Demográfiai tél

Ami a múlt század elejétől 1981-ig felépült, az 2030-ig el fog veszni – talán ez a Magyar Közgazdasági Társaság demográfiai Szakosztályának kerekasztal-beszélgetésén elhangzott legfontosabb gondolat. Tóth Pál Péter, a Népességtudományi Kutatóintézet demográfusa, Reichert János demográfiai szakíró és Tóth I. János filozófus, demográfus, a Szegedi Tudományegyetem habilitált egyetemi docense egyetértettek abban, hogy fordulatra van szükség hazánkban a demográfiai katasztrófa elkerüléséhez.

Tóth Pál Péter 1990 óta kutatja a Kárpát-medence népességének fejlődését, amelyet – jelentősen leegyszerűsítve – szerinte két egymásba kapcsolódó, egymást feltételező tényező határoz meg. Az egyik az etnikailag már egységes magyarság termékenysége által determinált és halandóságával módosított népességfejlődés, a másik pedig a magyarok termékenységét kiegészítő, folyamatosan pótló, hozzájuk asszimilálódó idegenek és utódaik, azaz a vándorok-vándorlók. Tóth Pál Péter a demográfiai fórumon arról beszélt, hogy a magyarok lélekszám-növekedése a velük együtt érkező és az itt talált nem magyar, de asszimilálódó népesség termékenységével folyamatosan bővült, kiegészült. Ez tette lehetővé, hogy a Magyar Királyság a tatárjárás és a török hódoltság okozta népesedési katasztrófából talpra álljon, viszont a trianoni döntéssel azok a területek, amelyek addig mindig táplálták a magyar népességfejlődést, határainkon kívülre kerültek, és keresztülmetszették azokat a folyamatokat, amelyek addig a magyar népességfejlődést biztosították.

A demográfus úgy látja, a magyar népesedéspolitikának nem szabad leszűkülnie Magyarországra, hanem a Kárpát-medencét egységesen kellene kezelnie. Kérdésünkre, hogyan kellene ezt megvalósítani, úgy válaszolt, hogy a kormány népesedéspolitikája legjobb jó szándéka ellenére sem célravezető, mert a magyar nemzetiségűek Magyarországra való telepedését segíti, amellyel a magyar népességfejlődés hátterét emésztjük fel.

Nő a termékenység, de…

Az, hogy Magyarország lakossága nem csökken nagyobb mértékben, többek között annak köszönhető, hogy táplálnak bennünket a szomszédos országok magyarjai. Az 1956-os kivándorlást például demográfiai szempontból azért nem éreztük meg, mert közel annyian jöttek a szomszédos országokból Magyarországra 1956 és 1970 között, mint amennyien innen elmentek, mondta Tóth Pál Péter. Hozzátéve: a szomszédos országokban élő magyarok bevándorlásának köszönhető, hogy 1980-ra tízmillió fölé nőtt hazánk népességszáma. A demográfus a Demokratának elmondta, a termékeny korú nők száma napjainkra oly mértékben csökkent, hogy hiába nő a teljes termékenységi arányszám.

– Vitathatatlanul a kormány családpolitikájának érdeme, hogy 2010-től 2023-ig az egy nőre jutó születések száma 1,25-ről 1,51-re emelkedett. Nem szabad azonban illúzióba ringatnunk magunkat, hogy az ország lakosainak száma nem csökken, hiszen most sokkal kisebb létszámú a szülőképes női korosztály, mint 2010-ben volt, így bár a teljes termékenységi arányszám jobb, a megszületett gyermekek kevesebben vannak, ami azt eredményezi, hogy nagyjából ugyanannyi fővel csökken napjainkban is az ország lakossága, mint a 2010-es évek elején.

Reichert János demográfiai szakíró a KSH legfrissebb adatait elemezve arról beszélt, hogy a magyar népességen belül többséget alkotnak azok a nők, akik már túl vannak a szülőképes koron (15–45 év). Ő is a szülőképes korú nők számának drámai csökkenésében látja a legsúlyosabb problémát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 1981-ben, amikor Magyarország népességszámát tekintve a csúcson volt, a szülőképes korú nők száma 2,289 millió volt. A népesség elöregedésével ez a szám durván lecsökkent: 2022-ben 1,85 millió szülőképes korú nő élt hazánkban, 2030-ra pedig csak 1,677 millióan lesznek.

– Ami a múlt század elejétől 1981-ig felépült, az 2030-ig el fog veszni, hiszen a 2030-as évek elején annyi lesz a szülőképes korú nő Magyarországon, mint a millennium idején (1,573 millió) – vonta le a következtetést a szakíró.

