– Melankólia, komorság, mélabú: önnek leggyakrabban a hétköznapi élethelyzetek adnak ihletet. Még sokáig kell várnunk a vidám és jókedvvel teli dalokra?

– Nem kell ettől félnem, azt hiszem. Az én beállítottságom olyan, hogy tudok ugyan örülni dolgoknak, és vannak is dalaink, melyek kicsit vidámabb hangvételűek, de leginkább a számomra fontos, embereket bántó, sértő dolgokról próbálok írni és változtatni rajtuk. Ezekről pedig nemigen lehet vidám dalokat írni.

– Legutolsó nagyszabású koncertjük a Fővárosi Nagycirkuszban volt. Még sohasem játszottak ennyi ember előtt. Hogyan lehet a zenekart a fősodratú média hallgatása ellenére, a második nyilvánosság erejével sikerre vinni?

– A titok nem más, mint az, hogy ha az emberek elől elzárnak, tiltanak vagy titkolnak valamit, azt előbb-utóbb keresni kezdik. Természetes igény van arra, amiről a zenekar énekel. Ezek a gondolatok mindenkiben ott vannak. Mi vagyunk azok, akik ezeket ki is mondják, és az emberek, miután nagyon régen hallották már mindezt, megkeresik az utat, a forrást, és eljönnek. Aztán tovább adják a dolgot, szájról szájra, és leszünk egyre többen és többen. Hála a Jóistennek a mi közönségünk nem olyan, mint az egyszeri kis sztároké, hogy egy jó dal hatására odacsapódnak valaki mellé, aztán ha nem jön a következő nagy durranás, akkor miután megunják, kidobják a kukába és viszlát. Ezek olyan gondolatok, amelyek mindenkiben ott élnek, és amikor ráismernek arra, hogy ez velük is megtörtént, vagy megtörténhetett volna, és ugyanígy el tudnák mondani, még ha nem is tudják így megfogalmazni, akkor ez egy olyan szövetséget köt a zenekar és a közönség között, amire nem hiszem, hogy van példa az országban.

– Rendszeres vendégei nemzeti radikális rendezvényeknek: Jobbik Majális, EMI tábor, Magyar Sziget. Ugyanakkor egyre gyakrabban hallani a zenekarról polgári és konzervatív médiumokban, legutóbb pedig az Esti Showder vendégei voltak. Ugródeszkák ezek egy szélesebb nyilvánosság felé?

– Nem szeretnénk bármilyen irányba eltolódni. Annak idején, amikor a zenekarral elkezdtünk ezekkel a szövegekkel, gondolatokkal foglalkozni, azt vettük észre, hogy pillanatok alatt sorompók közé zártak anélkül, hogy meghallgatták volna, vagy értették volna azt, hogy miről próbálunk beszélni. Leginkább az elhallgatással próbálták meg a saját véleményüket előtérbe helyezni. Mi nem válogattunk soha, hogy hova megyünk el játszani. A politikai rendezvényektől igyekeztünk távol tartani a zenekart, hogy ne kerüljünk még inkább skatulyákba. Véleményünk persze nekünk is van a világról. Amikor elhívtak minket a Jobbik Majálisra, vagy a Magyar Szigetre, miért ne mentünk volna el? Ugyanígy elmehettünk volna, ha Gyurcsány hív minket egy MSZP-rendezvényre, hiszen azok a dolgok, amikről a dalaink szólnak, azok egyetemes igazságok, és mindegy, hogy valaki baloldali vagy jobboldali, a hazánkat szeretni, mindannyiunknak természetes kellene, hogy legyen. Az egy nemzetben való gondolkodás szintén minden magyar ember kötelessége, és teljesen mindegy, hogy baloldalinak vagy jobboldalinak vallja magát. Az, hogy most úgy tűnik, hogy nyílnak felénk olyan kapuk, amik eddig zárva voltak, ez talán annak köszönhető, hogy a zenekar szép csendben, a kilenc év alatt olyan szintű ismertségre tett szert, hogy már nem lehet agyonhallgatni. Megkerülhetetlen tényező lett, ezért talán olyan emberek is nyitnak felénk, akik eddig ezt nem merték, vagy nem akarták megtenni.

– Az egyik újság még egy éve is a skinhead zenét játszó zenekarok közé sorolta az Ismerős Arcokat. Ha már itt tartunk, van olyan együttes, ami már önöknek is „sok” és nem lépnének fel velük egy rendezvényen?

– Nem fordult még elő ilyen. A zenekar azért vállal felelősséget, amit ő mond. Nem tehetünk különbséget a közönségünk között, hogy nekem az tetszik, mert rövid a haja, az tetszik, mert hosszú a haja, vagy azért, mert így vagy úgy gondolkodik. Azért megyünk oda, hogy amit fontosnak tartunk, elmondjuk. Nem tisztem semmilyen zenekarról véleményt mondani, hogy ki milyen módszerekkel küzd azért, amiért küzd. Nekem ez nem feladatom. Az én felelősségem, hogy a saját magam gondolatait vállalni tudjam.

