Brüsszel kisstílű játszmákkal avatkozik a nemzetállamok belpolitikai életébe
Dacosak a magyarok, vállalják a harcot
Látni kell, hogy Németországban több száz fiatal hasonló eszközökkel és igazán durva módon támadott meg hasonló célpontokat. Ne mesélje nekem senki, hogy ez nem tudatos, alaposan megtervezett, átfogó akció volt – nyilatkozta a Demokratának Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője. A katonai elhárítás egykori tábornokával a mozgalmas 2024-es esztendő biztonságpolitikai fejleményeit is értékeltük.– Brutális szilveszteri eseménysorozat verte szét a nyugati nagyvárosok ünneplését. A titkosszolgálatok tíz év alatt sem tanultak semmit?
– Megint nagyot hibáztak, rosszul végzik a dolgukat. Ez lenne az egyszerű válasz a kérdésére. Ennél azonban sokkal komolyabb helyzet alakult ki 2024-re. Az elmúlt évtizedben több nyugati állam is milliószámra engedte be az illegális migránsokat mindenfajta szűrés és ellenőrzés nélkül, és nem vette komolyan a szemmel is látható tényt, miszerint a jövevények döntő többsége fiatal, katonakorú, esetleg hadviselt, harci tapasztalatokat szerzett fiatal férfi. Ezek számtalanul tesztelték az európai rendfenntartó erőket és titkosszolgálatokat, és ma már azt hiszi ez a tömeg, hogy bármit megtehet. Látni kell, hogy Németországban több száz fiatal hasonló eszközökkel és igazán durva módon támadott meg hasonló célpontokat. Ne mesélje nekem senki, hogy ez nem tudatos, alaposan megtervezett, átfogó akció volt!
– Ami történt, azt nevezhetjük-e a német kormányzati válság metaforájának? És akkor vegyük ide a francia kabinet és Macron elnök látványos összeomlását is!
– Amit most a Nyugat két egykor legerősebb országában látunk, az maga az állami struktúra és a hozzá kötődő politikai elit bukása. Legyen világos előttünk, hogy Németországban, de Franciaországban is szinte mindegy volt, hogy melyik párt szerzi meg a kormányzati hatalmat, alapvető céljaik azonosak voltak. Csakhogy 2024-ben jelentősen megerősödtek establishmenten kívüli erők, ami komoly meglepetést, majdhogynem pánikot keltett Brüsszelben is.
– Az AfD és Marine Le Pen pártjának előretörésére gondol?
– Igen, amelyeket az elit szánalmasan kisstílű játszmákkal próbált lehetetlenné tenni, hogy még véletlenül se kerülhessenek a kormányzati hatalom közelébe. Ez az erőlködés azonban borzasztóan nagy árat követel az adott országok gazdaságától, társadalmától, és csak ideig-óráig hozhat sikert.
– Jön Donald Trump. Jobbkeze, Elon Musk pedig szimpatizál az AfD-vel. Mit jelent ez, mit olvashat ki ebből Európa?
– Először is más hangot ütnek meg az amerikaiak. Musk bejelentette például, hogy ha nem az AfD győz a közelgő németországi választáson, akkor az ország összeomlik. Mindjárt fel is csattant a nyugati elit, mondván, milyen jogon avatkozik be Elon Musk a német belpolitikába. Kemény nyilatkozatháború kezdődött. Úgy tűnik, mintha a német politikai elit nem nézne a naptárra, hiszen közel van már január 20., vagy súlyos zavarában nem talál megoldást az új amerikai kihívásra.
