A Duna vízszintje nagyon gyorsan emelkedik, és a szakértők szerint az árvíz szintje akár a 2013-as rekordközeli szintet is elérheti. A települések vezetői, köztük Kisoroszi polgármestere, Molnár Csaba, rendkívüli intézkedéseket vezettek be, hogy megóvják a lakosságot és a helyi infrastruktúrát.

Hirdetés

A polgármester elmondta, hogy a település készül egy rekordközeli árvízi szintre, amely akár elérheti a 2013-as 890 centiméteres magasságot is. Ennek megfelelően elrendelték a harmadfokú védekezési fokozatot, és felkészítették a lakosságot arra, hogy a település várhatóan 6-8 napig el lesz zárva a külvilágtól – ismerteti a Mandiner.

„Ez a legnagyobb probléma jelenleg, hogy Kisoroszi teljesen elszigetelődhet, és ennek megfelelően kell megoldanunk az ellátási kérdéseket”

– mondta a polgármester. Az elzárásra való felkészülés érdekében az önkormányzat biztosítja, hogy az alapvető élelmiszer-ellátás zavartalan legyen, emellett orvosi és tűzoltói ügyeleteket is fenntartanak. A legrosszabb esetben nagy teljesítményű motorcsónakokkal kell éjszakai vészhelyzetben átszállítani a folyón az embereket. „Ezek azok a problémák, amiket most kezelünk” – tette hozzá Molnár.

Korábban írtuk

Az árvízvédelem hagyományos részét képező gátak megerősítése és a homokzsákok elhelyezése is folyamatban van. „Ezzel jól haladunk, és egyelőre minden a menetrend szerint megy” – számolt be a polgármester. A település összefogott, és a falugyűléseken sokan jelentkeztek önkéntesként a védekezési munkálatokra.

A polgármester hangsúlyozta, hogy akiknek el kell hagyniuk otthonukat, számíthatnak az önkormányzat segítségére. Van, aki csak a bútorait pakoltatja feljebb, míg más esetekben teljes evakuálásra van szükség, és az összes holmit biztonságos tárolóhelyre szállítják.

Megérkezett a kormányzati segítség is

Az árvízvédelmi felkészülés során a település mindent megkapott a kormánytól, amit kért, legyen az technikai eszköz, anyagi támogatás vagy személyi segítség. „Megfelelő időben kaptuk meg a szükséges támogatásokat, beleértve a speciális mentőosztag segítségét is” – mondta a polgármester.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.