Édesapám büszke lenne rám

– Mióta foglalkoztatja a közélet?

– A közélet iránti érdeklődésem az anyaságommal és az életkorommal együtt fokozatosan alakult és erősödött. Amíg valaki nyugodtan éli mindennapjait és azt gondolja, hogy a politikai kérdések nem érintik közvetlenül, gyakran nem fordít figyelmet arra, milyen folyamatok zajlanak hazájában és a világban. Miközben a világ egyre zajosabbá vált, a közösségi platformok mindenkit elérnek, már a gyerekek is beszélnek közéleti kérdésekről, hiszen ők is aktív felhasználói az online felületeknek. Teljesen más világban élünk, mint amikor én voltam iskolás, amikor a politika nem volt téma az osztálytársaim között. Senkit nem érdekelt, hogy kinek a szülei MSZP-sek vagy fideszesek, ez soha nem okozott feszültséget vagy megosztottságot az iskolai közösségben.

– Mi volt az a pillanat, amikor először tudatosult önben, hogy a politika valamilyen módon része az életének?

– Élénken él bennem annak emléke, hogy Székesfehérváron egy nagygyűlés előtt édesapám (Szabó Gyula színművész – a szerk.) egy négylevelű lóherét nyújtott át Orbán Viktornak. Emlékszem, annyira fontos volt számára ez a gesztus, hogy órákon át kereste és mindenképpen személyesen akarta átadni. Egy ellenzéki újságíró megkérdezte tőlem a minap, mióta vagyok fideszes. Ha egyetlen pillanathoz kellene kötni, számomra ez a 2002-es Kossuth téri gyűlés lenne, bár akkor még nem érdekelt a politika, és sokáig később sem. Amikor huszonévesen bekerültem a médiába, mindenki azt tanácsolta, maradjak politikailag semleges, különben támadások érhetnek. Falat húztam magam köré, tudatosan kerültem a közéleti megszólalásokat. Ma is sok olyan ismert közéleti szereplőt látunk, aki hasonló okból nem vállalja a véleményét, mert így védi magát. Ez hasonló ahhoz, hogy ki mennyit mutat meg a magánéletéből. Van, akinek teljesen természetes, hogy a gyermekét is bevonja a nyilvánosságba, én viszont nem tudnám elképzelni, hogy megmutassam a gyermekem arcát, vagy hogy őt használjam fel arra, hogy szerethetőbbnek tűnjek. Pedig sokkal könnyebb lenne azonosulni velem, ha mindenki láthatná, hogy a gyermekem az életem legfontosabb része. Nehéz úgy szerethetővé tenni magamat, hogy a legszimpatikusabb oldalamat – az anyaságomat – nem mutatom meg.

– Mikor érezte először, hogy a szakmai pályája és a belső meggyőződése már nem fér meg egymás mellett?

– Médiás pályámat a TV2-nél kezdtem 2009-ben, majd 2014-ben átmentem az RTL-hez, ahol a Reggeli című műsorban gyakran kerültek elő közéleti témák. Nem azért igazoltam az RTL-hez, mert ellenzékivé váltam, hanem azért, mert szakmai lehetőségeket kerestem. Akkor még nem is volt ennyire egyértelmű, hogy az RTL ellenzéki, a TV2 pedig kormánypárti csatorna. Az RTL-nél jobboldali gondolkodásúként sokszor éreztem, hogy szükségem volna tanácsokra, hogy hitelesebben szóljak hozzá bizonyos témákhoz, de akkor még nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy segítséget kérjek, hiszen tudatosan kerültem a politikát. Ez csak 2017-ben változott meg, amikor a szülés után visszatértem a TV2-höz, és a Mokka műsorvezetője lettem. Már az RTL-es éveim utolsó szakaszában éreztem, hogy az nem az én közegem, fuldokoltam, nem találtam a helyem. Amikor átkerültem a Mokkába, azt éreztem: hazaérkeztem. Nem elsősorban azért, mert a TV2-t kormánypárti, az RTL-t pedig ellenzéki csatornaként tartják számon, bár az értékrendbeli különbség valóban érzékelhető. Sokkal inkább azért, mert itt szakmailag és emberileg is kiegyensúlyozottabb lettem. Olyan megerősítést és támogatást kaptam, amelyben végre ki tudtam mondani: nem akarok úgy tükörbe nézni jövőre, hogy az ismertségemet és a követői bázisomat nem arra használtam, amire igazán szerettem volna. Arra, hogy értéket képviseljek, és ne féljek megszólalni olyan társadalmi kérdésekben, amelyek mellett nem lehet csendben elmenni. Tisztában vagyok vele, hogy sokan elfordultak tőlem amiatt, mert nyíltan kiállok Orbán Viktor mellett. Nem bánom. Nem haragszom emiatt senkire és nem gondolom, hogy bárki rosszabb ember lenne azért, mert másként látja a világot. Nem a másként gondolkodókkal van bajom, hanem azokkal, akik támadnak, akik durva kifejezésekkel illetik akár a miniszterelnök urat, akár engem.

