Augusztus 25-e után a Magyar Gárda Egyesület abban bízott, hogy a súlyához mérten lehetőséget kap arra, hogy szélesebb körben is elmondhassa gondolatait és céljait. Mint sejteni lehetett, a Gárdára irányuló médiafigyelem az avatást követő időszakban taktikát váltott: az „amiről nem beszélünk, az nem létezik” elve alapján próbálták elhallgatni a Gárda építkezését, vagy az unalomig ismételt „náci”, „nyilas”, „fasiszta” címkéket ragasztgatták az egyesület tagjaira és a már felavatott gárdistákra. A média ellenszelében szót kért a Gárda is: a második nyilvánosság erejében bízva országjárásra indult. A Magyar Gárda nem hátrál meg. Augusztusban zászlót bontott, október 21-én a budapesti Hősök terén hatszáz gárdista ünnepélyes eskütételével megkezdődik az országos építkezés is.

Az egyesületen, bárhogyan is szerették volna sokan, a Legfőbb Ügyészség mindenre kiterjedő vizsgálata sem talált fogást. A miniszterelnök fenyegetőzése és a pártok versenyszerű elhatárolódása ellenére hatalmas érdeklődés és nagy szeretet fogadta az augusztusban zászlót bontó Magyar Gárda vezetőit országjáró útjukon.

A felvilágosító körút során három hét alatt az ország tizenkilenc megyéjében tartottak előadásokat. Volt, hogy egy nap alatt két helyszínen is bemutatkoztak.

Az országjárók kimondva-kimondatlanul arra készültek, hogy a jelenlévőkben el kell majd oszlatni a kételyeket, arra számítottak, hogy magyarázkodniuk kell a média által keltett rágalmakkal szemben. Tévedtek. Azok, akik a fórumokon jelen voltak, nem kételkedtek semmiben: elkötelezett, nemzetben gondolkodó, tenni akaró emberek várták őket mindenütt. Vona Gábor, az egyesület elnöke városról városra ismertette a Magyar Gárda eszmeiségét, céljait, Dósa István törzsparancsnok a mindennapokról tájékoztatta az érdeklődőket. Az országjárók, mint mondták, a nagy érdeklődés mellett mindenhol Tiborc panaszaival találkoztak: azt tapasztalták, hogy a bemutatkozó előadásokra zömmel a pártokból kiábrándult, mégis a nemzeti oldal legelkötelezettebbjei jelentek meg. A Gárda vezetői várták, sőt a helyszínekre hívták a kormánypártok politikusait is, hogy szemtől szemben tudjanak találkozni és választ adni a felmerülő kérdésekre, hiszen, mint mondták, nekik sem félni-, sem titkolnivalójuk nincs. Erre azonban nem került sor, még a provokátorok is elkerülték a rendezvényeket.

Az országjárást, ha közvetlenül nem is, közvetetten minden úton próbálták gáncsolni: a már előre megszervezett és lefoglalt helyszínek közül sokat az utolsó pillanatban – fenyegető telefonok hatására – visszamondtak a megrémült házigazdák. Salgótarjánban, Debrecenben és Szegeden a szabad ég alatt kellett megtartani az előadásokat, ennek ellenére a romantikus környezet még így is 200-300 embert vonzott. Kecskeméten, miután hatalmi szóval kitiltották a rendezvényt a piarista gimnáziumból, egy helyi vállalkozó kisgépkereskedése fogadta be az egyesület alapítóit az utolsó pillanatban. A szerszámokat és gépeket pillanatok alatt eltüntették a boltból, és több száz érdeklődő jelenlétében tartották meg a fórumot.

A Magyar Gárda soraiba az első 56 gárdista felavatása után özönlöttek…

(A teljes cikk a Demokrata október 11-i számában olvasható)