Közösen tanulmányozza és értékeli a hat baloldali párt súlyos választási vereségük okait – közölték tegnap a kormányváltás érdekében létrejött összefogás pártelnökei, akik a választás másnapján összeültek. Ugyanakkor többek között Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc nem várta meg szövetségeseit a kudarc okának keresésében, és már a választás estéjén nekimentek Márki-Zay Péternek. Gyurcsány szerint kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány – számol be a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Jakab Péter szerint Márki-Zay ellenzéki előnyből fél év alatt brutális hátrányt csinált. Persze a bukott kormányfőjelölt sem tétlenkedett, Gyurcsány Ferenc és a háború mellett a Jobbikot is a vereség okaként említette, mondván, a pártnak sem sikerült hozni a 2018-as szavazóit az összefogásba, a Jobbik-elnök közönségének nagy része pedig DK-s szavazó. Az LMP is egyértelműen a bukott miniszterelnök-jelöltre mutogat.

Többféle törésvonal

Mindez már egy töréspont az amúgy is megrepedt összefogásban. Azzal kapcsolatban, hogy a jövőben széteshet-e a baloldali szövetség, Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője úgy fogalmazott, a hatpárti összefogás már szétesett.

– Többféle törésvonal is kialakult, és ha külön frakciókba ülnek be, ez a távolság csak nőni fog közöttük – mondta. Úgy látja, Jakab Péter a közös kudarcban egyáltalán nem nyerte meg a szimpátiaversenyt azzal, hogy már a választás éjszakáján másra mutogatott és bűnbakot keresett. Leginkább azért, mert ezt durva hangnemben tette, amivel hosszú távon is rontotta a saját megítélését a baloldali szavazók előtt.

Korábban írtuk

Hozzá képest Gyurcsány Ferenc és az LMP elegánsabban kritizálta Márki-Zay Pétert. A többi három párt eddig nem beszélt a történelmi kudarc okairól, de elképzelhető, hogy ők sem néznek szembe a felelősséggel

 – mondta az elemző.

Erősek és gyengék

Hangsúlyozta, Márki-Zay mellett a Momentum esetében már látja a jeleit annak, hogy Gyurcsány Ferencre fognak ismét mutogatni, amivel tovább forgácsolják az egykori összefogást.

A Momentumnak nagyobb a mozgástere is, hiszen 11 képviselővel kerültek be az Országgyűlésbe, és a nemzetközi kapcsolataik is erősebbek, mint például a Jobbiknak

– vélekedett Nagy Ervin.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!