Az egri hős feltételezett maradványai a felvidéki Dobóruszkán

Egy nemzet szent kötelessége történelmi hőseinek emlékezetben való megtartása. Igaz ez akkor is, ha az elmúlt évszázadok során az államhatárok változása következtében e neves személyek örök nyughelye idegen országok területére került. Ahogyan Dobó István, a törökverő egri várkapitány esetében a felvidéki Ruszkára. Legalábbis minden jel erre vall.

Az ukrán határhoz közeli Szelmenc és Nagykapos között fekvő település az 1400-as évektől a XVII. század elejéig tartozott a család birtokához. Itt született Dobó István 1500-ban, más források szerint 1501-ben. Nevét az 1552-ben Egerre támadó mintegy 80 ezres török túlerő szeptember 11-től október 18-ig tartó visszaverése tette halhatatlanná. Ezt megelőzően Török Bálint udvarában szolgált hadnagyként, majd annak török fogságba esése után Ferdinánd király szolgálatába lépett. Mivel ekkortájt az ország – lényegében a török hódoltságtól mentes Felvidék és Erdély – másik uralkodója, Szapolyai (Zápolya) János, majd halála után özvegye, Izabella állandó hatalmi harcban állott egymással, és mindenkit felségárulással vádolt, aki nem az ő párját fogta. Ezért történhetett az, hogy élete kockáztatásával mindenkor a haza megmentésén fáradozó Dobó Istvánt hol egyikük, hol másikuk záratta börtönbe. Utoljára, 1569 óta tartó fogságából hiába szabadult 1572-ben ártatlansága elismerésével, a lelkileg megtört és a kor viszonyai között szinte matuzsálemnek számító, még ekkor is hatalmas termetű katona rövidesen elhunyt a kárpátaljai Szerednye várában.

Ruszka, amelynek templomában el­te­met­­­­ték, ettől kezdve toldotta meg nevét híres birtokosáéval. Mivel a kegyúri templomot többször átépítették, bővítették, bizonytalanná vált a koporsó pontos elhelyezése, ennek tisztázatlansága azonban nem zavarta a település lakosait abban, hogy 1972-ben magyar és szlovák emléktáblát avassanak híres szülöttjük tiszteletére.

Az esemény fordulópontot jelentett a helybeliek életében, hiszen ettől kezdve Varga László, a Csemadok körzeti elnöke már évenként szervezett emlékműsoros rendezvényeket, felvette a kapcsolatot az Egri Vár Barátainak Köre Egyesülettel, majd azzal karöltve az egri Dobó István Vármúzeummal.

– A szívélyessé vált együttműködés eredményeként készült el a várkapitány Ferenc nevű fia által 1601-ben édesapja számára készíttetett szarkofág 1830-ban Egerbe szállított, eredeti fedlapjának másolata. Ünnepélyes keretek között történő felszentelésére a kassai, valamint az egri érsek jelenlétében került sor 1995-ben. Ezt követően határoztuk el szintén közösen Dobó István ruszkai templomban eltemetett földi maradványainak felkutatását, feltárását, amelyben tevőlegesen vett részt dr. Jan Hovanyecz régész, a Terebesi Örökségvédelmi Hivatal munkatársa – eleveníti fel az elmúlt időszak történéseit Fodor László régész, muzeológus, az Egri Dobó István Múzeum osztályvezető tudományos kutatója.

A szakember hangsúlyozta, hogy munkájukat nagyban segítette a templom XVIII. századtól ismert Háztörténete (Historia Domus), amelynek 1900-as évek elejéről származó bejegyzései említenek egy jelentős templombővítést az északi oldalon. Akkor gyűjtötték össze először a Dobóval kapcsolatos, nem túl bőséges helyi ismeretanyagot, szereztek tudomást a már említett vörösmárvány síremlékről, annak XVII. századi szétbontásáról, oldallapjainak mellékoltárként történt felhasználásáról, fedlapjának a templom déli külső falába helyezéséről. Ugyancsak a Háztörténet írt egy északi oldali, XVIII. századi kriptáról is, amelyet az 1914-es nagy bővítés után lefalaztak, de előtte ide gyűjtötték a munkálatok során talált csontmaradványokat. Köztük remélték Dobóét is.

– A kripta helyének azonosításához 2005-ig kellett várnunk, amikor is az akkori szlovák kormányban részt vevő Magyar Koalíció pártja egymillió koronát harcolt ki az állami költségvetésből Dobó István sírjának fellelése, azonosítása és környezetének méltó rendbetétele céljára. A kripta georadaros keresését kassai szakember végezte, akinek mérései szerint a temetkezési hely az ó-, és a vele egybeépített újtemplom határán található. Helymeghatározását a padozat feltörésekor előbukkanó kripta, az ott talált fémkoporsókban elhelyezett fakoporsók és a bennük lévő csontvázak igazolták.

