Egy teherautón homokba bújva próbáltak bejutni Magyarországra
A kárpátaljai Nagypalád településen a határőrök feltartóztattak egy Kamaz teherautót, amelyben 13 ember rejtőzött el homok alatt, hogy így jussanak át az államhatáron Magyarországra – közölte az ukrán határőrszolgálat kedden honlapján.
A közlemény szerint a teherautón elrejtőzött férfiak Ukrajna kilenc régiójából származtak: hárman Zaporizzsja, ketten Lviv megyéből, ketten Kijev környékéről, egy-egy személy pedig Kárpátaljáról, valamint Dnyipropetrovszk, Csernyihiv, Kirovohrad, Voliny és Odessza megyékből. A határőrség tájékoztatása szerint ezek a férfiak a homok alá bújva illegálisan akartak Magyarországra jutni, és ezért a szolgáltatásért 8-10 ezer dollárt fizettek a „fuvarozónak”. Később kiderült, hogy egy kiterjedt bűnszervezett üzemelteti ezt az embercsempész-hálózatot. A házkutatások nyomán a rendfenntartók pénzt, öt járművet, három éjjellátót, három puskát és egy önvédelmi pisztolyt foglaltak le.
Három szervezőt vádoltak meg az illegális migráció megszervezésével, illetve elősegítésével. A huszti járási bíróság egyiküket már hatvan napra előzetes letartóztatásba is helyezte.
A kép illusztráció.
