Döntött az Országgyűlés, rájár a rúd a Momentumra és Tordaira is
A képviselők mentelmi ügyekben határoztak hétfő este. Az Országgyűlés felfüggesztette több momentumos és egy párbeszédes képviselő mentelmi jogát.
A képviselők döntöttek arról, hogy felfüggesztik a momentumos Bedő Dávid, Tompos Márton, Gelencsér Ferenc, Tóth Endre, Lőcsei Lajos és Sebők Éva, valamint a párbeszédes Tordai Bence mentelmi jogát.
Az Országgyűlés előtt 18 mentelmi ügy szerepelt, ezek idén tavaszi ellenzéki demonstrációkkal kapcsolatosak, amelyekben a hatóságok gyülekezési joggal visszaélés, pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés – füstgyertya gyújtása -, közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, illetve a helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés miatt indítottak eljárásokat a képviselők ellen.
A mentelmi bizottság elnöke azt javasolta, hogy a közvádas bűncselekmények esetén fennálló parlamenti gyakorlat szerint az Országgyűlés függessze fel az ellenzéki képviselők mentelmi jogát, de ezt a bizottság 3 igen, 3 nem szavazattal nem fogadta el. Így az Országgyűlés elé terjesztett határozatokban azt javasolták, hogy a képviselők mentelmi jogát ne függesszék fel.
Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke ismertette: a 18 mentelmi ügyben közös, hogy mindegyik a legfőbb ügyész indítványa, a közvádló mind a 18 esetben szabálysértési ügyben fordult a mentelmi bizottsághoz. A szabálysértésben eljáró hatóság mindig egy rendőrkapitányság, amely a képviselők mentelmi joga miatt nem tudja az eljárást lefolytatni. Megjegyezte: a képviselők megkapták a lehetőséget arra, hogy lemondjanak a mentelmi jogukról, de nem éltek vele, ezért a legfőbb ügyész az országgyűlés elé hozta az ügyet. Minden ügy ez év áprilisában történt.
Ismertette: a mentelmi bizottság tárgyalásán ő azt javasolta, hogy kövessék a közvádas jellegű cselekmények esetén eddig megszokott gyakorlatot, hogy az igazságszolgáltatás működése elé a bizottság nem gördít akadályt, és kiadják a képviselők mentelmi jogát. A bizottságban 3-3 volt a szavazati arány, a kormánypárti képviselők a mentelmi jog kiadása, az ellenzéki képviselők a kiadás ellen voksoltak. Ilyen esetben a mentelmi bizottság kvázi azt mondja, hogy az Országgyűlés ne adja ki a képviselők mentelmi jogát az adott ügyben – ismertette.
Az első ügyről szólva elmondta: Bedő Dávid egy áprilisi zalaegerszegi, bejelentett tüntetésen használt füstgyertyát, nyilván nem tudva, hogy van egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy a gyülekezési jog hatálya alá tartozó gyűléseken ilyen eszközt birtokolni vagy működtetni csak pirotechnikusnak szabad.
Bedő Dávid felszólalásában úgy fogalmazott: „kitilthatnak bennünket a parlamentből, megbírságolhatnak bennünket rekord összegre, eljárások hadát indíthatják ellenünk, felfüggeszthetik a mentelmi jogunkat is, de mi akkor is ki fogunk állni azért, amiben hiszünk.
Hét hónap múlva ezek az eljárások maguk ellen fognak indulni”
– pengetett tiszás húrokat a momentumos képviselő.
A mentelmi ügyek között szerepelt Tompos Márton, Gelencsér Ferenc, Tóth Endre és Lőcsei Lajos momentumos képviselők ügye, akik április 4-én az MTVA székháza előtt megpróbálták megakadályozni Orbán Viktor miniszterelnök konvojának bejutását a székházba. Szerepeltek továbbá az áprilisi, bejelentett tüntetések utáni be nem jelentett hídfoglalások, vonulások, több füstgyertyahasználat tüntetéseken és az Antall József-rakparton lévő mélygarázs bejáratának elállása.