– Mi az a bántó megjegyzés, amit a legnehezebb feldolgoznia?

– Egy különösen mélyen megérintett. Azt írták, hogy apukám forog a sírjában. Ez nemcsak engem és a szüleimet sérti, hanem azt az értékrendet is, amit tőlük örökül kaptam. Ezek az értékek ma erősebben élnek bennem, mint valaha, különösen mióta édesanya lettem. Egy nyolcéves gyermek mellett az ember más szemmel nézi a világot, és egyre élesebben látja a körülöttünk lévő káoszt. Muszáj befelé figyelni és megtalálni, honnan jövünk, kik vagyunk, és mi az, ami igazán számít az életben, így a kereszténységhez, a hithez való viszonyom is sokkal mélyebbé vált. Édesapám egész életében politikailag független maradt, mégis 2002-ben Orbán Viktor mellé állt. Ezért is nehéz elfogadni, amikor ma azzal támadnak, hogy ő forogna a sírjában. Nem tudom, mit gondolna, ha látott volna a Békemeneten, nem beszélhetek a nevében, de azt pontosan tudom, milyen értékek szerint nevelt és azt is tudom, mit gondolt akkor, amikor átadta a miniszterelnök úrnak a négylevelű lóherét. Sokan hiszik azt, hogy csak most lettem fideszes, pedig már 2002-ben a Kossuth téren megmozdult bennem valami. Akkor kezdtem el érezni, hogy bizonyos értékek hozzám tartoznak, csak eddig nem éreztem szükségét, hogy nyilvánosan kiálljak mellettük.

– Mit hozott otthonról, ami meghatározza világlátását?

– Apukám mélyen vallásos, keresztény családból származott, kilencedik gyermekként nőtt fel. Gyerekkoromban sokszor mesélt arról, hogy papnak készült, hogy harangozni járt a templomba. Sok istenes verset hallgattunk együtt, később lemezt is készített ezekből. Ötvennyolc éves volt, amikor megszülettem és hatvanegy, amikor a testvérem világra jött. Testvéremmel a színház falai között nőttünk fel, szívtuk magunkba az ő történeteit, mélyen belém égtek, és ma is meghatározzák, ki vagyok és honnan jövök. Szabó Gyula lányaként felnőni számomra egy jolly joker, egy olyan örökség, amire büszke vagyok, és amelyből mindennap erőt merítek. Kisfiamat is büszkeséggel tölti el, amikor magyarórán szóba kerülnek a magyar népmesék, és elmondhatja, Gyula papa az ő nagypapája. Édesanyám mindig azt mondja, apu büszke lenne rám. Tudom, ha nem így volna, ő soha nem mondaná.

– Mikor érezte úgy, hogy most jött el az idő, amikor már nem lehet kívül maradni?

– Amikor Palócz André felkért, hogy legyek alapító tagja a Gazdálkodj okosan néven induló Digitális Polgári Körnek. Egy pillanatig sem hezitáltam igent mondani. Azóta olyan gazdasági kérdésekhez kerültem közelebb, amelyek korábban távol álltak tőlem. Amikor a Mokkában Nagy Márton gazdasági miniszter vagy Koncz Zsófia államtitkár asszony a kormány jövőbeli lépéseiről beszél, teljes mértékben magaménak érzem, amit képviselnek. A DPK-hoz való csatlakozásom után felpörögtek az események. Szentkirályi Alexandra is felkért, hogy legyek a Női Digitális Polgári Kör nagykövete, majd szeptember végén Rákay Philippel együtt vezethettem a Digitális Polgári Körök első országos találkozóját. Szakmailag is mérföldkő volt életemben, de emberileg talán még inkább, hiszen történelmi pillanat részese lehettem. Azóta sokan elfordultak tőlem, de még sokkal többen álltak mellém. Ismeretlenek megállítanak az utcán és megköszönik a bátor kiállásomat. Vannak, akik meglepődve kérdezik: „Neked erre mi szükséged volt?”

