Csökkennek az előítéletek

Nem kellett sokáig keresnünk, amikor roma szakemberek, kétkezi munkavállalók után kutattunk a cikk megírásához. Ez nem is meglepő annak tudatában, hogy a statisztikák szerint a roma férfiak 81 százaléka áll valamilyen munkaviszonyban. A számokat pedig a való élet is visszaigazolja; ahány vállalkozót megkérdeztünk, mindegyik azonnal tudott valakit ajánlani, akiket érdemes megszólaltatni az összeállításban. Kuti György félig maga is roma származású, építőipari cége pedig jórészt cigány munkásokat foglalkoztat.

Róbert kőművesként dolgozik Kuti György csapatában. A negyvenes éveiben járó férfi fiatalon alkalmi munkákból élt, 2010 óta van hivatalos munkaviszonyban. Feleségével négy gyermeket nevelnek, a családfő elmondása szerint tisztes módon megélnek, nem kell nélkülözniük, az úgynevezett dolgozói szegénység nem fenyegeti őket. A család legidősebb gyermeke nemrég töltötte be a 18-at, hamarosan csatlakozik az apjához, és kollégákként ténykednek majd Kuti György cégénél. Az ifjú munkaerő apjától tanulja el a mesterséget.

Mindenhez kell érteni

Fehér Béla szobafestő-mázoló, feleségével szintén négy gyermekről gondoskodnak. Béla a festés mellett bármilyen építkezési munkafolyamatban megállja a helyét szakemberként, így mindig hasznossá tudja tenni magát brigádjában. Míg házépítéskor vagy felújításkor sorra kerül a festés, addig is együtt dolgozhat azokkal, akikkel már összeszokott. Az építőiparban ugyanis jellemző, hogy az alkalmi vagy állandó brigádok tagjai végzettségüktől függetlenül mindenféle munkafolyamatban részt vesznek. A bádogos például nemcsak az ereszcsatornával foglalkozik, hanem mindennel, amit a folyamat éppen megkíván. Így a csapattagok el tudják tanulni egymástól a szakmát, évek alatt sajátjuktól eltérő szakterületeknek is mestereivé válhatnak.

– Kicsit mindenhez érteni kell, de azért fontos, hogy legyen a melósnak saját szakterülete – magyarázza Béla, aki betanított munkásból lett szakember.

Azt tudni kell, hogy a szaktudás nélküli dolgozókat alacsonyabb bérért alkalmazzák a munkáltatók. A végzettséget igazoló papírt ugyan senki nem kéri, de hamar kiderül, ki mihez ért. Szakember pedig az, aki ért a mesterségéhez. A papír nem ér semmit, csak a gyakorlat számít. A jó burkoló-, mázoló-, asztalos- vagy lakatosmester jelentősen magasabb bért kap, még akkor is, ha napokig csak a betonalap elkészítésén dolgozik, mint egy betanított munkás. A melósvilágnak ez a törvénye. Béla a gyermekeit is arra ösztönzi, hogy szakmát szerezzenek.

– Azt szeretném, ha a nagyobbik fiú autószerelőnek tanulna. Nyithatnának egy műhelyt, én lennék a segédje, családi vállalkozást alapítanánk – magyarázza.

Szappanos Zsolt magyar származású, de hosszú évek óta romákkal dolgozik együtt. Elmondása szerint a roma munkaerőt éppúgy meg kell fizetni, és és meg is fizetik, mint a magyart, a megkülönböztetésnek nemigen van helye a munkaerőpiacon. Különbség pedig kizárólag a már említett séma szerinti segédmunkás és a szakember bére között van.

– Meg kell fizetni a szakembereket, máskülönben odébbállnak, hamar kapnak máshonnan ajánlatot – mondja Zsolt. Hozzáteszi azonban, hogy a munkáltatónak és a munkásnak is az az érdeke, hogy minél hosszabb ideig együtt dolgozzanak, a stabilitás és a kiszámíthatóság mindenkinek fontos szempont. A jókezű mestereket ezért jellemzően megfizetik az ország egész területén. Az egymásrautaltság és stabilitás kérdéséhez tartozik, hogy a munkáltatók általában a munkahelyre való eljutást sem bízzák a véletlenre, sok esetben céges autóval gondoskodnak róla, hogy munkavállalóik a legtávolabbi falvakból is be tudjanak járni dolgozni.

Kuti György húsz éve dolgozik az építőiparban. Tapasztalata szerint az elmúlt bő egy évtizedben jelentősen csökkentek a roma munkásokkal szembeni előítéletek.

– Amikor megjelenik a csapat, előfordul, hogy furcsán néznek ránk. Amikor azonban elkezdünk dolgozni, és látják, hogy van szakértelem, elillan hamar a bizalmatlanság – így a vállalkozó.

