Hirdetés

A jelek szerint a végéhez közeledik a biztosi meghallgatások folyamata az Európai Parlamentben. Az a folyamat, amelyet leginkább a kutyakomédia szóval írhatnánk le, de azzal a megjegyzéssel, hogy a jellemzés miatt még a kutyáktól kell elnézést kérnünk – jelentette ki Dömötör Csaba.

„Amit az elmúlt napokban láttunk, az semmibevétele mindannak, amire olyan sokszor hivatkoznak ebben a házban. A demokráciának, az európai értékeknek, és annak a meggyőződésnek, hogy az uniós intézményeknek végre azzal kellene foglalkozniuk, hogy hogyan küzdik le az előttünk tornyosuló válságokat”

– közölte a közösségi oldalán megosztott üzenetében a politikus.

Az Európai Parlament több mint két hete húzza az Európai Bizottság új tagjainak meghallgatását és értékelését.

Az történt, hogy az Európai Néppárt (mellényzsebében a Tisza Párttal) és a baloldali frakciók alkut kötöttek arról, hogy mely biztosokat támogatják kölcsönösen. Ennek az alkunak az is része volt, hogy Várhelyi Olivért semmiképp nem támogatják első körben, függetlenül attól, hogy hogyan szerepel.

Ezzel a meghallgatásokat is a Magyarország elleni nyomásgyakorlás részévé tették.

A néppárti-baloldali paktum végrehajtását azonban megzavarta, hogy a spanyol szocialista biztosjelölt helyzete tarthatatlan lett hazájában, mivel sokan őt okolják a kormány tétlenségéért az áradások idején. Az ebből fakadó politikai viharok miatt a többi biztosjelölt jóváhagyását is folyamatosan halasztották. Annak ellenére, hogy a többi jelölt alkalmasságának semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy egy spanyol miniszter hogyan kezelte az áradásokat.

Korábban írtuk

A nem hivatalos információk szerint a következő napokban, vagy akár órákban megtörténhetnek a végleges értékelések és jóváhagyások. Azok a jóváhagyások, amelyeknek eddig sem volt semmi akadálya, csak az Európai Néppárt és a baloldal zárt ajtók mögött kötött alkuja. Ez az ő saját hatalmi játszmáikról szól, és legkevésbé sem az európai emberek érdekéről.

„Pedig nagy szükség lenne a cselekvőképességre”

– teszi hozzá a képviselő.

Szétbomlóban a schengeni rendszer, stagnál az európai gazdaság, hanyatlik a versenyképesség, a szomszédunkban eszkalálódik a háború, eközben az Európai Parlament néppárti-baloldali többsége zárt ajtós paktumok farigcsálásával töltötte az idejét. Épp annyira méltatlan, mint amennyire felelőtlen.

Bárhogy is legyen, Magyarország jelöltje változatlanul Várhelyi Olivér, aki bizonyított 5 éven keresztül biztosként, és bizonyított órákon keresztül a meghallgatásán is. Ha megkapja a jóváhagyást, elhivatott és erős tagja lesz az Európai Bizottságnak – húzta alá Dömötör Csaba.