Az adósságválság 2010 utáni elhárítása, a gazdasági stratégiaváltás új lehetőségeket teremtett Magyarországon a szociálpolitika, a családtámogatási rendszer, valamint a nemzetiségi és egyházpolitika számára. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral arról beszélgettünk, milyen távlatokat nyitott mindez a társadalom számára.

– Az Eurostat 2016-os adatai szerint Magyarországon 40 százalékkal csökkent a súlyosan nélkülözők aránya, és ezzel jelentősen csökkent a társadalmi egyenlőtlenség. Az elemzők szerint az ország, megelőzve régiónk államait, beléphetett Európa harmonikusabb társadalmainak körébe. Milyen kihívás volt ez a szociálpolitika számára?

– 2010-ben valóban a szakadék széléről rántottuk vissza az országot. Nem csak az volt a feladat, hogy elhárítsuk az államcsődöt, helyzetbe hozzuk a hazai cégeket, vagy növeljük az állami bevételeket. Meg kellett állítani egyes társadalmi csoportok, például a munkanélküliek, a devizahitelesek leszakadását. Ehhez újra kellett gondolni a szociálpolitika rendszerét is.

– Még ma is hallani ellenzéki oldalról, hogy az Orbán-kormány a közmunka bevezetésével kényszermunkára ítélte a szegényeket.

– Vannak olyan élethelyzetek, betegség, családi krízis, amikor bárki segítségre, támogatásra szorulhat. Ám meggyőződésem, hogy nincs annál megalázóbb, mint amikor egy életerős, egészséges embernek állandóan segélyért kell kuncsorognia. A közmunkaprogram beindításával azt a tanítást szívleltük meg, miszerint ne halat, hanem hálót adj a szegényeknek. A közmunkaprogram ilyen hálót jelentett, lehetőséget arra, hogy megkeressék a kenyerüket addig, amíg visszatalálnak a munkaerőpiacra. Olyan emberek számára vált napi gyakorlattá a munka, akik korábban évek óta segélyből éltek. Az emberek megértették a program üzenetét. Nincs erre jobb bizonyíték, mint amikor Észak-Magyarországon cigány emberek tüntettek az ellen a szocialista követelés ellen, hogy számolják fel a közmunka­programot és állítsák vissza a korábbi segélyezést. De említhetem azt is, amit nemrég az ország egyik legszegényebb részén, a Cserehát egyik településén mondott nekem a polgármester: alig talál embert közfoglalkoztatásra, mert a korábbi közmunkások nagy része ma már állásban van a közeli városokban vagy Miskolcon. Mindez azt mutatja, hogy a közmunka­program bevezetése elérte a célját.

– A társadalmi béke megteremtéséhez nyilván hozzájárultak az újonnan bevezetett családtámogatási formák is, az ingyenes óvodai, iskolai étkeztetés, az otthonteremtést segítő csok, az adókedvezmények.

– Ahhoz, hogy ide eljussunk, át kellett alakítani a gazdaság szerkezetét, hiszen korábban a haszon jó része kivándorolt az országból. A stratégiaváltásnak köszönhetően a profit egy részét például a bankok vagy a biztosítótársaságok megadóztatása révén sikerült benntartani az országban. Magyar termék, magyar munkahely, mondtuk, és az ehhez kapcsolódó intézkedések pedig a kis- és közepes méretű vállalkozások megerősödését hozták. Ennek is köszönhető, hogy sikerült 738 ezer új munkahelyet teremteni, megélhetést biztosítva családok százezreinek. Mindezt úgy, hogy a legfontosabb adónemekben, mint amilyen a személyi jövedelemadó, a vállalkozási adó, a kormány adócsökkentést hajtott végre. Gondoljunk csak vissza, milyen sokan elmondták kül- és belföldön, hogy ez lehetetlen, közgazdasági nonszensz. Pedig ezzel és a gazdaság kifehérítésével sikerült növelni az állam bevételeit. Ha mindehhez hozzáveszem a gyermekvállalást támogató járulékcsökkentéseket, az otthonteremtést, a gyermeknevelést megkönnyítő támogatási formákat, akkor elmondhatjuk, hogy következetes munkával, óriási nemzetközi és hazai támadások közepette ugyan, de kiépült egy olyan fenntartható családtámogatási rendszer, amelynek alapját a nemzeti szemléletű gazdaságirányítás és gazdálkodás adja. Mindez lehetőséget nyújt a családoknak és az egyes embereknek arra, hogy ne csak a napi gondokon legyenek úrrá. Egyéni kibontakozásukat, az előrelépésüket is szolgálja mindaz, ami történt. Minden területről lehetne beszélni, én most kettőt említek: az egészségügy 546 milliárd forinttal, az oktatás 572 milliárd forinttal kap többet 2018-ban, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. A számok magukért beszélnek.

