Hirdetés

Azbej Tristan közölte: törökországi látogatása során új mérföldkőhöz érkezett a Hungary Helps – Magyarország segít program nemzetközi partnersége, ugyanis egyetértési nyilatkozat született a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) és a Hungary Helps Ügynökség között.

Biztos vagyok benne, hogy ezt a megállapodást azonnal közös tettekre fogjuk váltani, mivel az elveink is egyeznek: a válságövezetekben szenvedő embereket segíteni kell, hogy meg tudják teremteni a jövőjüket, továbbá helybe vitt segítséggel kell megelőzni a migrációt a Száhel régióban és máshol – írta az államtitkár.

Bejegyzése szerint több területen is lehetőséget látnak a közös munkára, legyen szó az élelmiszer-biztonságról, az oktatásfejlesztésről, a nők helyzetének javításáról, sőt a keresztény, muzulmán és más vallások kulturális örökségének megóvásáról.

Török partnereink nagyon hálásak azért a segítségért, amit Magyarország a földrengést követően nyújtott számukra. A TIKA és a Hungary Helps Program nem csupán diplomáciai siker, hanem a tavaly egymás iránt bizonyított szolidaritás kiterjesztése a világ nehéz helyzetben lévő közösségeire – emelte ki Azbej Tristan.

Korábban írtuk

Azt írta, törökországi látogatása bővelkedett felemelő eseményekben: a magyar kormány a Hungary Helps Program keretében tavaly nyújtott támogatásának köszönhetően ugyanis a földrengés sújtotta Osmaniye tartomány „kulturális szíve újra dobog”.

Ez fontos hír nekünk, magyaroknak is – mutatott rá Azbej Tristan közölve: a látogatása során nemcsak a kulturális központot adhatta át a magyar kormány képviseletében, hanem annak részeként a helyreállított Bartók Béla-emlékkiállítást is. Világhírű zeneszerzőnk ugyanis 1936-ban ebben a tartományban gyűjtötte és őrizte meg a török népzene kincseit – emlékeztetett.

Az államtitkár kiemelte: a helyreállított tárlat újra méltó emléket állít Bartók Béla munkásságának.

„Látogatásom során számos állami vezetővel, miniszterhelyettesekkel és kormányzókkal tárgyaltam az együttműködés különböző területeiről. Egy elem azonban mindegyik beszélgetésben közös volt: a török nép mély hálája a bajban segítségükre siető magyar emberek irányába” – zárta bejegyzését Azbej Tristan.