Sajnos korai volt az örömünk, mert a vizsgálatok kiderítették, hogy mind a koporsók, mind a maradványok legfeljebb 300 évesek lehetnek, tehát közöttük semmiképp nem kereshetjük Dobó Istvánét – emlékezik kezdeti csalódásukra a Fodor László régész által a feltárás „motorjának” nevezett Lakatos László polgármester, a helybeli Dobó István Emléktársaság elnöke, aki a néhai várkapitány iránti tiszteletét az 1972-es emléktábla-avatásban részt vett édesapjától örökölte. A csalódást csak súlyosbította, hogy ekkorra a pénz is elfogyott, és jó ideig nem sikerült újabb pártfogót találni, míg a napjainkra megtépázott hírnevű Együtt – Egy Másért Alapítvány jelezte, hogy támogatná a további feltárást.

Ehhez azonban ki kellett deríteni, hogy hová temethették Dobó Istvánt és családtagjait. Az egyetlen ésszerű magyarázat – és ebben Lakatos László szilárdan hitt – nyomán indultak el. Mivel a települések vezetőit a kegyúri templomokban az oltár előtt vagy alatt helyezték örök nyugalomra, 2006-ban az ótemplomban is megkezdték a kőpadozat feltörését.

Már több mint két métert haladtak lefelé, amikor az ásó először koppant meg egy koporsón. Egymás után került elő az öt földbe temetett fakoporsós maradvány – korukat a régészek a XVI. századra tették – köztük gyer­meké, asszonyé, férfié. Dí­szes sírok voltak, bennük ruhamaradványok, gombok, hajcsatok, aranygyűrűk, ékszerek. Ez utóbbiak művészettörténetileg, viseletileg még illenek is Dobó korához, minőségileg pedig rangjához és gazdagságához. Legnagyobb megkönnyebbülésükre egy, a többinél jóval idősebb és magasabb férfi csontvázát is megtalálták, ami már felcsillantotta a remény szikráját, hogy esetleg Dobó Istváné lehet.

A csontmaradványokat ezt követően a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumba szállították, ahol a feladatokról Guba Zsuzsanna és Pap Ildikó tájékoztatott:

– Az embertani vizsgálata során meghatározzuk nemüket, megbecsüljük az elhalálozási életkort, megvizsgáljuk, hogy a csontokon is nyomot hagyó elváltozások milyen betegségre utalhatnak. Ezt követően ellenőrizzük, hogy van-e vizsgálatra alkalmas DNS-maradvány a csont- (fog-) maradványokban. Ha igen, akkor az összehasonlítandó személyek közötti rokonsági foknak megfelelő DNS-szekvenciát több szakaszban felszaporítjuk, és keressük azokat a „ritka” mintázatokat, amelyek vélhetően a családra jellemzőek.

Mint a polgármester úrtól megtudtuk, sikerült felkutatni Dobó István Ferenc nevű testvérének Karcagon és Hajdúböszörményben napjainkban is élő leszármazottait. Tőlük a DNS-mintavétel megtörtént, ezek elemzésére akkor kerül sor, ha a csontmaradványok vizsgálata befejeződött.

Ameddig ez megtörténik, a helybeliek más forrásokból igyekeznek összerakni a történetet, ebben vannak segítségükre a várkapitány Ferenc nevű fia által készíttetett latin nyelvű szarkofágfeliratok. Keretben olvasható fordításuk olyan utalásokat tartalmaz édesapjára, amelyek rajta kívül másra aligha illenének.

A település polgármestere és plébánosa, Weisser Attila, bár reménykedésük nem tűnik alaptalannak, a DNS-vizsgálatok lezártáig óvatosan fogalmaz, azaz „nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Dobó István földi maradványait találták meg”. Tiszteletet érdemlő magyarázattal szolgálnak elszántságukkal kapcsolatban, ugyanis nem csupán az a cél hajtja őket, hogy településük egy híres elhunytat tudjon felmutatni.

– Az etnikai határon vagyunk, tőlünk nyugatra már csak egyetlen magyar település létezik, azon túl szlovák többségű falvak, városok következnek. Bár a mi falunkban 585 emberből csupán 4 a szlovák, szükségesnek látjuk a nemzeti öntudat fejlesztését, ha azt akarjuk, hogy Dobóruszkán száz év múlva is magyarul szóljon a szentmise.

Márpedig Dobó István neve csodákra lesz képes, hiszen ha dacolni tudott a török túlerővel, akkor a mostani beolvasztási kísérleteknek is sikerrel fog ellenállni. Kegyhelyet kell alapítanunk, amelyről büszkén beszélnek az emberek határon innen és túl, és ahová tömegesen elzarándokolnak, hogy erősítsék a maguk és a felvidéki magyarság jövőbe és megmaradásba vetett hitét – így a polgármester.

Dobó István, aki 1552-ben egyszer már megmentette a Felvidéket a törökdúlástól, most ismét segíthet, ezúttal az ott élő magyarság megmaradásában. Szülőfaluja mindenesetre e feladat súlyának és persze tisztelete jeléül ennek megfelelően kezeli a feltárást és a hamvak azonosítását, rendezi november 16-17-én az idei Dobó István Emléknapokat Doboruszkán.

Szakács Gábor