Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!” jelmondattal advent első vasárnapján már 24. alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a 1353-as adományvonalra várja a hívásokat.

A közlemény szerint az első adventi gyertya közös meggyújtásával Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója indították el az adománygyűjtést.

Lehel László elmondta, hogy a tavalyi adománygyűjtésen befolyt 259 millió forintból 2018 adventjén közel 38 millió forintot fordítottak ünnepi segélyakciókra: több ezer adag meleg étel kiosztására, tüzelőre, élelmiszer-segélycsomagokra, valamint a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családok és további több ezer gyermek számára szervezett karácsonyi programokra.

Az elnök-igazgató hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet működése szinte elképzelhetetlen enélkül a széleskörű ünnepi összefogás nélkül, és hasonló célokért gyűjtenek idén is. Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaiban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Legfőbb célkitűzése továbbra is az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből – olvasható a közleményben.

A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani, az a www.segelyszervezet.hu oldalon megteheti, de a szervezet bankszámlájára is várják az adományokat.