A Fidesz vereségének okait elemezni kell. Ebben nincs vita. Ám korántsem mindegy, hogy ezt miképpen tesszük. Úgy tűnik ugyanis, hogy az elveszített választás után néhányan azt gondolják, saját sérelmeikért most végre elverhetik a port a Szövetségen és politikusain. Az elkövetkezendő hónapok kérdése az, hogy higgadtan, megfontoltan új, eredményes utat találunk, vagy a balliberális oldal nagy örömére kilőjük egymást.

Két héttel ezelőtt Pokorni Zoltánnal készítettünk interjút. A cikk szerzője – e sorok írója – néhány nappal később az alábbi szöveges üzenetet kapta mobiltelefonjára egy jobboldali ismerősétől: „A Magyar Nemzet mindent megírt Pokorniról. És te még szóba állsz vele?” A polgári napilap cikke vihart kavart a nemzeti oldalon. Szerzője bizonyos Egei Antal egyetemi hallgató, valószínűleg pontosan ezt akarta. Hiteltelenné tenni a Fidesz egyik vezetőjét. Az írás egyébként arról szól, hogy Pokorni, a „hiperaktív szervező”, akinek „minden hájjal megkent üzletemberek adnak tanácsokat”, arra készül, hogy „leszámoljon” Orbán Viktorral. A jelenség nem egyedi. Ki így, ki úgy próbál belerúgni a Fideszbe. A lényeg, hogy a rúgás fájjon. Molnár Tamás grafikus, aki a Sajtóklubban szerzett ismertségét jó két éve a választásokon lényegében megsemmisülő Jobbik egyik vezéralakjaként igyekszik kamatoztatni, a két választási forduló között így írt a kuruc.info internetes oldalon: „Dávid Ibolya rendesen felrázta az elvakult orbánistákat a politikai hipnózisból. A Fidesz most kétségbeesetten keresgeti a fejsze odaveszett nyelét”. A Jobbik közeli kuruc.infón találunk mást is. Például „ha Bencsikék akár csak fél évvel korábban ébrednek fel a viktoriánus hipnózisból”, vagy „Dühöng és szidalmaz majd bennünket a vezénylő Bencsik. Ellenforradalmárként átkoz Kerényi! Az ÖSSZEFOGÁS isteni parancsolata mellett az elcsépelt egy a tábor, egy a zászló lejárt dallamától lesz hangos a kézi vezérelt polgári média. (..) Ha elcsitul a felkavarodott művihar, Orbán majd szétküldi minden irányba bizalmas belső követeit. Vigyék szét a pestist, rohadjon szét minél hamarabb az a Fideszen kívüli 7,2%. A nagy taktikus Orbán majd felülről megbízza Semjént, legyen olyan szíves, alakítsa már meg a szalonképes nemzeti radikalizmust. Aztán halkan, hogy mindenki megértse, felkéri az antalli örökség közismert tagjait, hogy legyenek szívesek, alakítsák már meg a valódi Nemzeti Demokrata Fórumot.” Utóbbi szintén Molnár Tamástól. Mint látható, kritikában nincs hiány. Magukat ismertnek gondoló vagy ismertségre törő emberek vetik papírra, szerintük ki okozta a vereséget. És itt van a baj. A kritika tárgya ugyanis egyeseknél nem elsősorban egy általuk rossznak gondolt politikai stratégia, hanem ennek ürügyén egy-egy nem kedvelt, nem egyszer gyűlölt személy. Pedig ha van biztos útja annak, hogy a következő nagyjából egy évtizedben ne lehessen esélye a nemzeti oldalnak a győzelemre, akkor az az, ha nyilvános kivégzéseket tartunk házon belül. Néhány dolgot tehát nem árt, ha az érintett bírálók átgondolnak. 1., A 2006-os választás célja az volt, hogy leváltsuk az MSZP-SZDSZ-kormányt, nem pedig az, hogy dacból keresztbe tegyünk a Fidesznek. Ha mindenki, aki magát jobboldalinak mondja (értve ezen az otthon maradó nemzeti érzelműeket, az MDF-es szavazók egy részét és a Harmadik Út támogatóit is) ennek megfelelően cselekedett volna, akkor rossz stratégia ide, kapitális hibák sora oda, most Orbán Viktor kormányát iktatnák be. 2., A politikai sokszínűség nem azt jelenti, hogy a Fideszen kívüli „jó jobboldaliak” véres szájjal szidják a „rossz jobboldaliakat”. Az egységes jobboldal pedig nem egyenlő azzal, hogy aki nem szimpatikus a számunkra, azt kiszögeljük egy fára céltáblának. 3., Aki valamilyen pártban politizál, az először söpörjön a saját portáján. Ami a Fideszt illeti, az „egy a tábor, egy a zászló” elv minden ellenkező híreszteléssel szemben elsöprő sikert hozott – a baloldalon. Ott ugyanis nem voltak „még balosabb balosok”, akik visszatérően foglalkoztak volna saját oldaluk vezető pártjának hibáival. Az viszont indokolt kérdés, hogy mindez miért nem működött a jobboldalon. Lehet, hogy azért, mert a magyar jobboldal gondolkodásmódja szilárd alapelveken nyugszik. Elég néhány eltérő – adott esetben „liberálisabb”, más esetben „radikálisabb” – gondolat ahhoz, hogy valaki valakit máris elzárjon, elhatároljon az igazak nyájától. Az ütközet lezajlott. Akik összefogtak, győztek, akik nem, azok veszítettek. Most új idők jönnek. Lehetséges, hogy a Fidesz mellett szükség van olyan pártra, illetve pártokra, amelyek bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek, ugyanakkor, amikor kell, együttműködnek vele. Ezeknek a pártoknak jól látható elvek és program mentén kell politizálniuk, s olyan politikusokat kell felvonultatniuk, akik hitelesen tudják képviselni pártjuk értékrendjét. Pillanatnyilag a KDNP áll a legközelebb ahhoz, hogy ilyen erővé váljon, de mutatkozik esély egy Magoszból kinövő kisgazdapárt létrejöttére is, adott esetben a Kisgazda Polgári Egyesület és a Nemzeti Fórum néhány politikusával kiegészülve. Ha a jobbikosok levetkőzik sértődöttségüket, illetve megszabadulnak azoktól, akik csak a saját, Fidesz iránti gyűlöletük okán csapódtak hozzájuk, és végre politizálni kezdenek háborgás helyett, nekik is lehet még esélyük az erősödésre. Ehhez persze – ott is – önvizsgálatra van szükség. Mindez azonban egy hosszú távú folyamat. Előbb lesz egy különös próbatétel, az önkormányzati választás. A ciklus közepén pedig újabb EP-választások lesznek. Az utóbbiakra már megújulva készülhet a jobboldal, ha mindenki – s nem csak a Fidesz néhány vezetője – átgondolja, miben hibázott. Ez esetben igenis van esély arra, hogy a nemzeti oldal le tudja majd győzni a balliberális tömböt. Nem kell egyformának lennünk. Ki a Fideszben, ki a KDNP-ben, ki a Jobbikban, ki pedig egy esetleg létrejövő kisgazdapártban fogja megtalálni a számára legszimpatikusabb erőt. De nem egymás ellen, hanem végre egymásért kell harcolnunk.