Hirdetés

Magyar Péter munkatársát és három bűntársát két hete fogták el, majd tartóztatták le, miután az eljárás adatai szerint csempészcigarettával kereskedtek.

A nyomozás tényét már a hír kirobbanásának napján megerősítette az ügyészség. Mint írták: jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzése, illetve azzal való kereskedés merült fel, és az érintetteket pénzmosással gyanúsítják.

Az ügynek van másik három gyanúsítottja is, ők nincsenek letartóztatva.

Cs. S. egyébként az elfogása előtt még részt vett az MTVA előtt tartott Tisza-demonstráción is, illetve közös fotókon pózolt többek között Magyar Péterrel, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel is.

A férfiról az is kiderült, hogy a múltban is belekeveredett már egy zűrös ügybe, igaz, a Magyar Nemzet birtokában lévő iratok szerint a nyomozóhatóság végül csak tanúként hallgatta ki Magyar Péter koordinátorát.

(forrás)

Korábban írtuk