A közlemény kiemelte, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben 2010-hez képest közel 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma. Ráadásul tavaly márciushoz viszonyítva is további, mintegy 8 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 236 ezren vannak.

Hirdetés

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár megállapította, hogy a gazdasági aktivitás a korábbi hónapokhoz viszonyítva gyorsabb ütemben nőtt, a létszámnövekedés egy év alatt meghaladta a 60 ezret. A kormány ugyanakkor ezzel párhuzamosan továbbra is célzott intézkedésekkel igyekszik csökkenteni a regisztrált álláskeresők számát.

Magyarországon a munkaerő-tartalék mintegy 300 ezer főre tehető, a regisztrált álláskeresők számán felül közel 60 ezer inaktív található hazánkban, akiket a gazdasági növekedés újraindítása érdekében minden lehetséges eszközt felhasználva be kell vonni a munkaerőpiacra.

Az aktivitás növelése érdekében hazai és uniós finanszírozású programok is indultak, az elkövetkezendő időszakban pedig további célzott munkaerő-piaci intézkedések várhatók a foglalkoztatás további növelését szem előtt tartva – fogalmazott az NGM közleménye.

Korábban írtuk