– Ezt sokan szeretnék tudni…

– Tizenöt éve dolgozom a médiában, saját erőből építve a pályámat. Anyagi kérdésekről nem illik beszélni, különösen nőként, de elmondhatom, hogy akár influenszerként, akár műsorvezetőként is jól keresek. Közéleti szerepvállalásomnak nem az a célja, hogy anyagilag jobb életem legyen, vagy hogy ezáltal lehetőségekhez jussak. Ez egy határozott kiállás azon értékek mellett, amelyek számomra nőként és anyaként fontosak. Sokkal egyszerűbb lenne média- és felhajtásmentes életet élni. Egyre jobban vágyom rá. Csak bevonulni egy lovardába, hogy mindenki hagyjon békén. Talán pár év múlva eljön ennek is az ideje. De most nem ez az utam. Most az a cél vezérel, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök.

– Mi különbözteti meg a véleménynyilvánítást a gyűlöletkeltéstől? Hol húzódik ön számára a határ?

– Művészemberként úgy gondolom, a politika nem való mindenkinek. Vannak, akik csendben, a háttérből figyelnek, és nem érzik szükségét annak, hogy közéleti kérdésekben megszólaljanak. Ha viszont valakiben megvan az indíttatás, és úgy látja, hogy a hangja messzebbre érhet, mint azoké, akik hasonlóan gondolkodnak, de csendesebbek, akkor igenis joga van ahhoz, hogy felvállalja a véleményét. Bármelyik oldalon. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a másik oldalon valóban jelen van a gyűlöletkeltés. Mocskosabbnál mocskosabb jelzők érkeznek, egyesek a halálomat kívánják. Ami a legszomorúbb számomra, az a tisztelet hiánya, amikor a miniszterelnök úrról felháborító stílusban beszélnek. De ez visszafelé is igaz. Egy ellenzéki médium megkérdezte, mit gondolok arról a képről, ahol Magyar Pétert Manfred Weber láncos kutyájaként ábrázolják. Nem tartom helyesnek azt sem. Ezek a túlzások, bántások nekem nem férnek bele egyik oldalról sem. Én a béke oldalán állok, szeretettel próbálok beszélgetni azzal is, aki ellenzéki.

– Van olyan közeli ismerőse, barátja, aki hátat fordított önnek?

– A barátaim szinte kivétel nélkül hasonlóan gondolkodnak, vagy ha nem értenek egyet a kormány egy-egy lépésével, akkor is tiszteletben tartják, hogy kiálltam a jobboldal mellett. Persze rosszulesik, ha egy ismerősöm lájkol egy olyan cikket, amelyben engem szidnak. A politika könnyen éket verhet emberek közé, de aki intelligens, azzal lehet beszélgetni. Van ellenzéki ismerősöm, akivel hetek óta beszélgetünk arról, hogy – az ő szavaival élve – „mibe keveredtem”. Nem mondom, hogy elbizonytalanodott, de nagyon remélem, hogy a választásoknál már az én oldalamon fog állni. A hitem most különösen erős, és ezt részben a kiállásomnak is köszönhetem. Amióta édesapám 2014-ben meghalt, a Facebook-borítóképemen az alábbi idézet olvasható: „Légy erős és bátor.” Hiszek abban, hogy minden támadás mögött ott van a lehetőség a megerősödésre. Egy keresztény barátnőm rendszeres küld nekem megerősítő üzeneteket. Legutóbb az alábbi idézetet kaptam tőle: „Támadás alatt vagy? Íme egy jó hír: nagy áldást tartogat számodra Isten, miután túljutsz rajta.”

– Gyakran olvas bántó kommenteket?

