Tavaly tavasszal, másfél hónappal az orosz agresszió miatt kirobbant ukrajnai háborút követően, Trianonban – hol máshol – a francia soros elnökség idején az összes állam- és kormányfő leült, és abban maradtak, hogy teljes az egyetértés a huszonhét állam- és kormányfő között, hogy a szankciók politikája nem terjedhet ki az energetikai szankciókra – mondta a Tv2 reggeli műsorában Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő.

Hirdetés

Hozzátette: ezt követően alig telt el másfél hónap, és az Európai Bizottság, a brüsszeli bürokrácia elkezdte azt a politikáját, hogy áterőltet az energetika területét érintő szankciókat az Európai Unión.

Deutsch Tamás megjegyezte, hogy akkor még többen voltak azon az állásponton, de ma már csak a magyarok vélik, hogy ez egy önsorsrontó politika.

Amikor az első szankciós csomagot áterőltették az Európai Unión, az Európai Bizottság azt mondta, hogy a szankciók majd olyan nehéz helyzetbe hozzák Oroszországot, hogy kénytelen lesz befejezni a háborút – emlékeztetett az EP-képviselő a Mandiner összefoglalója szerint. Hozzáfűzte: lassan egy éve tart a háború, és még brutálisabb szakaszába lép hónapról hónapra, tehát az energetika területét érintő szankciók áterőltetésekor megfogalmazott cél nem teljesült.

Korábban írtuk