– A kiszámítható viszonyok a drámai demográfiai gondjainkat is enyhítik. Emelkedik a házasságkötések száma, a termékenységi ráta pedig elmozdult a kihalási tartományt jelentő 1,2-es értékről. Napjainkra, amikor a korábbinál alacsonyabb létszámú nemzedékek léptek gyermekszülési életkorba, már 1,5 a termékenységi mutató…

– 2010-ben a magyar kormány azt vallotta, hogy Magyarországnak és Európának a legnagyobb gondja a demográfiai helyzet, vagyis az, hogy nem születik elég gyermek. Akkoriban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a nyugati országok ezt majd a bevándorlással akarják megoldani. A magyar kormány azonban továbbra is következetes abban a kérdésben, hogy nem a bajt kell idehozni, nem a gondokat kell Európába importálni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol baj van. Azért küzdöttünk, hogy saját erőnkből találjunk megoldást a demográfiai problémákra, hogy hazánkban a házasságkötések, a gyermekvállalás és a gyerekek felnevelése támogatást kapjon. Ezzel a törekvéssel az Európára zúduló migrációra is megadtuk a választ. Magyarországon az elmúlt időszakban 40 százalékkal nőtt a házasságkötések száma. Ezzel szemben a válásoké 20, az abortuszoké pedig 25 százalékkal csökkent, noha nem történt semmiféle törvényi szigorítás. A termékenységi ráta pedig valóban 1,5-re emelkedett, ami húszszázalékos növekedés. Ez a változás a szemléletformáláson túl azért következhetett be, mert alapjaiban megváltozott a családok gazdasági helyzete, radikálisan csökkent a munkanélküliség, és stabil támogatási rendszerre tudunk támaszkodni. Az embereknek nem kell olyasmitől tartaniuk, mint a Bokros-csomag, vagy a 2002-es kormányváltás utáni MSZP–SZDSZ-kormány intézkedései, amikor megszüntették az otthonteremtési támogatást vagy a családi adókedvezményeket. Ez utóbbi egyébként azért járt olyan súlyos következményekkel, mert leginkább az egy- és a kétgyermekeseket, vagyis a legnagyobb szülői réteget sújtotta. A folyamatok gyors átalakulása azt is mutatja, hogy megváltozott a társadalom szemlélete, újra fontos értékként tekintünk a családra, a születendő és a megszületett gyermekekre. Intézkedéseinknek köszönhetően ma már a több gyermek vállalása nem jelent egyet az elszegényedéssel. Legfőbb törekvésünk, hogy a mai tizen- és huszonéves fiatalok megértsék, a család, a nagycsalád fenntartása ugyan valóban több tennivalóval, több nehézséggel jár, de sokkal több örömet is ad.

– A szemléletváltozásban van-e annak szerepe, hogy növekszik a keresztény értékek megbecsültsége?

– Az egyházak fontos szerepét a lelkek gondozásában, az emberi közösségek építésében, vagy épp a mindennapos életvezetésben kétezer év tapasztalatai igazolják. Ez megjelenik a közvéleményben is, a felmérések szerint Magyarországon minden második honfitársunk vallja magát valamelyik felekezethez tartozónak, és az emberek 80 százaléka úgy látja, hogy a kereszténység komoly kultúra- és nemzetmegtartó erőt képvisel. Nyugat-Európában a liberális véleménydiktatúra éppen ezt a vélekedést akarja eltörölni, e gyökereket akarja kitépni.

