Deutsch Tamás Facebook-oldalán az alábbiak szerint foglalta össze a baloldal megsemmisítő vereségét:

Hirdetés
  1. Az eredményjelző soha nem hazudik: azért szenvedett történelmi vereséget a baloldal, mert a Fideszre rengetegen, rájuk viszont nagyon kevesen szavaztak. A hatalom a népé.
  2. A Fidesznek több mint kétharmada lett, a baloldalnak 30 százaléka sincs.
  3. A baloldali összefogás pártjai a saját előválasztásukat sem tudták megnyerni.
  4. A baloldalon katasztrofális szereplésük után sokat beszélnek, de semmit nem mondanak, és semmiért sem felelősek. Utólag viszont már mindannyian előre látták a vereséget. A baloldal ott folytatja, ahol az április 3-i vereségük ellenére sem hagyták abba.
  5. A baloldalnak évtizedek óta még a baloldalról is torz képe van.
  6. A „haladó éttermiség” (copyright by Megadja) tokkal-vonóval hátra megy, nem előre. Súlyosan.
  7. Akiket nem értesz és nem is akarsz megérteni, akikkel ráadásul tiszteletlen vagy, lenézed és sértegeted őket, azok szavazataira hiába számítasz. Április 3-a „a gombák” (copyright by Márki-Zay) csendes forradalma volt.
  8. A baloldal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta az összes országgyűlési, önkormányzati, európai parlamenti választást és valamennyi országos népszavazást is elvesztette. Ez nem hét, ez már legkevesebb 16 szűk esztendő.
  9. A globalista áfium ellen bizony van orvosság: a minket összekötő nemzeti szálak megerősítése, a nemzeti építkezés (copyright by Szájer). Ez a siker receptje.
  10. A gyűlölet nem pálya.
  11. A nagy Gyurcsány mára Mini Feri lett.
  12. A Jobbik csupán karlendítő erő.
  13. Az anya nő, az apa férfi, a baloldal pedig még ebben a kérdésben is telefonos segítséget kér Brüsszeltől.

Bejegyzése zárásaként egy ráadás érvet is megfogalmazott:

13+1.

„Márki-Zay Péter egy feketeöves politikai lúzer. Totális bukása semmit nem tesz meg nem történtté. Hogy miért ő lett a kapitányuk? Mert a baloldal mostani állapotában pont őt érdemli: zsák a foltját. Előre megmondtuk. Ennyi.”

Korábban írtuk