Drágán „occsó” Caravaggiók

A „lappangó” festményeket az eladóik történetei szerint általában csodával határos módon találják meg a nagymama éléskamrájában – a savanyított dinnyés befőttesüvegek mögött –, vagy egy erdélyi kastélyba falazva, esetleg a nemrég elhalálozott gazdag luxemburgi hetedik unokatestvér gyűjteményében. Meg is jelenik a tagbaszakadt jó tündér a megbízható műkereskedő formájában, hogy pénzzé tegye a csodát. Hamis festmények százával, ezrével bukkannak fel galériákban, aukciókon, online piactereken vagy bulvármagazinok tizenöt perces hírnév rovataiban. Pár évvel ezelőtt 95 millióért árultak egy Gulácsy Lajos-festményt a Vaterán, jelenleg pedig Bortnyik Sándor Festő és modell című képét kínálják 99 millióért a Galeria Savarán. Eredetiek-e? Eladóik szerint nyilván igen, megvan hozzájuk a szakértői vélemény és a többi. De mennyit ér valójában a szakértői becsületszó? A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) 2020. júniusi adatai szerint a hivatalos élő és online aukciókra felajánlott tárgyak 15-30 százaléka hamisítvány, a bolhapiacokon, kiskereskedésekben, gyűjtők közti forgalomban még nagyobb lehet ez az arány. Felmerül tehát a kérdés, hogy kik készítik a hamisítványokat, és hogyhogy nem leplezik le őket a galériák?

Drágán „occsó” Caravaggio

„Á, az egy külön emberfajta, szörnyen jól kell tudnia másolni. Nem feltétlenül kell jó festőnek lennie, én már képtelen volnék tökéletes másolatot készíteni, a saját stílusom rabja vagyok. Leginkább a restaurátorok értenek a festménymásoláshoz, hisz ők jobban tudják, hogy milyen típusú vásznat, festéket kell használni, hogyan kell öregíteni, lakkozni a képet, szóval szakinak kell lenni. Egy-két újgazdag hülyének még egy Caravaggiót is el lehet adni, vagy egy érdeklődő szaúdi milliárdosnak, »hitelesítve« persze. Mindenki jól jár” – mondta megkeresésünkre egy népszerű festőművész, aki neve elhallgatását kérte. Képzős korában őt is megtalálta a műtárgyasmaffia, megvették pár másolatát, melyet főiskolai gyakorlatként készített. Persze nem tökhintóval, hanem Mercedesszel álltak meg az albérlete előtt, és utána sem hagyták békén, rá akarták venni, hogy fessen barokk és XIX. századinak látszó műveket. A művész végül lerázta őket, de erre sokan képtelenek és belekerülnek a műtárgyasmaffia ördögi körébe. Van, aki kényszerből, van akit zsarolással vesznek rá, hogy másoljon vagy híres festők stílusában új képeket fessen, de ugyanígy megzsarolják a szakértőket vagy galériákat is (hacsak nem eleve bűnrészesek). Sőt, külön szakmaként már szignómesterek is vannak, akik gyönyörűen le tudják írni Vaszary vagy Rippl-Rónai nevét. Ám nehogy azt higgyük, hogy a festők járnak jól, és belize-i nyaralójukban pihenik ki a sötét Munkácsy-tájképek mélabúját. A milliós tételeket az értékesítőhálózatok, az a bizonyos maffia zsebeli be, és ezek a műtárgykereskedők sokszor a szakértőkkel, galériásokkal cinkosan folytatják tevékenységüket, hiszen a legtöbb hamisítvány szervezett bűnözés eredményeképp kerül a piacra.

Mostanában a festményhamisítás ismét forró téma lett, a rendőrség nemrég hozta nyilvánosságra, hogy április végén 120 rendőr nyolc megyében, 21 helyszínen tartott kutatásokat, amiben 17 ember volt érintett (Siófokon is foglaltak le replikákat, a Somogy és a Nógrád Megyei, valamint a Keszthelyi és a Szentendrei Rendőrkapitányság is kiemelten akciózott). A hadizsákmány jelentősnek mondható, hisz lefoglaltak 120 festményt – köztük Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Caravaggio, Picasso és Rubens „munkáit” – , a hamisítványok elkészítéséhez szükséges különböző eszközöket, hamis szakértői véleményeket. A kárt félmilliárd forintra becsülik. Ennél többet nem közöltek, mert még vizsgálják az ügyet, ráadásul a kulturális javak hamisítása nem szerepel önálló tényállásként a Btk.-ban. A festményhamisítás csak akkor büntetendő, ha a vevő szándékos megtévesztése céljából készítenek hamisított vagy hamis festményt, és a hatóságoknak azt kell lefülelniük, amikor a megtévesztés és a jogtalan haszonszerzés együtt valósul meg. Ha pedig valaki el akar adni egy ilyen képet, az is csak akkor bűncselekmény, ha a rendőrség bizonyítja a megtévesztés szándékát. Lebukáskor persze mindenki mossa kezét, és jóhiszeműségre hivatkozik.

A Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztályának nyomozói olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint egyesek széles körben kezdtek el árulni hamis festményeket, eredetiként adva el őket, megtévesztve a vásárlókat. Ráadásul a hamisításos ügyben nemcsak amatőr festők, de még szakértők, művészettörténészek és galériatulajdonosok is érintettek, és amint Kész-Varga Mónika rendőr őrnagy a Radarnak nyilatkozta: nem sértettként, hanem elkövetőként. A műtárgypiacon jártas szakemberek kérdésünkre megerősítették, hogy egyes galériák rengeteg hamisítványt árulnak, többet, mint hírnevükhöz illene. Szakértőik olykor szemet hunynak a ezek felett a busás profit reményében, hisz a hamisítványnak nincsen szaga (legfeljebb a nem kellőképpen megszáradt olajfestéknek). Ám az is igaz, hogy jó pár galéria visszavásárolja a művet, ha utólag kiderül, hogy hamis – igaz, 2014-ben arra is volt példa, hogy hasonló ügyben egy gyűjtő pert vesztett a galériával szemben. Az igazán lényeges kérdés az, hogy egyáltalán miért kell eljutni idáig? Napjainkban könnyen és gyorsan kideríthető egy képről, eredeti-e, tehát joggal merül fel a kérdés, hogy a festék korára vonatkozó roncsolásmentes anyagvizsgálat és a kutatómikroszkópok korában hogyan adhatnak el hamis festményeket, hiszen akár fél óra alatt is megállapítható, hogy egy alkotás a XVI. században vagy az 1940-es években készült-e. A hamisítás okai nyilván összetettebbek.

Puha festék, kemény szakértő

UV és infravörös tartományban készült felvételek, a kézi roncsolásmentes anyagvizsgáló (XRF) eszköz, kutató- és sztereomikroszkópok, teljes festményt átvilágító röntgenberendezés – nem a CSI: a helyszínelők főhadiszállásán, hanem a Kékgolyó utcai Festményvizsgálati Laborban vagyunk. Többek között ezekkel van felszerelve Végvári Zsófia laborja, aki az országban, sőt egész Kelet-Közép-Európában egyedüliként működtet ilyen eszközparkot a hamis festmények leleplezéséért. Ő a galériák mumusa és az álmok gyilkosa, már híres galériában vásárolt festményről is bebizonyította, hogy hamisítvány, és sok reménykedő műtulajdonos „becses” családi örökségéről állapította meg, hogy nem velencei reneszánsz, hanem legfeljebb velencei-tavi mester munkája.

Laikusoknak megdöbbentő információnak tűnhet, hogy a magyarországi galériák és aukciósházak igen nagy része nem használ természettudományos vizsgálatokat a festmények eredetiségének megállapítására, csak a jó öreg szemmel történő műbírálatra hagyatkozik. Ez utóbbi is rendkívül fontos, de manapság nem elégséges; a művészettörténeti kutatást természetesen a Festményvizsgálati Laborban is elvégzik utolsó fázisként, hogyha megfelelőek a mű természettudományos paraméterei. Végvári Zsófia egy XVI. századinak mondott festményt tanulmányoz éppen sztereomikroszkóppal: ránézésre kétségbevonhatatlanul reneszánsz az alkotás, szabad szemmel látható repedéshálója is eredetinek tűnik, hát még a hátulján a szújáratok. Tökéletesnek látszik minden, ám a górcső alatt kiderül, hogy a felületet nem az idő repesztette meg, hanem gondosan ráfestették a vonalakat. A roncsolásmentes anyagvizsgálatra használt kézi spek­trométer ráadásul jelentős mennyiségű radioaktív anyagot jelez a felületén, ami azt jelenti, hogy valamikor az atomkorszak kezdetén, az 1940-es években készülhetett a festék. Arról már nem is beszélve, hogy a festő csak titánfehéret használt, amely az 1930-as évektől terjedt el.

– A Festményvizsgálati Labor általános feladata kiszűrni a hamisítványokat, de így is megdöbbentőek az arányok. Általában tíz festményt vizsgálunk hetente, és ebből nagyjából hat-hét hamis, tehát a hozzánk bekerült műtárgyak 60-70 százaléka nem eredeti! Az aukciós piac a 90-es években éledt föl újra, ez és az ehhez kapcsolódóan nagy összegekért elkelt képek gerjesztették a hamisítványok születését. A legtöbb hamisítvány, amit találunk, a 90-es évek után készült. Mindig azokat a szerzőket hamisítják, akiknek festményei magas áron adhatók el a szabadpiacon vagy az aukciókon. Először a nagybányai művésztelep alkotóira koncentráltak, utánuk jött Scheiber Hugó, Kádár Béla, Schönberger Armand, Vaszary János, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Koszta József és Munkácsy Mihály, de ez a sor nem teljes.