– Könyvének központi motívumai a gyerekkori emlékek, az értékek, az állandóság, a tragédia. A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson kívül nincs benne politika.

– Talán azért, mert ez sem kellene, hogy politika legyen. Az, hogy egy elcsatolt országrészen élő, egyértelműen magyar ember egy olyan gesztust vár el tőlünk, ami magától értetődően jár neki, szerintem egy természetes dolog. Ha ebből politikát csinálnak, az bűn, és ez történt. Az, hogy az írások nem foglalkoznak politikával, nem volt szándékos. Amikor írok, akkor indulatból írok, azért, mert akkor érzem szükségét, hogy írjak. Van egy belső késztetésem, hogy a dolgokat kiírjam magamból, és mindenképpen emléket szerettem volna állítani az embereknek, akik szerepelnek ezekben a történetekben. Ők a családom. Sokan kérdeznek a koncerteken, mert a dalaink szövegei jórészt az én életemet járják körbe. Az emberek szeretnének e mögé látni, hogy mi történt, mi az alapja ennek, vagy annak a szövegnek. Miután nincs lehetőség arra, hogy mindenkivel elbeszélgessek az életemről, ezekkel a történetekkel próbáltam kicsit nyitottabbá tenni a világomat. Amit egyébként elég rendesen eldugok mindenki elől. Ezek olyan emlékek, és gondolatok, amik nagyon fontosak, ugyanakkor talán irányt is tudnak mutatni annak, aki nyitott rá.

– A dalszövegekben visszatérő kérdés a hídépítés, az összefogás. Hogyan gondolja ezt megvalósíthatónak, egy zenekar mit tehet ezért?

– Kétélű fegyver, amikor az ember az összefogásról beszél. Amikor olyan ember szájából hallani, hogy elég a torzsalkodásból, aki egészen addig a pillanatig csak ártott a hazának és a nemzetnek, akkor hamisan hangoznak ezek a mondatok és nem lehet elhinni. Én akkor beszélek összefogásról, amikor hiteltelen, vállalhatatlan alakok már nem lesznek a közéletben, nem lesznek azok között, akikkel én össze szeretnék fogni. Nem a jobboldaliságom miatt, és nem azért, mert vállalhatatlanok a baloldali gondolatok, hanem azért, mert vannak olyan emberek, akikkel nem lehet leülni egy asztalhoz és ezen nem változtat semmilyen lózung, és semmilyen jelképes összefogásnak mondott hazugság.

– Napi rendszerességgel politizál? Figyelemmel követi a közélet eseményeit? Honnan tájékozódik?

– Megmondom őszintén, hogy az utóbbi pár évben némi fásultság vett erőt rajtam. Mondjuk azt, hogy a 2006-os októberi események voltak rám utoljára olyan hatással, hogy napi szinten politizáltam. Az, hogy büntetlenül meg lehetett tenni, amit akkor tettek, és cinikus válaszokkal el lehetett hallgattatni a felháborodott kiáltásokat, engem is némileg fásulttá tett. A heti politika az, amit átolvasok, lehetőleg bal- és jobboldali lapokat, illetve nézek bal- és jobboldali televíziókat is. Pontosan a 2006-os októberi éjszaka volt az, amikor elszakadt nálam a cérna. Nem tudtam már nyomon követni, hogy mi történik, éreztem, hogy valami nem stimmel. Azok az ismerőseim, barátaim, akik ott voltak a helyszínen, egészen mást mondtak nekem telefonon, mint amit a rádióban, televízióban hallottam. Akkor azt mondtam, hogy gyerünk oda, megnézem a saját szememmel, és akkor annak hiszek. Ez az állapot a mai napig tart. Amit innen hallok, onnan hallok, azt azonnal elosztom kettővel, és igyekszem olyan forrást szerezni, ami autentikus és megbízható.

– Hiányol-e valamit, és ha igen, mit a parlamenti és a parlamenten kívüli jobboldali pártokból?

– A Fidesz és az MDF politikájából a radikalizmust hiányolom, a parlamenten kívüli pártoknak pedig a radikalizmusát sokallom. Sok mindenben egyet tudok érteni a parlamenten kívüli jobboldali erőkkel, ugyanakkor nagyon sokszor úgy fogalmaznak, illetve sok mindenhez úgy állnak hozzá, hogy az kétségessé, sőt lehetetlenné teszi a parlamentbe jutásukat. Úgy nem lehet politizálni, hogy nem veszem észre, hogy a körülöttem lévő nemzetek, és mi is az Európai Unió részei vagyunk. Hogy ez jó vagy nem, az egy másik beszélgetés témája lehetne, de nem lehet politizálni manapság úgy, hogy nem vesszük tudomásul, hogy ennek a közösségnek a tagjai vagyunk. Aki szembe próbál menni ezzel az iszonyatos erővel, az ellen olyan szintű összefogás lesz, hogy saját magát vágja el a lehetőségektől. Ugyanakkor észre kell venni, hogy a parlamentben lévő jobboldali pártok sok mindennel nem foglalkoznak megfelelő erővel, pedig kutya kötelességük lenne. Elég, ha csak az elcsatolt részeken élő magyarjainkra gondolunk.

