Közleményt adott ki a Kúria a főpolgármester-választás eredményével kapcsolatban, amiben azt írják, elrendelik az összes érvényesnek nyilvánított szavazat Nemzeti Választási Bizottság általi átvizsgálását, valamint újraszámlálását.

Hirdetés

A Kúria azt követően lépett, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott Vitézy Dávid panaszának, és ezzel megsemmisítették a Kúria korábbi ítéletét, amellyel helyben hagyták a Nemzeti Választási Bizottságnak a főpolgármester-választás eredményéről szóló korábbi határozatát. Ennek értelmében új eljárást kell lefolytatni és új döntést kell hozni.

A hirado.hu emlékeztet, június 9-én, az önkormányzati választások napján Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálását kezdeményezte.

A fellebbezést június 12-én adta be a Fővárosi Választási Bizottságnál, a benyújtást követően sajtótájékoztatót tartott, amelyen arról beszélt: 20 kerületből és 202 szavazókörből van bizonyítékuk arra, hogy tévesen nyilvánítottak érvénytelenné szavazatokat. Hozzátette: rendszerszintű problémákat akarnak kivizsgálni az újraszámlálás által.

Korábban írtuk