Hirdetés

Az ustawka, azaz az előre egyeztetett tömegverekedés „sportja” Lengyelországban jelent meg a kilencvenes évek végén. Oroszországban, Ukrajnában is komoly hagyományai vannak, Európa-szerte később, a kétezres években terjedt el. A hatóságok szigorúbb fellépésének köszönhetően ekkoriban kezdték a lelátói balhékat Magyarországon is felváltani az előre lebeszélt helyszínen történő, többnyire sportszerű megmérettetések. A rivális ultrák fair módon, vagyis fegyvertelenül, azonos létszámban, lefektetett szabályok szerint rendezik nézeteltéréseiket, mérik össze erejüket egy félreeső helyen.

– Az ultrák a szurkolói tábor kemény magja. Ők játsszák a főszerepet a közösség erősítésében. A kívülállók gyakran összekeverik őket a huligánokkal, akik a pályán kívül is szeretik növelni a táboruk tekintélyét; ez főként az ellenfél huligánjaival való összetűzésekben testesül meg. Tény azonban, hogy az ezredforduló óta kissé elmosódtak a határok – mondja a Demokratának Kovács Dániel Gábor, aki jól ismeri a magyar lelátók világát és annak vezetőit. A velük folytatott beszélgetések alapján írta meg Karcagi D. álnéven Közellenség című, nagy sikerű, az ultrák és huligánok által is széles körben elismert szociográfiáját a magyar szurkolói szubkultúráról. A könyv mind a mai napig megkerülhetetlen forrás a témát jobban megismerni kívánók számára.

Kovács Dániel Gábortól megtudjuk, hogy ma már a klasszikus huliganizmus visszaszorulóban van: a lelátókon az ellenséges szurkolók szinte nem is érintkezhetnek, a komoly rendőri intézkedések miatt pedig sem meccs előtt, sem utána nincs módjuk találkozni. A hatósági fellépések kapcsán sokan rendőrségi ügyekbe is keveredtek, ezek különösen a 2006-os őszi tüntetéseken, majd a Budapest Pride-ot kísérő rendbontásokban csúcsosodtak ki. Akkoriban vált világossá számukra, hogy a „nézeteltérések” rendezéséhez új platformot kell találniuk. Így jött képbe az Európában sok helyütt már divatos ustawka.

Korábban írtuk

Bizalmi légkör

A 2006-os utcai események meghatározóak voltak a magyar ustawka kialakulásában.

– Az akkori politikai légkör, pontosabban hogy a rendőrök elleni akciókban minden tábor szurkolói részt vettek, olyan bizalomhoz vezetett, amely lehetővé tette, hogy itthon is elkezdjék megszervezni az előre lefektetett szabályrendszer szerinti szurkolói összecsapásokat – mondja Kovács Dániel Gábor. Rajta keresztül sikerült eljutnunk egy, a téma kényes volta miatt csak Péter álnéven nyilatkozó, harmincas éveit taposó Újpest-szurkolóhoz, aki rendszeresen részt vett ustawkákban.

– A kétezres évek elején alapítottuk meg az Angol Brigádot, amelyik idővel az egyik legkeményebb újpesti huligáncsoporttá vált. Akkoriban sokan jártunk haverokkal szkinhedbulikba, így lettünk jóban pár Új Generáció-csoporttaggal, a Fradi kemény magjával, akikkel meg is beszéltünk egy spontán bunyót, ha jól emlékszem, 3-4 fős csapattal. Gyorsan lerohantuk őket, nyertünk – emlékezik vissza Péter.

A visszavágón, amelyet a Népligetben rendeztek meg, viszont már vereséget szenvedtek. Péter úgy tudja, ezek voltak az első előre megbeszélt verekedések, bár akkor a szabályok még nem voltak letisztázva.

A legelső „hivatalos”, azaz videófelvétellel dokumentált és komoly, hónapokon át tartó szervezést követő összecsapás 2009 decemberében történt. A szurkolók tizenöt fős csapatokba szerveződtek, jól megkülönböztethető színű edzőruhában. A fix szabályok főként arra irányultak, hogy a már földön lévőt ne bántsák. Megengedett volt a fogvédő, a bandázs, de még a ketrecharcoskesztyű is, ami valójában persze nem az ütés elszenvedőjét, hanem a használójának a kezét védte.

– Erdőszéli tisztáson találkoztunk, este. Remegett a lábam, úgy izgultam, pedig nem ez volt életem első verekedése. Az első adok-kapok után visszarendeződtünk, majd megint felálltunk, de sokan elfáradtak közülünk. Talán egy-két ember maradt talpon, de gyorsan leverték őket a fradisták. Én is kaptam pár pofont, szerintem agyrázkódásom is lett, később hánytam is. Nagyon csúnyán alulmaradtunk, nem volt túl jó visszhangja a táborban – meséli az Újpest-szurkoló.

Az összecsapás hamar országos hírre tett szert, és más táborok között is rendszeressé váltak az ustawkák. Péter elmondása szerint verekedett már többek között Vasas-szurkolókkal, pécsiekkel, majd visszavágót is szerveztek a fradisták ellen. Utóbbi két esetben kikaptak, ezért 2013 körül egy hosszabb pihenőt tartottak. Ekkortájt, gyermeke megszületése után hagyott fel az ustawkával. Ez olyan volt, meséli, mint amikor egy kábítószerest elvonóra küldenek.