– Ha már a biztonsági szolgálatokról és a belbiztonsági erőkről beszéltünk, milyen állapotban vannak az európai hadseregek? Amelyek időnként eljátszanak a gondolattal, hogy megjelennek az orosz fronton…
– Fegyverzetük jelentős részét átadták Ukrajnának. A másik, hogy nem áll mögöttük erős hadiipari struktúra, amely képes lenne saját gyártású fegyvereket és lőszereket adni ezeknek a seregeknek. Látni kell azt is, hogy az elmúlt évek ideológiai folyamatai, az LMBTQ-, a gender- és woke mozgalmak olyan hatással voltak a nyugati fiatalokra, hogy hátat fordítanak a hadseregnek és persze a katonáskodásnak is. Hiányzik a motiváció, a hazafias érzület és a képesség, az erő a katonaélet elfogadására. Amikor kitört az orosz–ukrán háború, hirtelen nagy leszerelési hullám kezdődött a német hadseregben. Kiderült, hogy sok katona csupán munkahelyként tekintett a seregre, és nem számított arra, hogy egyszer talán harcolni, háborúzni is kell majd. Hiába igyekeznek emelni az újoncok számát az adott katonai vezetők, nem jelentkezik senki. A hazaszeretet, a család védelme szitokszóvá vált a nyugati kultúrában. Nem csoda, hogy a nyugat-európai katonai vezetők egymás után adják a nyilatkozatokat, hogy támadás esetén inkább három, de legfeljebb csupán hat hónapig lennének képesek tartani magukat a seregeik.
– Úgy tűnik, hogy 2024-ben a lengyelek, látva a helyzet komolyságát, azt gondolták, hogy akkor ők ugranának előre mint vezető, akár Európát is megvédő, katonailag is erős hatalom. Közel öt százalékon jár már a katonai költségvetésük…
– Regionális középhatalomként tekintenek magukra; amint felfejlesztették a haderejüket, egyenesen a németek helyébe akarnak lépni. Ebben a Biden-adminisztráció is jelentősen támogatta Varsót, és hogy olajozottabban menjenek a dolgok, hatalomba segítette a liberális Donald Tuskot.
– Változhat Trump idején a mai lengyel álláspont?
– Semmiképpen. Nézzünk a térképre, és látni fogjuk, hogy az amerikai hadsereg számára mennyire fontos bázis Lengyelország geopolitikai szempontból. Az amerikaiak jelentős fejlesztéseket hajtottak végre lengyel földön, az ország továbbra is az USA legderekabb stratégiai partnere lesz.
– Több nyilatkozatában is arról beszélt, hogy a kurszki ukrán hadműveletben részt vettek nyugati katonák is. És ezért is lett kvázi olyan sikeres kezdetben az ukrán betörés. Hogy is van ez?
– Nem formális, tehát amerikai vagy brit egységekről beszélünk, hanem olyan nemzetközi brigádokról vagy annak álcázott alakulatokról, zsoldoskülönítményekről, amelyek már a háború kezdete óta színen vannak. Közel tízezer egyébként jól kiképzett és jól felszerelt katonáról és tapasztalt parancsnokaikról. Ezek az alakulatok törtek be Kurszkba ukrán elit egységekkel együtt. Persze nem úszták meg veszteségek nélkül az összecsapásokat, az elmúlt időszakban több elesett nyugati katonáról adott tájékoztatást az orosz vezetés. Joe Biden azt állította, hogy nem tudott minderről. Vicces. Többek között azért is tervezték meg a kurszki támadást, hogy ne Biden hivatali ideje alatt omoljon össze Ukrajna a donbaszi fronton.
– Igen, az orosz oldalon pedig megjelentek az észak-koreai katonák. Nem úgy fest ez az egész, mint egy mini-világháború?
– Ami az oroszokat illeti, nincs meglepetés. Vegyük számításba, hogy az oroszok már korábban is toboroztak katonákat a közép-ázsiai térség egykori szovjet tagköztársaságiból. Ezek az emberek beszélnek oroszul, orosz fegyvereken szocializálódtak, jó zsoldot kínálnak nekik, tehát szép számmal harcolnak ma is orosz kötelékben. Egyfajta szintlépés az észak-koreai alakulatok megjelenése, de ennek a politikai, katonai jellegű tisztázása még várat magára. Sok a talány, sok az álhír.
– Zelenszkij hol tárgyalni akar, hol elzárkózik a tárgyalástól; mintha ő maga, de az ukrán elit sem akarná abbahagyni a háborút. A rossz nyelvek szerint akkor nem tudná megcsapolni a beérkező támogatásokat. Valóban ellopja az ukrán vezetés a Kijevnek küldött nyugati segélyek egy részét?
