Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium épülete előtt elmondta, a területvédelmi tartalékosok alapos kiképzést kaptak a testőrezredtől, ahol ennek a szép katonai feladatnak, a díszőrség ellátásának szakemberei dolgoznak.

A miniszter felidézte: tartalékos katonai szolgálata idején a palotaőrségnél teljesített szolgálatot tartalékos csoportparancsnokként. Akkor – tette hozzá – volt alkalma ennek a nehéz szolgálati ágnak minden részletét megismerni.

Arra kérte a videóban az embereket, hogy jöjjenek, nézzék meg a díszőrséget teljesítőket. Úgy fogalmazott: „Büszkék vagyunk katonai hagyományainkra és katonai értékeinkre, amelyeket a területvédelmi tartalékosaink itt, a várban Önöknek is meg tudnak mutatni”.

„A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – hangsúlyozta közösségi oldalán a honvédelmi miniszter.

Korábban írtuk

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóhoz fűzött hozzászólásában ismertette, hogy a Magyar Honvédség hét területvédelmi ezredének tartalékos állománya kéthetes váltásban, a Kapisztrán téren ad díszőrséget.