A festményhamisítás komplett iparággá nőtte ki magát – részletezi Végvári Zsófia, a labor vezetője, és arra emlékeztet, hogy a XX. század elején Európa legnagyobb műgyűjteményei Budapesten voltak, mert a műgyűjtés divatosnak számított, úgyhogy egy nagypolgári lakásban valóban lehetett találni akár öt Re­noir– vagy két Tiziano-képet.

A hamisítványok száma 2008 után ugrott meg nagy mértékben, a válság időszakában. Előtte hihetetlenül pörgött a Budapesti Értéktőzsde és ezzel szoros összefüggésben az aukciós piac is, ám a válság visszavetette a befektetési kedvet, senki sem akart már 50-100 millió forintot kiadni egy műtárgyra. Pedig a 2008 előtti időszakban aukciós rekordok dőltek meg, 2003-ban 220 millióért kelt Munkácsy Poros út I. című munkája.

– Akartak a magyarok vásárolni a válság alatt is, csak nem horroráron. Ekkor jött el a csalók korszaka. Olyan történetet is hallottam, hogy egy hamis Gulácsyt úgy sóztak rá valakire, hogy a közvetítő előadta: „Itt egy szegény hitelkárosult, aki svájci frankban vett fel hitelt, és most fél áron megveheted a festményét, ráadásul ezzel segítesz is rajta.” Ez volt a legjobb átverő szöveg, amit az évek alatt hallottam. Nagyon sokan bedőltek az ilyen és hasonló történeteknek, számolatlanul sokasodtak a hamisítványok – mondta a szakértő.

Végvári Zsófia éppen egy újabb festmény felületét ellenőrzi a sztereomikroszkóppal, különböző festékrétegeket keres, bemutatva, melyik felület mit jelent a mű korára vonatkozóan. Nevetve idézi fel közben, hogy olyan Csók István-képet is vizsgált már, amelynek festékrétegébe úgy hatolt be a kutatókése, mint a vajba, tehát igencsak friss hamisítvány volt: az olajfesték 30-40 év alatt köt meg teljesen, pedig Csók István hatvan éve halott.

– A mikroszkóp alatt a rétegek anatómiáját látjuk: a régebbi korok festékei nagyobb szemcsékben, vagyis nagyobb pigmentekben jelennek meg a felületen, amelyek bányászott ásványokból készültek legtöbbször. Az újabb festékek pigmentszemcséi már alig vagy egyáltalán nem láthatók ötvenszeres nagyításban sem, hiszen ezeknél már színezékekről beszélünk, itt a cinóbervörös már csak pirrolvöröset tartalmaz higany-szulfid helyett, amely félszerves vegyület – részletezi Végvári Zsófia.

Ne a szemednek higgy

Ezen a mikroszinten a festőművész alkotómódszerét is tanulmányozni lehet, a vizsgálat során hasonló alakzatokat ismerünk fel ugyanazon kéz munkáiban; egyszerűen úgy is lehet fogalmazni, hogy a kicsi mindig jellemzi a nagyot. Az alkotások mikrokozmoszából a nagytotál felé terelődik a beszélgetés: mit lehetne tenni az évi több mint tízmilliárd forint összforgalmú műtárgypiac fehérítéséért?

– A tapasztalatok alapján a műtárgypiacon is akadnak hamis festmények, amiket a vásárlók megvesznek. Hazaviszik, kiteszik a falra, majd áhítattal szemlélik a hamis műveket, mert valaki azt állította, hogy eredetiek. Autót csak eredetvizsgálattal, ingatlant energetikai tanúsítvánnyal lehet eladni, miközben objektív tényeken alapuló papírok nélkül repkednek a több száz millió forintos leütések. Ha rajtam állna, kötelezővé tenném, hogy 10 vagy 15 millió forint feletti kikiáltási ár esetében készítsenek anyagvizsgálati jegyzőkönyvet, ami tökéletesen dokumentálja a mű anyaghasználatát, így meghatározza a festmény készítési korát. Ezt a hiteles, objektív vizsgálatokon alapuló dokumentumot be lehetne mutatni az érdeklődőknek, vagy csatolni a festményhez az eladás során. A magántőke szabályozására nincs állami felhatalmazás, azonban fogyasztóvédelmi szempontból igen fontos lenne egyfajta garanciavállalás az eladott festmény tényleges korával és szerzőjével kapcsolatban, hiszen már többször találkoztam olyan festménnyel is, amelynek az eladhatóság érdekében az eredeti szignóját cserélték egy jobb nevű kolléga nevére – mondta a szakértő. Úgy látja: az anyagvizsgálat bevezetésével az eredeti műkincsek és festmények értéke meg is növekedne, hiszen ki akarna kétes vagy hamis festményt vásárolni hosszú távú befektetésként úgy, hogy még az alkotójában sem biztos?

A Festményvizsgálati Labor vezetőjének egyik legfontosabb tanácsa: ne higgyünk a szemünknek, inkább vizsgáltassuk meg a képet, mielőtt megvennénk. Egy hamis festmény egy forintot sem ér, nemhogy 50 milliót.