A helyzet súlyosságát az is jól mutatja, hogy míg 1974-ben 90 ezer nő született, 2021-ben már csak feleannyi, azaz 45 ezer.

Születésellenes világ

Tóth I. János előadását a tradicionális és a modern társadalmak közötti különbségek felvázolásával kezdte: míg a tradicionális társadalom pronatalista, azaz születést támogató, addig a modernizált társadalom antinatalista, azaz születésellenes. A tradicionális, sokgyermekes családmodellű társadalomban a reprodukció nemcsak össztársadalmi szinten, hanem az egyén számára is kifizetődő, a gyermeknevelésnek pedig alacsony a költsége.

A múlt században a modernizáció és a progresszió fokozatosan átalakította a világ társadalmait, ami mindenhol a születések súlyos visszaesésével járt együtt: míg 1950-ben egy nő még öt gyermeknek adott életet, addig 2015-ben már csak 2,5 volt a világ termékenységi rátája. A kontinensek közül csak Afrika népessége nő, ahol egészen a nyolcvanas évekig magas volt a termékenység (hat feletti), de a modernizáció itt is érezteti hatását. Afrika termékenységi rátája jelenleg 4,4, ami még mindig azt jelenti, hogy az adott generáció lélekszáma megduplázódik. Ázsiában és Dél-Amerikában a termékenységi arányszám kettő körül van, azaz a népesség nem nő, nem is csökken, és a korösszetétel sem változik.

Észak-Amerika és Európa már nem tudja magát reprodukálni, azaz az élettartam növekedése és a migráció nélkül nemcsak öregedne a népesség, hanem csökkenne is. A demográfus megjegyezte, Afrikában, ahol magas a termékenységi arányszám, a modernizáció antinatalizmusa egyelőre pozitív, ezzel szemben Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában elöregedést és természetes fogyást okoz.

Tóth I. János kitért arra is, hogy az angolszász országokban sokáig egykeresős családmodell működött, amely a reprodukció szempontjából jó volt, sokáig fennmaradt a magas termékenység, de nem hoztak pronatalista intézkedéseket, így 2010 és 2020 között minden angolszász országban drámaian csökkent a termékenységi arányszám. A skandináv-északi országokban kétkeresős családmodell volt érvényben, amelynek erősebb az antinatalista hatása, mint az egykeresősnek, de a gyermekvállalást is segítő intézkedések sokáig magasan tartották a termékenységi arányszámot, 2010-ben is még átlag két gyermek született az északi családokban. Az utóbbi tíz évben azonban demográfiai összeomlás történt: Norvégiában és Finnországban tíz év alatt 1,5-re csökkent a termékenységi ráta.

Kelet-Ázsiában gyorsabban zajlott a modernizáció, kevés családbarát intézkedéssel. Vannak olyan helyek, mint például Hongkong vagy Tajvan, ahol 2010-ben már csak egy gyermek jutott egy szülőképes korú nőre. Dél-Koreában a hatvanas évekig hat gyermek született egy családban, a modernizációval azonban megjelent az antinatalista hatás, napjainkra a világ legalacsonyabb termékenységi rátáját idézve elő (0,8). Tóth I. János rámutatott, hiába hirdetettek 2005-ben népesedési válságot és költöttek 156 milliárd dollárt pronatalista intézkedésekre, korlátozták még a fogamzásgátlók hozzáférését is, nem sikerült eredményt elérni.

A visegrádi országokban Lengyelország kivételével növekszik a termékenységi arányszám, a kormányok pronatalista intézkedésekkel próbálják növelni a termékenységet. A demográfus felhívta rá a figyelmet, hogy Magyarországon az 1900-as évektől ötvenévente megfeleződik a termékenységi ráta. Az 1900-as években 5,32, 1950-ben 2,62, 2000-ben pedig 1,32 volt ez az érték. Megjegyezte, ha a tendencia folytatódna és a kormány nem hozna pronatalista intézkedéseket, 2050-re 0,6 körül lenne hazánk termékenységi rátája. Szerinte a modernizáció születésellenességét nem tudja kompenzálni az ösztönzésre épülő pronatalizmus, a demográfiai tél ellenszerét sehol a világon nem találták még meg. A gazdasági ösztönzés a szegényebb országokban élőket még rá tudja venni, hogy több gyermeket vállaljanak, de a jómódú társadalmakra alig hat. Úgy látja, az egyetlen megoldás visszatérni a tradicionális társadalomhoz, és strukturális változásokat végrehajtani.

