Egy sötét korszak öröksége: ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja
Több mint százmillió halálos áldozat – ideológia annyi emberéletet nem követelt még, mint a kommunizmus. Magyarországon minden évben február 25-én emlékezünk meg a kommunizmus áldozatairól, tisztelegve azok előtt, akik a diktatúra kegyetlenségei miatt szenvedtek, meghaltak vagy életük végéig viselték a rendszer bélyegét. De miért pont ezen a napon?
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját a magyar Országgyűlés 2000-ben határozta meg hivatalosan. A dátum Kovács Béla kisgazda politikus 1947. február 25-i letartóztatásához kötődik, amikor a szovjet hatóságok törvénytelenül elhurcolták és több évre bebörtönözték.
Kovács Béla 1908. április 20-án született Patacson, amely ma Pécs településrésze, egy parasztcsaládba. Politikai pályafutását a két világháború között kezdte, és a Független Kisgazdapárt egyik meghatározó alakjává vált. A második világháború után, a szovjet megszállás alatt, a párt főtitkáraként a magyar nemzeti érdekek védelmét tartotta szem előtt, szemben a kommunisták által kikényszerített politikai átalakulással.
A Szovjetunió támogatását élvező Magyar Kommunista Párt 1945 után minden eszközt bevetett, hogy a hatalmat megszerezze Magyarországon. Kovács Béla határozottan ellenezte az agresszív kommunista térnyerést és a demokratikus intézményrendszer felszámolását. Mivel nagy támogatottsága volt a magyar társadalomban, a kommunisták számára komoly akadályt jelentett hatalmuk teljes kiépítésében. Ezért csak idő kérdése volt, mikor indítanak támadást ellene.
Letartóztatása és internálása
1947 február 25-én Kovács Bélát koholt vádak miatt a hírhedt Andrássy út 60-ba rendelték kihallgatásra. Noha garanciát kapott arra, hogy „az államvédelmi osztály kihallgathatja, de vele szemben sem letartóztatást, sem őrizetbevételt nem alkalmazhat […], a nyomozati eljárást legkésőbb 48 órán belül befejezi”, nem így alakult. A Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg katonai elhárítása őrizetbe vette.
A lakosság másnap egy sajtóközleményből értesült a politikus elhurcolásáról. „A szovjet megszálló hatóságok február 25-én Budapesten földalatti, szovjetellenes, fegyveres terrorista csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében való aktív részvétele miatt letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Kovács Béla tevékenyen vett részt olyan földalatti, szovjetellenes, fegyveres csoportok megalakításában, amelyeknek tagjai terrorcselekményeket, gyilkosságokat követtek el Magyarország területén a szovjet hadsereg tagjai ellen” – visszhangozta a kommunisták koholt vádjait a közlemény.
Az eljárás teljes mértékben törvénytelen volt, mivel Kovács parlamenti képviselőként mentelmi joggal rendelkezett. Az elhurcolás az egész országban megdöbbenést keltett, és egyértelmű jele volt annak, hogy a kommunisták felkészültek hatalmuk megszilárdítására.
A kisgazda politikust először egy ausztriai szovjet börtönbe vitték, ahonnan 1951-ben szállították Moszkvába, ahol a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumának központi börtönébe került. Bírósági tárgyalást nem kapott. 25 év szabadságvesztés volt az ítélet, amiből 9 évet le is töltött. Végül 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra, de nem sok köszönet volt benne. Megjárta az ÁVH börtönét is, végül egy évvel később, 1956. május 5-én szüntették meg az ellene folyó eljárást.
Kovács Béla visszatérése után nem folytathatta politikai tevékenységét, de továbbra is szimbolikus alakja maradt az antikommunista ellenállásnak. Az 1956-os forradalom idején újra aktivizálódott, majd a szabadságharc leverése után a Kádár-rendszerben ismét háttérbe szorult. Az élete végéig megfigyelés alatt állt. 1959-ben halt meg Budapesten, 51 évesen. Bár halálának pontos körülményei kevéssé ismertek, a hosszú fogság és a kommunista hatalom zaklatása nyomot hagyott egészségén, amely hozzájárulhatott korai halálához.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatai
A XX. század kommunista rendszerei világszerte több mint 100 millió áldozatot követeltek, amint azt a „Kommunizmus fekete könyve” című mű is részletesen dokumentálja. Az egyes országokban elkövetett rémtettek közül néhány kiemelkedik:
– Szovjetunió (kb. 20-30 millió halott): a sztálini tisztogatások, a kényszermunka-táborok (Gulág), a mesterséges éhínségek, például az 1932-33-as holodomor Ukrajnában.
– Kína (kb. 40-70 millió halott): a „Nagy Ugrás” politikai és gazdasági kísérlete, amely tömeges éhezéshez vezetett, valamint a kulturális forradalom során végrehajtott tömeges kivégzések.
– Kambodzsa (1,7 millió halott): a Vörös Khmer rémuralma, ahol Pol Pot diktátor idején a lakosság egynegyedét kiirtották.
A kommunista diktatúra Magyarországon számos áldozatot követelt, bár a pontos számok meghatározása nehéz. A történészek becslései szerint:
– Szovjet kényszermunkatáborokba hurcoltak: A második világháború után mintegy 600 ezer magyar állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba, közülük körülbelül 200 ezren vesztették életüket a táborokban vagy az odavezető úton.
– Politikai bebörtönzöttek és kivégzettek: 1945 és 1989 között több mint 70 ezer embert zártak börtönbe politikai okokból, és az 1956-os forradalom utáni megtorlásokkal együtt 714 személyt végeztek ki.
– Internálások és kitelepítések: Az 1945 utáni években 45–60 ezer embert internáltak, és körülbelül 15 ezer főt telepítettek ki városi lakhelyükről.
Ezen túlmenően a rendszer áldozatainak tekinthetők mindazok, akiket megfigyeltek, zaklattak, megbélyegeztek vagy más módon szenvedtek a kommunista diktatúra alatt. Összességében a kommunizmus közvetlen és közvetett áldozatainak száma Magyarországon több százezerre tehető.