– Sikerülhet?

– Hiszem, hogy nem. A támadások csak megerősítik hitükben, véleményükben az embereket. Hiszen egy-egy pap, lelkész pótolhatatlan szerepet játszik a közösségek életében. Ők nemcsak a templomokban, a szakrális erőtérben vannak jelen, de a közösségek és a családok életében is. Senki nem tilthatja meg nekik, hogy lelkiismeretük szerinti véleményt mondjanak társadalmi kérdésekben. Annál is inkább, mert az egyházak komoly társadalmi igényt elégítenek ki azzal, hogy egyre nagyobb részt vállalnak a közfeladatok ellátásában. Az egyházi jelenlét megkétszereződött a köznevelésben és a szociális területen, ahol jelenleg 13, illetve 23 százalékos. A gyermekvédelemben pedig hatszorosára, 40 százalékra nőtt. A krisztusi tanítások szellemében számíthatnak az egyházakra a leggyöngébbek, a legelesettebbek, az öregek, a gyerekek, a betegek és a sérült emberek, valamint kiveszik a részüket az új nemzedék neveléséből is.

– A nemzetmegtartó erő, a közösségek építésében vállalt óriási munka jelentőségét mutatja, hogy a diaszpórában élő magyarok segítséget kértek a magyar államtól ahhoz, hogy papok, lelkészek, diakónusok kerüljenek megürült templomaikba. A meghirdetett ösztöndíjak segítenek a helyzet kezelésében?

– Valóban megszületett a döntés a diaszpórában működő lelkészségek támogatásáról. Emellett más területeken is igényli a külhoni magyarság az anyaország támogatását. Nyilván más a helyzetük a Kárpát-medencében élőknek, mint a diaszpóra-magyarságnak. Természetesnek tartjuk, hogy támogatást kapjanak azok a közösségek, amelyek küzdelmet folytatnak azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat. Segítjük őket a köznevelésben, hogy fenn tudják tartani iskoláikat, óvodáikat. Erre különösen Ukrajnában és a Délvidéken van most nagy szükség. Támogatjuk ezeket a közösségeket kultúrájuk megtartásában, egyházi életük megszervezésében, identitásuk megőrzésében. Ugyanígy felelősséggel tartozunk a határainkon belüli nemzetiségi létben élő honfitársainkért is. Arra törekszünk, hogy a velünk élő őshonos nemzetiségek is megkapjanak mindent, ami hozzásegíti őket nemzeti kultúrájuk és identitásuk megőrzéséhez. 2010 óta megháromszorozódott a hazánkban élő nemzetiségek támogatása, és 12-ről 82-re nőtt a nemzetiségek által fenntartott köznevelési intézmények száma. Erőfeszítéseinket és támogató politikánkat szomszédaink többsége méltányolja, ami a határokon túl élő magyarság pozícióit is erősíti.

– A nemzeti identitás őrzése, a nemzetállamok erősítése manapság inkább támadásokat vált ki, mint megértést. Milyen esélyeink vannak e célok elérésére most, amikor már az ENSZ is a multikulturális Európai Egyesült Államok megteremtése és a nemzetállamok leépítése mellett tör lándzsát?

– Évezredek óta tart a küzdelem a világban, egyes csoportok mindenkit maguk alá akarnak gyűrni az anyagi javak megszerzéséért. Ennek ellenére azt mondom, komoly esélyünk van arra, hogy a gonosz szándékokkal szemben győzzön a jóra való törekvés. Látjuk, hogy egyre több nép zavarja el az ellene politizáló vezetőit. Nincs miért aggódnunk, de dolgunk van bőven. A magyarországi választás Európa jövője szempontjából is fontos.

Nagy Ida