– Az amerikaiak szerint a támogatások 30 százaléka tűnik el a korrupció bugyraiban. Persze Zelenszkij is benne van a játékban, igencsak meggazdagodott a háborún, elegáns villákat vásárolt a nagyvilágban, felesége egy-másfél millió dollárt hagy ott egy-egy londoni ékszerüzletben.
– Új adat, hogy többet lopott, mint az összes eddigi ukrán elnök a Szovjetunió szétesése után…
– Ő egyébként azért is érdekelt a háború folytatásában, mert addig marad hatalmon, addig kerülheti el a különféle elszámoltatásokat, amíg tart a háború. Kimutatások szerint az egyszerű ukrán emberek jelentős része már belefáradt a küzdelembe és felelősnek tartja Zelenszkij elnököt azért, hogy belerángatta az országot a konfliktusba ahelyett, hogy tárgyalt volna, teljesítve a minszki megállapodások passzusait. Zelenszkij szégyenletesen provokálja az ukrán családokat az általa 43 ezresnek mondott veszteséglistával; a valóságban többen lehetnek 500 ezer főnél is. Nemcsak elesett katonákról beszélek, de azokról a súlyos sebesültekről, megnyomorodott emberekről is, akik már sohasem térhetnek vissza a frontra, de az is kérdés, hogy lesz-e munkahely, ahol majd alkalmazni tudják őket. Ha csak 43 ezer főt számlálna az ukrán veszteséglista, akkor nem kellene brutális sorozási eszközökhöz nyúlni és nem kellene levinni a katonakötelesség határát az amerikaiak által is erőltetett tizennyolc évre. A motivált, kezdetben önként jelentkező, lelkes katonákat már felmorzsolta a háború, elestek, illetve súlyos sebesüléseket szereztek főként a városi harcokban. Őket már nem tudja pótolni Ukrajna.
– Színre lép Donald Trump. Nehéz béketárgyalásokra számíthatunk?
– A várva várt béketárgyalások már a világ újrafelosztásáról, a nagyhatalmi régiók körülrajzolásáról szólnak majd. Világos, hogy Kínát nem lehet ebből kihagyni, kérdés, hogy Peking milyen igényekkel jelentkezik. De a regionális középhatalmak is szót fognak kérni, mert szeretnék növelni a befolyásukat. Törökországra, Szaúd-Arábiára, Iránra, Brazíliára gondolok elsősorban. Ezek az országok már nem akarják elfogadni a fejük fölött zajló nagyhatalmi osztozkodást.
– Sokan a Mikulás szeretetteljes képébe képzelik bele Donald Trumpot. Valójában mire koncentrálhat majd a fegyverszüneti, illetve a béketárgyalásokon a rövidesen hivatalba lépő régi-új amerikai elnök?
– Ő először is arra törekszik, amiről a kampányában is folyamatosan beszélt, azaz szeretné újra naggyá tenni Amerikát. Első elnökségének a sikereiből kiindulva, üzleti kérdések kapcsán lép majd fel a béketeremtés ügyében. Így tett a Közel-Keleten is, amikor az Ábrahám-megállapodásokkal hozta közel egymáshoz Szaúd-Arábiát és Izraelt, ügyelve arra, hogy kölcsönös haszonnal kecsegtesse a feleket a megállapodás. Ez így lesz most is, azaz olyan egyezséget javasol majd Donald Trump, amelyben vastagon benne lesznek az Egyesült Államok gazdasági, katonai és politikai érdekei. Ne egy jóságos Mikulás bácsira számítsunk, aki cukorkát osztogat a zsákjából. Kőkemény menetek várhatók.
– Hogyan befolyásolja majd az európai politikát mindaz, ami Szíriában történt? Miként maradhattak ott végül is az orosz katonai bázisok?
– Szerintem közel sem valamiféle varázsütésre bekövetkező fordulatról volt szó Damaszkuszban. Ez már az új nagyhatalmi osztozkodás első lépcsője. Én csakis ennek fényében tudom értelmezni az Aszad-rezsim összeomlását, amit egyébként húszévnyi meddő próbálkozás után sikerült most összehozni. Jellemző, hogy a hatalomra került egykori iszlamista csapatok megálltak a tartúszi orosz tengeri bázisnál. És az oroszok is beszüntették az Aszad melletti harcot néhány bomba ledobása után, majd látványosan kivonták a bukott elnököt a térségből.
