Egymás hangját erősítjük

– Nemrég mutatták be az AfriForum egyik aktivistája, a jogászként és a dél-afrikai baloldali kormány cinkosságával zajló farmergyilkosságokat dokumentáló Lődd le a búrt! című kötet szerzőjeként is ismert filmrendező, Ernst Roets Búrok Kárpátiában című angol nyelvű dokumentumfilmjét. Hogy született meg ez a mozi?

– Az előzmények egyszerűek: a búrok ma üldözöttjei a dél-afrikai kommunista rendszernek, és kapcsolatokat keresnek világszerte. Magyarország egy keresztény, konzervatív ország, így érkeztek először ide. De semmit sem tudtak rólunk, a történelmünkről, fogalmuk sem volt arról, hogy a magyarság harmada idegen államok uralma alatt él a Kárpát-medencében a saját szülőföldjén. A film erről, valamint a 2010 óta fölerősödött szuverenista, értékvédő küzdelmekről szól. Profi dokumentumfilm született, szerintem az első, ami pozitívan mutat be minket a nemzetközi közvélemény előtt. Nemsokára a közismert videómegosztó oldalon is látható lesz az AfriForum csatornáján.

– A kapcsolatok odáig mélyültek, hogy nemrég búr delegáció járt Erdélyben és Délvidéken. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek?

– Négyen vágtunk neki az útnak: Ernst Roets, Daniël Maritz tiszteletes, az N.P. van Wyk Louw Center nevű búr szellemi műhely egyik vezetője, Kiss András, a Magyar-Dél-afrikai Baráti Társaság elnöke és jómagam. Nagyváradon Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnökével, volt királyhágómelléki református püspökkel, korábbi európai parlamenti képviselővel és a kabinetfőnökével, Szilágyi Zsolttal találkoztunk. Nagyon tartalmas, hasznos beszélgetés volt ez, a kölcsönös tájékoztatásokból kiviláglott, hogy nagyon hasonló helyzetben vannak a búrok és a Trianonban idegen uralom alá kényszerített magyarok. Ebből következik, hogy érdemes keresni a közös fellépés lehetőségeit. Szilágyi Zsolt például felajánlotta, hogy segít megszervezni egy tematikus kiállítást az Európai Parlamentben a búrok üldöztetéséről. Ettől ugyan csodát nem lehet várni, de mégiscsak sok befolyásos ember szembesülhet első kézből a tarthatatlan helyzettel. Szó esett a Partiumi Keresztény Egyetem és a búrok által működtetett keresztény egyetem közötti lehetséges együttműködésről is. Kolozsváron a híres Farkas utcai református templomban megkoszorúztuk gróf czegei Wass Albert emléktábláját – de nem a Floridában elhunyt írófejedelemét, hanem az azonos nevű nagybátyjáét, aki 1902-ben, alig húsz évesen a búrok szabadságáért halt hősi halált a második búr-angol háborúba tartva Mozambik területén, és akinek Mozambik, Dél-Afrika és Szváziföld hármas határánál található sírjánál 2018 óta kopjafa áll.

– Hol jártak még?

– Székelyföld következett a sorban. Korábban meséltem már búr barátainknak a mesterségesen vízzel elárasztott Bözödújfaluról, hitték is meg nem is. Most a helyszínen szembesülhettek a valósággal, azzal, hogy az egykori falu helyén, ahonnan egyébként az őseim is származnak, víztározó van, és csak a vízből kiálló templomtorony emlékeztet arra, hogy ott egykor magyarok éltek. Ez őszintén megrendítette őket. Sepsiszentgyörgyön a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem kihelyezett karával közösen szervezett kisebbségvédelmi konferencián vettünk részt. A helyszínért ezúton is köszönetet mondok Székely Zsolt professzor úrnak és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselőnek. Itt az önrendelkezés témája került középpontba. Sepsiszentgyörgyről Temesvárra utaztunk, végigjártuk Tőkés László 1989-es helytállásának történelmi helyszíneit, elemséltük a búroknak a korabeli eseményeket. Az is megdöbbentette őket, hogy 35 évvel ezelőtt a magyarok kezdték Románia szabadságküzdelmét is. Az erdélyi látogatásnak jó sajtóvisszhangja volt, számos magyar nyelvű orgánum beszámolt róla, interjút is készítettek a látogatókkal.

– Délvidéken mit tapasztaltak?

– Nagykikinda felé mentünk, a román-szerb határon a szerb határőrök meglátták Ernst CPAC-es logójú hátitzsákját, és amikor megtudták, hogy beszédet mondott a konferencián, az utolsó szögig kipakoltatták a bérelt autójukat. Több mint egy óráig vegzálták őket. Bizonyos szempontból ez is hasznos tapasztalat volt, akárcsak az, hogy visszafelé négy órát rostokoltak a szerb-magyar határon. Hajdújáráson találkoztunk a neves borásszal, Maurer Oszkárral és Móricz Árpád református tiszteletessel, ők az elmúlt évek illegális migrációjának tapasztalatairól tájékoztatták a búrokat. Beszámoltak a közelmúltig szinte mindennaposnak számító lövöldözésekről, az embercsempész bandák terrorjáról. Szerencsére tavaly ősszel a szerb hatóságok megemberelték magukat, azóta konszolidálódott a helyzet.

– Lesz-e folytatás?

– A búr vendégek csak kis szeletét látták a trianoni magyar sorsnak, ezért mindenképp szeretnénk még egy hosszabb körutat tenni kifejezetten Székelyföldön, akár újabb alapos forgatással egybekötve, a búrok pedig szeretnék meghívni az erdélyieket Dél-Afrikába. Az már most is kiderült, hogy a problémáink jelentős része közös vagy nagyon hasonló, és ha együtt szólunk, akkor erősebb a hangunk. A tapasztalataikról például angol nyelvű jelentés is születik az afrikaans mellett, és ezt sok millióan olvashatják majd az interneten. Egyetértettünk abban, hogy érdemes a búroknak mélyebben megismerkedniük az idegen uralom alá vetett magyarsággal, a mi magyarjainknak pedig hasznos tapasztalat lehet a magas fokú búr közösségi önszerveződés. A búrok számítanak a magyarok segítségére, és mi is számíthatunk rájuk, hiszen azt tervezik, hogy a nemzetközi hatósugarú jogvédő alapítványukat kiterjesztik a Kárpát-medencére is.