Vladimír Meciar és Ján Slota távol maradtak a szlovák és a magyar parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságainak közös, pozsonyi üléséről. A találkozót követően Balog Zoltán, a magyar testület fideszes elnöke elmondta: felvetették szlovák kollégáik előtt a magyar nyelvű pozsonyi Pátria Rádió elnémításának ügyét, a nemzeti szimbólumok használatának korlátozását, és napirenden volt a dunaszerdahelyi magyarverés kérdése is, ahol a rendőri fellépés jogosságát bizonyítva a szlovák belügyminisztérium négy hónapja nem tudott hitelt érdemlő dokumentumokat felmutatni.

„Ha Dunaszerdahely ügyében nem hajlandók tovább együttműködni, együtt dolgozni konkrétabban, akkor nem látom értelmét annak, hogy tovább tárgyaljunk, akkor ez nem más, mint udvariasság és mosolydiplomácia” – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke.

A szlovák parlamenti testület elnöke szerint a Dunaszerdahelyen történtekre a szlovák hatóságoknak kell objektív válaszokat adniuk, ezért nem fogadják el, hogy a két ország közös vizsgálóbizottságot állítson fel a részletek tisztázására.

A magyar bizottság szerint jóvátételt kellene fizetni a dunaszerdahelyi mérkőzésen megvert, és maradandó egészségkárosodást szenvedett Lengyel Krisztiánnak abban az esetben, ha a szlovák állami szervek nem tudják bebizonyítani a fellépés jogosságát. Ezt a felvetést a szlovák testületből Frantisek Miklosko, a kereszténydemokraták támogatásával induló köztársasági elnökjelölt is támogatta.

(hírTV)