Dobrev Klára arról beszélt, hogy egy 36 órás kampányzáró körúton vannak túl, amelynek során mind a 19 megyét bejárták. Szavai szerint másfél nap alatt annyi szeretetet, biztatást, erőt és elszántságot kapott, ami „talán arra is elég, hogy a két kezemmel szedjem szét Orbán Viktor rendszerét”.

Hirdetés

Az EP-képviselő leszögezte, a baloldaliak és szociáldemokraták az ellenzék legerősebb közössége. Azért, mert „minket nem a szél fújt össze, (…) minket a munka tart össze” – tette hozzá.

Az „Orbán-rendszer nem egyszerűen csak szétlopta ezt az országot (…) de visszahozták a jobbágyságot” – fogalmazott. Hangot adott annak a véleményének, hogy jelenleg a DK-MSZP-Párbeszéd az egyetlen „olyan erős politikai erő, ami nem generációváltást akar a Fideszben, hanem rendszerváltást Magyarországon”.

Dobrev Klára arról is beszélt, hogy egy igazságosabb és sokkal szolidárisabb Magyarországot szeretnének. Megismételte korábban többször is hangoztatott kijelentését, hogy egy erős, szociális Európát akarnak, amit ők Európai Egyesült Államoknak hívnak. A DK-MSZP-Párbeszéd közös listájával szemben három jobboldali párt áll, a Fidesz, a Mi Hazánk és a Tisza Párt – mondta Dobrev Klára. Ezek a pártok ugyanazt hangoztatják Európáról, „brüsszeleznek, kettős mércéznek, gyengíteni akarják Magyarországot”, egy sokkal gyengébb Európát szeretnének – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Beszédét azzal zárta, hogy „minket nem a Fidesz küldött, de a Fideszt mi fogjuk elküldeni”. Az eseményen felszólalt Kocsis Éva (Miklósért Városvédő Kör Egyesület-DK-Párbeszéd-LMP-MSZP-Nép Pártján) szigetszentmiklósi polgármesterjelölt, aki arról beszélt, hogy iszonyatosan nehéz volt számukra a kampány, mert „szívből csináltuk”. Legyen Magyarország haladó, európai, gondoskodó, és ezt az biztosítja, ha minél több képviselő kerül be a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájáról az EP-be – tette hozzá.