Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy a kötet természeti kincsekről, épített örökségről, hagyományokról, legendákról és irodalmi kincsekről szól, nem a folyamatosan változó éttermeket, szálláshelyeket mutatja be.

Hirdetés

Ez a kötet azt bizonyítja, hogy a mindennapi küzdelmeink ellenére egy olyan országban élünk, amelyre büszkék lehetünk – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a kötetben minden generáció talál magának értékes információkat és történeteket. Elmondta, hogy a kötet szubjektív benyomásokon alapul, ezért nagyban hasonlít a 19. század második felének magyar útleírásaira.

A szöveget elismert írók gondozták és a kötet képi világa is nagyon erős, külön fotós csapat készítette a felvételeket – ismertette az államtitkár. Mint mondta, a könyvben olyan tájegységeket mutatnak be, amelyek akár egy hosszú hétvége alatt is bejárhatóak.

A Magyarország 365 program keretében megjelent könyvet szeretnék eljuttatni könyvtárakhoz, iskolákhoz, hogy minél többen olvashassák – közölte.

Korábban írtuk