Tudatos társadalom

Tóth I. János kérdésünkre elmondta, a rendszerváltás utáni optimista várakozás pozitívan hatott a magyar termékenységi arányszámra, amely 0,04 értékkel egy nőre számítva 1,32 gyerekre emelkedett egy év alatt.

– A gazdasági instabilitás minden posztkommunista országban hátrányosan befolyásolta a termékenységet, és népesedési katasztrófát idézett elő: a születési arányszám drámai módon lecsökkent, a halálozások száma pedig megnőtt. Ehhez jött Magyarországon még a Bokros-csomag pusztító hatása, így a 2000-es évek elején hazánk termékenységi rátája 1,3 gyerek alá csökkent. Csehországban, ahol a posztkommunista országok közül a legnagyobb a termékenységi ráta, 2000-ben 1,16-ra csökkent a termékenységi arányszám, majd 2010-ben felment 1,5-re, és most 1,7.

A kormányzati intézkedések kedvező hatásának köszönhetően 2010-től indult növekedésnek hazánkban a termékenységi arányszám, mondta Tóth I. János. Hozzátette, ahogy hazánk példája is mutatja, a termékenységi arányszámot lehet növelni különféle intézkedésekkel, de ha sokáig alacsony, azaz 2,1 alatt marad, akkor a szülőképes korú nők száma is durván lecsökken, és a két tényező együttes hatásából szinte nincs kiút: a népesség két generáció alatt megfeleződik és végzetesen elöregedik.

– A modernizáció, majd a haladás olyan strukturális változásokat eredményez a fejlett világban, amelynek hatására folyamatosan csökken az amúgy is alacsony termékenységi arányszám. A progresszió, valamint a vele együtt járó individualizáció és szekularizáció erőteljesen antinatalista jellegű, ami azért súlyos probléma, mert a népesedési válság hosszú távon végzetes lehet az adott kultúrára. Paradox módon a termékenység csökkenése kezdetben még előnyös is lehet a jólét szempontjából, mint például Kínában, hiszen ha csökken az eltartandó gyerekek száma, akkor a gazdaság növekedésnek indulhat, de a népesség öregedésével az eltartottak száma is nőni kezd, és a demográfiai leépülés nehezen fordítható vissza – fejtette ki a demográfus.

Úgy látja, a termékenység növelése az egyetlen megoldás, ezért a tradicionális társadalom születést ösztönző elemeiből kellene egyeseket átvenni és beépíteni a modern társadalmakba. Szerinte minden fejlett országnak termékenységtudatos társadalommá kell alakulnia. A haladás jelenlegi formájában tévút, mert strukturálisan, sőt újabban tudatosan is születésellenes, amire jó példa a genderideológia. A migráció sem segít, mert olyan mennyiségben nem lehet idegen népcsoportokat beengedni az országba, ami biztosítaná a népesség állandóságát.

– Hazánkban évente negyvenezerrel alacsonyabb a születések száma, mint a halálozásoké. Ha sikerülne elérni, hogy negyvenezerrel több gyermek szülessen, már nem csökkenne a népesség. Magyarországon évente kilencvenezer gyermek születik, tehát majdnem felével kellene növelni ezt a számot. Ehhez állami ösztönzőkre lenne szükség, hogy a magyarok egyre fiatalabb korban vállalják az első gyermeket. A pénzbeli juttatások mellett strukturális átalakításokra is szükség volna, például olyan kétcsatornás nyugdíjrendszerre, amely beszámítja a gyermekvállalást. A mostani egycsatornás szisztémában csak a befizetéseink alapján kapjuk a nyugdíjat, amely – különösen az anyák esetében – annál nagyobb, minél kevesebb gyermeket vállaltak. A második csatorna nemcsak a nyugdíjbefizetésektől függne, hanem a felnevelt gyermekek számától is, azaz a gyermekek nyugdíjbefizetéseinek egy részét visszaáramoltatná a szülőnek. Olyan megoldást is el tudnék képzelni, hogy a felnőtt gyermek a befizetett adójának öt-tíz százalékát átutalhatná az édesanyjának, így csak azok részesülnének ebből, akiknek a gyermeke Magyarországon dolgozik – foglalta össze Tóth I. János a Demokratának a megoldási javaslatokat.

Mindenekelőtt azonban az első és legfontosabb lépés az kellene hogy legyen, hogy ne csak a kormány, hanem a társadalom is ismerje fel, milyen súlyos problémákkal jár a demográfiai tél.