Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy 2010 és 2019 között a Fővárosi Önkormányzat fejlődni tudott, majd jött Karácsony Gergely és az elmúlt bő félévben jöttek mellé önök, akik közösen eljutottak oda, hogy ennyi idő alatt az ország leggazdagabb önkormányzata csődbe jutott.

Hirdetés

A Fidesz-KDNP 214 milliárd forint pluszban adta át 2019-ben a Fővárosi Önkormányzat kasszakulcsait Karácsony Gergelynek, most pedig ez a város csődben van.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott,„lehet itt minden irányba terelni, főpolgármester úr, az a helyzet, hogy a Kúria jogerősen kimondta, hogy ez a költségvetés nem egy törvényes költségvetés. Ebben nincs benne egy olyan tétel, amit önöknek pontosan tudták, hogy be kell tervezni.

”Önök nem állnak a törvények fölött, önök nem állnak a többi önkormányzat fölött sem„

– jelentette ki a frakcióvezető, megjegyezve, hogy az összes többi önkormányzat be tudja fizetni a szolidaritási hozzájárulást, és közben tud stabilan gazdálkodni.

Szentkirályi Alexandra a videóhoz csatolt bejegyzésben azt írta, hogy hiába adták át 214 milliárd forint megtakarítással a fővárost, hiába nőtt duplájára a főváros fő bevételét képző iparűzési adóbevétel, hiába nem láttak a budapestiek semmilyen fővárosi fejlesztést hat éve, Budapestet mégis sikerült lenullázni.

”A felelősség az övék, a Kúria döntése jogerős és világos, ideje elszámolniuk a budapestiek előtt és mutogatás helyett, megoldásokon dolgozni„

– írta a frakcióvezető.