– Tehát hagyták elbukni Aszadot és rendszerét, mert cserébe valami fontosabb, nagyobb haszonra számítanak?
– Igen. Világos, hogy komoly megállapodások születtek a háttérben, csak mi ezt még nem látjuk. Eközben tudjuk, hogy Moszkva Líbiában is új bázist akar létrehozni. Amíg harcolnak Ukrajnával, erről a finom, de mégiscsak terjeszkedő politikáról, valamint a maga újszerű önmeghatározásáról, a nagypolitikába való visszatéréséről nem mond le Moszkva.
– Ugyancsak 2024 tapasztalata, hogy végzetesen lemaradt az eseményekről a brüsszeli vezetés. Játékon kívülre került, noha a magyar elnökség éppen azt forszírozta, hogy szálljon be a politikai és gazdasági folyamatokba, vegye komolyan Európa sorsát. Meddig ülhet még a székében Von der Leyen és csapata?
– Amiről most beszélünk, az nem 2024 tapasztalata, legalább tizenöt éve tart már az uniós bénultság és önpusztítás. Látjuk, miként omlott össze a német ipar, hogyan alakultak ki súlyos politikai válságok, és milyen polgárháborús állapotok uralkodnak szilveszterkor bizonyos nyugati nagyvárosokban. Igen, a magyar elnökség azt mondta Trump után szabadon, hogy tegyük naggyá Európát. A nyugati vezetők nem tehettek mást, rábólintottak a felszólításra. Mintha ráállnának a dologra. De a tekintetben, hogy amit kezd majd a tettek mezején ezzel a feladattal a jelenlegi brüsszeli elit, lehetnek kétségeink.
– Az az érzése az uniós polgárnak, hogy Brüsszel morális értelemben mélypontra került. Beültettek egy terroristát az EP-be, konkrét korrupciós vádakkal illetett személyek forgolódnak az Európai Bizottságban és a hozzá kapcsolódó adminisztrációban, méghozzá egyre nagyobb számban és Magyarországot mocskolva. Ez már a teljes szétesés jele?
– Valóban, 2024 a brüsszeli mélypont éve volt. Persze lehet még lejjebb is. De hát mit mondjunk akkor, amikor a legfőbb brüsszeli vezető, Ursula von der Leyen korrupciós ügyében is gyanúsan lassan halad, sőt, el is akadt a nyomozás? Bőven volt idő a bizonyítékok eltüntetésére. Ugyanakkor azt látom, hogy a balliberális és a keresztény-konzervatívnak mondott tábor között szövetség kovácsolódott. Mindenekelőtt az EPP és Manfred Weber kínos manővereiről beszélek, de ez általában is jellemzi Nyugat-Európa államait. Ennek a szövetségnek az a legfőbb gondja, hogy ne engedje a hatalom közelébe, sőt, ha lehet, le is söpörje a színről a renitensnek tartott nemzeti beállítottságú politikusokat, az efféle kormányokat pedig megbuktassa.
– Mit lát a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója, sikerül-e megtartani ebben a súlyos zűrzavarban a magyar függetlenséget? Mert a nemzeti oldalon is vannak, akik azt mondják, nem fogja bírni a nyomást az ország…
– Látom, hogy 2025-ben komoly külső és belső támadásokkal kell szembenéznünk, minden téren. Ami ma a magyar belpolitikában történik és amit művelnek valakik a forinttal, az összefügg. Számíthatunk arra is, hogy külföldi erők támogatásával már az első negyedévben utcára viszi egyre agresszívabb kampányát az ellenzék. Sokat jelentene nekünk, ha legalább a tűzszünetig jutnának a szomszédunkban harcoló felek. Mindezzel együtt sem vagyok pesszimista. A nyugati politikusok nem ismerik a magyarok mentalitását. Nem ismerik azt a dacot, ami egy ponton igencsak fel tud kerekedni ebben a sokat tűrő népben, és akkor a sarkára áll, felvállalva a legkeményebb harcot is.