Deutsch Tamás: Nem hódolunk be Brüsszelnek
Nem hódolunk be Brüsszelnek: a magyar szuverenitás nem alku tárgya – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának delegációvezetője a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának az MTI-hez eljuttattatott közleménye szerint hétfőn.Arról tájékoztattak, hogy az EP Költségvetési (BUDG) és Költségvetési Ellenőrzési bizottságának (CONT) hétfői összevont ülésen tárgyalták a jogállamisági kondicionalitási eljárás gyakorlati tapasztalatairól készülő EP-jelentéstervezetet.
A közlemény szerint a „vitriolba mártott balliberális tollal írt, hazánkat többszörösen elítélő jelentéstervezet” kapcsán Deutsch Tamás, a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának témafelelőse úgy fogalmazott: „nem engedünk a kioktatásnak és nemzeti szuverenitásunk érdekében a leghatározottabban elutasítjuk a brüsszeli alávetési törekvéseket!”
Az Európai Unió nem parancsuralmi rendszer – húzta alá a képviselőcsoport delegációvezetője, majd úgy folytatta: Magyarország több mint ezer éves keresztény állam, amely saját hagyományait és értékeit őrzi.
„Nem engedjük, hogy ránk erőltessék az illegális migrációt, a multikulturalizmust, vagy az LMBTQ-ideológiát. A magyar kormány továbbra is elkötelezett a béke mellett, elutasítja a háború eszkalációját, valamint Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását. Ezekből nem engedünk” – fogalmazott.
„Mi, magyarok patrióták vagyunk: a nemzetek Európáját támogatjuk, nem a birodalomépítést. Megvédjük nemzeti szuverenitásunkat, szabadságunkat, és elutasítjuk a kettős mércét. Magyarország lojális partnere az uniós intézményeknek, de csak a kölcsönös tisztelet alapján” – hívta fel a figyelmet.
A Fidesz európai parlamenti képviselője hozzátette: a magyar kormánypártok eddig is és ezt követően is visszautasítják a politikai zsarolást és az intézményesített hazugságokat.
„Mi, magyarok nem engedünk a nyomásgyakorlásnak, és nem vagyunk hajlandóak úgy táncolni, ahogy nekünk fütyülnek. Kitalálták hát, hogy lecserélik a nemzeti kormányt, és egy brüsszeli bábkormányt ültetnek a nyakunkba, ahogy ezt láttuk Lengyelországban is – de időben szólunk: Magyarországon soha nem volt és nem is lehet többsége azoknak, akik a saját országuk ellen dolgoznak” – fogalmazott.
Az EP-szakbizottság tagjait megszólítva Deutsch Tamás végezetül azt mondta: „voltunk már az önök rágalmaiban antiszemiták, szélsőjobboldaliak, korruptak, kirekesztők, Európa-ellenesek, most pedig a jogállamisági vádaskodás korszakát éljük. De bármennyit is szajkózzák a Tavares-jelentésben már régen kiagyalt sületlenségeiket, azok sosem válnak igazsággá” – szögezte le a közlemény szerint az ülésen elmondott felszólalásában az EP-képviselő.