– Olyan sok van, hogy sajnos nem tudok elmenni mellettük. De ez mindig is így volt, a személyiségem mindig megosztotta az embereket. A bulvármédia már a Jóban Rosszban színésznőjeként is folyamatosan figyelte az életemet. Akkor is sokan támadtak és irigykedtek rám, amikor politikailag semleges voltam. Most viszont azt is érzem, soha nem szerettek jobban. Lehet, hogy jobban is utálnak, de nem a személyiségem miatt. Érdekes, de a bántások most sokkal jobban leperegnek rólam, mint korábban. Régen a kvalitásaimmal, a szépségemmel, a súlyommal vagy a párkapcsolataimmal támadtak, majd jött egy nyugodtabb időszak, amikor anyává váltam, akkor nem voltam annyira szem előtt. Most viszont minden negatív kommentet a politikai szerepvállalásomnak tudok be, ezért nem is érint meg annyira. Talán azért sem, mert ma már pontosan tudom, hogy ki vagyok, és nem kérek engedélyt ahhoz, hogy ezt megéljem. Mintha a keresztény, jobboldali értékek csak bizonyos külsőhöz lennének társíthatók. Épp ellenkezőleg: azt gondolom, pont az én kiállásom miatt tudnak sokan azonosulni velem, mert miközben reggel közéleti kérdésekről beszélgetek a Mokkában, este viselhetek a Sztárban Sztárban miniruhát és készíthetek divattartalmat az Instagramra. Egyik nem zárja ki a másikat.

– Milyen élményekkel gazdagodott a Békemeneten?

– A testvéremmel voltam, és a menet közben anyukám küldött nekünk egy üzenetet: „Ez történelem nektek. Apa büszke.” Ott menetelni az első sorban valóban büszkeség volt. Amikor elindult a tömeg a Margit hídról, mögöttünk még rengetegen jöttek. Haladtunk a körúton, míg hirtelen újra egy hatalmas tömeg tárult elénk, amikor több tízezren csatlakoztak a menethez. Ahogy ott álltam a színpadon, közvetlenül a miniszterelnök úr mögött, ugyanazt a spirituális energiát éreztem, mint a DPK-s gyűlésen. Különös ereje van annak, amikor egy térben összegyűlnek azok, akik hasonló értékeket vallanak. Ez a lelki összhang ott tapinthatóvá vált. Azt is éreztem, hogy ebben a közegben nem érhet támadás. Felszabadító volt ez a biztonságérzet. Sokan vagyunk, és sokan is leszünk.

– Mi lesz a szerepe a jövő héten induló Digitális Polgári Körök országjárásán?

– A DPK első rendezvényének sikere után Rákay Philippel közösen kaptunk felkérést, hogy legyünk az országjárás házigazdái. Ez a döntés tehát nem pánikhangulatban született, ahogy egyes ellenzékiek állítják, hanem egy valós társadalmi igényre adott válasz volt. Az első eseményre tizenkétezren jutottak be, miközben az érdeklődés ennek többszöröse volt. A háborúellenes országjárás célja, hogy a párbeszéd, a személyes jelenlét és a közös gondolkodás minél szélesebb körben kapjon teret. Számomra ez nem pusztán szervezési feladat, hanem lehetőség arra, hogy hitelesen képviseljem azt az értékrendet, amely mellett korábban is kiálltam. Büszke vagyok rá, hogy részese lehetek az országjárásnak. Nem a napi politikai viták érdekelnek, mert én nem valaki ellen, hanem valaki mellé álltam. Azt szeretném, hogy Orbán Viktor maradjon Magyarország miniszterelnöke.

– Mi a választások tétje?

– Lehetőségem volt személyesen találkozni miniszterelnök úrral, aki nemcsak politikai meglátásokat, hanem személyes történeteket is megosztott. Már önmagában a jelenléte is meggyőző. Igazi karizmatikus vezető, nemzetközi kapcsolatai is ezt tükrözik: Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal is jó viszonyban van, béketárgyalást szervez Magyarországra. Európában szinte egyedülálló módon hazánkban bárki biztonságban érezheti magát az utcán. Külföldi ismerőseim gyakran mondják, hogy nálunk még az órájukat is magukon hagyhatják. Sok ellenzéki hang követel rendszerváltást, miközben gyakran hiányzik a világos, konkrét jövőkép. Csak azt szeretnék, hogy ne az folytatódjon, ami most van. Pedig amiben most élünk, az érték. Ha egyetlen társadalmi ügyet kellene kiemelni, ami miatt a jelenlegi kormány mellett érdemes szavazni, az egyértelműen a béke. Elég csak körülnézni, évek óta bizonytalanság uralkodik körülöttünk, feszültség, háború, miközben mi itt, Magyarországon nyugalomban élhetünk. Ez olyan érték, amit meg kell őrizni. Ahogyan ma élhetünk ebben az országban – biztonságban, kiszámíthatóan, békében – arra igenis büszkének kell lennünk.