Péter úgy látja, a súlyos sérülések nem jellemzők, de azért erre is akadt már példa.

– Egyik kispesti haveromnak platinát helyeztek a fejébe. Mivel a nyolc napon túl gyógyuló sérülések esetében hivatalból eljárás indul súlyos testi sértés bűntette miatt, azt hazudta az orvosoknak, hogy csak rögbiztek, így nem indult eljárás. Ez a fajta betyárbecsület egyébként jellemző – mondja. Szükség is van rá, hiszen a jogszabályok nem tesznek különbséget aközött, hogy valakit a beleegyezésével vagy anélkül vertek-e össze.

Az ustawka nem ismer határokat. 2012-ben a Dinamo Kijev szurkolói Zágráb felé utazva megálltak Magyarországon, hogy megmérkőzzenek a fradistákkal. A két huszonkilenc fős csoport brutális összecsapása gyorsan lezajlott, és csúnya magyar vereséggel zárult, páran kórházba is kerültek.

– Egyik társamat hárman rúgták a földön. Kelet-Európában ez teljesen elfogadott; ha valaki kiáll velük, számolni kell vele. Hihetetlenül nagy harci szellemmel bunyóznak. Náluk addig senki nem esik ki a „játékból”, amíg ájultra nem verik, hogy még véletlenül se szálljon be újra – ezt már Gergő mondja lapunknak, aki Fradi-szurkolóként szintén részt vett előre lebeszélt verekedésekben.

Általában három-négy percig tart egy „meccs”, arrafelé viszont nem ritka a hét-nyolc perces boksz sem.

– Bunyóztunk már pár európai országban, de be kell látni, nem tartozunk az élmezőnybe, sem a Fradi, sem más magyar csapat szurkolói – mondja.

Út a hagyományos sport felé?

– Az ustawka azért más, mint a „hagyományos” szurkolói összecsapások, mert itt nem az van, hogy részegen odamegyünk, aztán lesz valami… A résztvevők jellemzően sportolók, és tudatosan mennek küzdeni – mondja Gergő. Szerinte az ustawka is egyfajta extrém sport, aminek a legfőbb veszélye az, hogy nem tudhatja senki, hogy ki jön vele szembe, és azt sem, hogy hányan. Éppen azért küzdenek csapatban, hogy kisegítsék egymást.

A veszélyfaktort tovább növeli, hogy nincsen se bírói, se orvosi segítség.

– Ettől igazán izgalmas – szögezi le Gergő. Elismeri, hogy az ustawkának kevés köze van a futballhoz, de vannak rá törekvések, hogy mindinkább közelítsen a sport világához. Lengyelországban például szabályos ligát alkottak, fordulókkal, jegyzett eredményekkel és bajnoki tabellával, persze illegálisan. Itthon is történt elmozdulás ebbe az irányba, de egyelőre nem lelt jó fogadtatásra az ötlet a szurkolók között.

2010-ről rendszeresen megrendezik legálisan a Magyar Szurkolói Küzdősport Gálát, ahol az elmúlt években gyakorlatilag az összes mérvadó szurkolótábor harcosai ringbe léptek. Az ustawkával ellentétben a résztvevők itt nem tömegesen, hanem egy az egy ellen küzdenek. Ezen a rendezvényen profin, jól szervezett, hivatalos mérkőzéseken, bíróval, orvosokkal, többféle sportágban (K1, kick-box, MMA), súly és életkor szerint mérlegelve mérhetik össze erejüket a szurkolók. Azonban itt sem megy mindig minden sportszerűen. A 2015-ös gála például tömegverekedésbe torkollott, miután a versenyzők táborai valamilyen szóváltás miatt egymásnak estek.

Háború

Kérdésünkre, hogy mi motiválja őket egy ilyen veszélyes „sportra”, a szurkolók egybehangzóan az összetartó közösséget, a harci kedvet és erejük felmérést jelölték meg, hiszen ez – szavaik szerint – egy „háború”, amely komoly pszichikai és fizikai felkészültséget igényel.

– Mivel az ustawka kizárólag a küzdelemre vágyó felek részvételével zajlik, a járókelők vagy az átlag szurkolók nincsenek veszélynek kitéve. Meg hát kézzel egymásnak esni kevésbé sérülésveszélyes, mint az eszközökkel, jellemzően sörös­üveggel, viperával, késsel vívott spontán utcai harc – mondja Péter.

Gergő szerint a klub szeretete, egymás tisztelete, a lovagiasság és a bajtársiasság az, ami a szurkolói közösségeket összetartja.

– Kis korom óta Fradi-meccsekre jártam, de jól emlékszem, hogy a szurkolói kemény mag 2006 őszén szippantott be. Én már aktív résztvevőként voltam jelen, és azt láttam, hogy ezek a srácok ott egyenkabátban tudják, mit csinálnak, ismerik, segítik egymást. Azt gondoltam, hogy ők a fiatalság azon része, amelyik szervezetten fel tud lépni valami ellen vagy valami mellett. Ez a harci szellem vezetett az ustawkáig.