– Mit gondol azokról a nem csak balliberális oldalról érkező vádakról, hogy a magyarországi jobboldal bizonyos értelemben baloldali, sőt kádári módon politizál? A szociális népszavazást megelőző kampányban mást sem lehetett hallani.

– Erről nincs véleményem. Ezek azok a kapálózások, amikre Csurka úr a Nap-keltében egyszer azt mondta, hogy „és még hol viszket”? Ami a népszavazást illeti, és ideveszem a 2004. december ötödikeit is, azt gondolom, hogy ne pártok, illetve politikai hovatartozás döntse el azt, hogy az ember hova szavaz. A novelláskötetben ott van a négy évvel ezelőtti népszavazás története az én szemszögemből. Ebben leírom azt, hogy az önálló gondolkodás a szabadságban a legszebb dolog, de kötelesség is. Az ember most már elmehet és arra teheti a voksát, akire akarja, de ha nem azért teszi, mert arról van meggyőződve, akkor az egész nem ér semmit. Ha valaki azért teszi oda a voksát, mert jobboldali, és a Fidesz azt hangoztatja, hogy oda kell tenni, mint ahogy annál a népszavazásnál az MSZP mást sem sulykolt az emberekbe, mint hogy nemet kell mondani a magyarok magyarságára, az már régen rossz.

– Lesz-e valaha területi autonómiája a határon túli magyaroknak?

– Azt gondolom, hogy nem nekünk kell az ő jövőjükről dönteni, hanem a határon túl élő szervezeteknek, embereknek. És amit ők döntöttek, azt kutya kötelessége a mindenkori magyar kormánynak támogatni. Nem nekünk kell kitalálni, hogy mi a jó nekik, tudják ők azt nagyon jól, és a magyar kormánynak fenntartás nélkül kell azt támogatnia.

– Verbális polgárháború van Magyarországon. Szükségesnek és megfelelőnek tartja-e például a Magyar Gárda válaszait, melynek célja a többségi társadalom megvédése?

– Civil emberként azt kell hogy mondjam, létezik cigánybűnözés. Szerintem vannak dolgok, amiket ki kell mondani, és aztán amikor megvan a probléma, akkor lehet orvosolni is. Úgy nem lehet, hogy a szőnyeg alá söpörjük, és úgy teszünk, mintha nem volna. A Magyar Gárda megalakulása várható volt. Ez egy egészséges válasz arra, amilyen egészségtelen az, hogy próbálunk nem tudomást venni a létező cigánybűnözésről. Mikor az embereket nem védik meg azok, akiknek ez feladata volna és az egész éves munka egy éjszaka alatt veszendőbe megy néhány gazember miatt, akkor előbb-utóbb saját maguk fognak cselekedni, és először áramot vezetnek a kerítésbe, aztán megszervezik a védelmét. Azt mondom, hogy nem a Gárdát kell szapulni, hanem azt az állapotot kell megszüntetni, amely létrehozta a Gárdát.

– Merre tovább? Mire készülnek „a való világban” az Ismerős Arcok?

– Kijött a novelláskötetem, amiben található Egy nem túl hangos könyv címre hallgató CD. Ezen a novellák hallhatók zenei aláfestéssel, amiket a billentyűsünk, Lecsó készített, illetve egy új dal is van a lemezen, amit ketten követtünk el. Ezenkívül megjelenik a Fővárosi Nagycirkuszbeli koncertről készült DVD anyaga, december 13-án a Mind-Zene Zeneáruházban fogjuk dedikálni. A következő lemez jövőre várható, vannak már kész dalok. Igazából soha nem terveztük meg, hogy milyen dallamok szólaljanak meg, milyen irányba menjen el a zenekar, hogy most éppen aktuális vagy trendi legyen. Mindannyian más zenéket hallgatunk otthon, más zenéket is szeretünk játszani. Ezért is olyan sokrétű az Ismerős Arcok muzsikája, mert soha nem határozta meg magát úgy, hogy csak egy rockzenekar, amely nem játszhat el jazztémákat vagy latin ritmusokat. Ami tetszik nekünk, azt eljátsszuk, és azt érezzük a magunkénak, és hála a Jóistennek ezt a közönség is szereti.

– Akkor a zenekar még javában a felívelő szakaszában van, a legtermékenyebb korszakában?

– Bízom benne, hogy igen. Nagyon sokan még nem ismerik eléggé a zenekart. Azt nem mondom, hogy nagyon sokan vannak, akik nem hallottak róla, mert egyre többen tudnak rólunk, de van még kinek megmutatni a régi lemezeket is. Egyáltalán nem érzem azt a zenésztársaimban, ahogy magamban sem, hogy fogyna a lendületünk. Eszünkbe sem jut. Van mit csinálnunk, hála Istennek, és tesszük a dolgunkat.

Usztics Anna, Monostori Tibor

NYERGES ATTILA

1969-ben született Budapesten

Az Ismerős Arcok énekese, szövegírója

Korábban a Stexasban zenélt

Két gyermek édesapja

web: http://www.ismerosarcok.hu