Mielőtt összeomlott volna az a milliárdos piramisjáték, ami évekkel ezelőtt az egész országot behálózta, Magyar Péter jobbkeze, S. Mária egy ügyvédet is rávett arra, hogy segítse a csalássorozat haszonélvezőit – olvasható a bírósági iratokban. Mindez jól mutatja, hogy S. Mária – aki Magyar jelenlegi élettársának az édesanyja – milyen szinten belefolyt a bűnös ügyletekbe. Az iratokból kiderül, hogy a nő ráadásul a bűnbanda vezetőjének mutatta be a jogászt, akiből később szintén vádlott lett.

Hirdetés

A férfi ezek után „vállalkozott rá, hogy néhány esetben okiratszerkesztő ügyvédként közreműködjék az elsőrendű vádlott és társai által bonyolított egyes ügyleteknél“ – olvasható az ítéletben, ami azt is tartalmazza, hogy az ügyvéd „több kölcsönszerződést, ingatlan-jelzálogszerződést és egyéb okiratot készített és jegyzett ellen, amelyek – F. Attila, illetve társai által meghatározottak alapján – jellemzően nem a felek közötti tényleges megállapodást és a valós pénzmozgást tükrözték“.

A bíróság azt is rögzítette, hogy a jogász egyes sértetteknek maga is javasolta, hogy fektessenek be az elsőrendű vádlott által kínált lehetőségbe.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.

Korábban írtuk