Hozzáteszi, hogy azért neki is voltak rossz tapasztalatai, összesodorta az élet olyanokkal, akikkel nem lehet együtt dolgozni. Mint mondja, keményen meg kell harcolni azért, hogy a legalkalmasabbakat ki tudja válogatni. Ezzel együtt is azt vallja, hogy az embereket nem a származásuk, hanem a viselkedésük alapján kell megítélni. A munkaerőpiacon csak az számít, hogy valaki megállja-e a helyét, vagy sem. Akinek kiesik a kezéből a munka, az lehet bármilyen bőrszínű, nem marad meg sehol. Aki ügyes, azt viszont megbecsülik.

– Pénzt munkával lehet keresni. Ha valaki odateszi magát, akkor megbecsülik, és folyamatosan lesz munkája. Az a link életmód, ami korábban volt, a veszünk, eladunk, üzletelünk, az már nem működik – zárja gondolatait Kuti György.

Hálózatépítés franchise-rendszerben

Roma szakmunkások azonban nem csak a nehéz fizikai munkát igénylő területeken vannak jelen. Gépkezelők, vendéglátósok, szépségipari szakemberek között is akadnak jócskán romák. Mihájlovics Richárd négy hónapja nyitotta meg saját fodrászüzletét Mohács belvárosában. A fiatal fodrász nyolcadikos volt, amikor már a barátai frizuráján gyakorolta a mesterséget, professzionális szinten pedig nyolc éve foglalkozik hajvágással. Szakképesítését is Mohácson szerezte, de azóta megjárta Ausztriát és Angliát is. Egy időben a város egyik felkapott szépségszalonjában dolgozott, az évek alatt azonban jelentős számú saját vendégkörre tett szert, ami lehetővé tette, hogy saját vállalkozást alapítson. Richárd szakmai tervei között szerepel, hogy franchise-rendszerben működtessen majd fodrászüzleteket.

– Az üzletben szívesen lehetőséget adok olyan roma fiataloknak, akik elég szorgalmat éreznek magukban ahhoz, hogy mesterfodrásszá váljanak, vagy akiknek csak egy kis támogatásra vagy gyakorlatra van szükségük – mondja Richárd.

Felesége szintén a szépségiparban dolgozik, ám jelenleg nyolc hónapos kislányukra összpontosítja a figyelmét; csak a nagyszülők segítségének köszönhetően jut ideje arra, hogy az otthonukban berendezett szalonjában vendégeket fogadjon. Richárd mindezek mellett zenél is, Hermanos nevű együttesét munkatársaival alakították.

A taxizáshoz is érteni kell

Radics Richárd fővárosi taxisofőr. Párjával egy kislányt nevelnek. A taxizás a közhiedelemmel ellentétben rendkívül nehéz munka. Radics Richárd napi 10-12 órát ül az autóban, ami fizikailag, lelkileg és mentálisan egyaránt megterhelő a sofőrnek. Richárd szerint csak az marad meg a pályán, aki bírja az iramot. A bevétel is azon múlik, hogy a sofőr mennyi időt és energiát hajlandó áldozni a munkára.

– Két dologtól függ a pénz. Az egyik a munkamorál, a másik, hogy van-e saját autód – magyarázza Radics Richárd.

Az autóbérlés 3-400 ezer forintba kerül havonta, a benzinköltség havi 200 ezer forintra rúg; ha az ember saját járművel dolgozik, egész tisztességesen lehet keresni. Richárd két éve taxizik, néhány hónap múlva összegyűlik annyi megtakarítása, hogy saját kocsit vegyen. Akkor kicsit fellélegezhet, azt tervezi, hogy továbbra is igyekszik félretenni, hogy újabb autókat vásároljon, amelyeket aztán bérbe adhat.

A taxizáshoz azonban nemcsak autó és akarat, hanem hozzáértés is szükséges. Richárd szerint GPS nélkül is képesnek kell lenni megtalálni a megadott címet, illetve a gyakori belvárosi dugók miatt alternatív útvonalak sokaságát kell fejben tartani, hogy elkerülje az ember az idegőrlő várakozást. Emellett fontos, hogy az utas biztonságban érezze magát, a forgalmi helyzet megköveteli, hogy a sofőr rugalmasan kezelje a szabályokat, ez azonban nem mehet a biztonság rovására.

Richárd tisztességes megélhetést teremt a családjának a taxizással, szereti is a szakmáját. Alapvetően jók a tapasztalatai, az évek során egyszer sem látta hátrányát, hogy roma származású. Gyakran elegyedik beszélgetésbe az utasokkal, ami külön érdekessé teszi számára a napi munkát.

– A politika, a roma beilleszkedés, a rasszizmus kérdése gyakran szóba kerül út közben. Az embereket érdekli a roma kérdés, én pedig szívesen elmondom az álláspontomat. Számtalan remek beszélgetéssel lettem gazdagabb – meséli Richárd.

A megszólított roma férfiaknak különböző a szaktudása, különböző szociokulturális háttérből jönnek, közös azonban bennük, hogy munkájuknak köszönhetően tisztességesen gondoskodnak a családjukról.

Roma felzárkózás című összeállításunk további cikkei ide kattintva olvashatók.