A baj tényleg nagy. Ha nem készülünk fel időben, ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, olyan katasztrófa érheti Magyarországot, amihez legföljebb a tatárjárás hasonlítható. Minden felmérés azt mutatja, minden elemzés arra következtet, hogy Magyarország demográfiai összeomlás felé halad. Hogy a kormánynak azonnal cselekednie kell, az nem kétséges. Ám hogy mit tesz, vagy mit tervez, az egyáltalán nem mindegy.

Miről van szó? A képlet egyszerű: évtizedek óta kevesebb gyerek születik, mint amennyi ember meghal. Az ország lakossága egyre öregszik, egyre nő az eltartottak és egyre csökken az eltartók száma. A nyugdíjasok érthetően és jogosan kifogásolják, hogy őket eltartottaknak nevezik, hiszen nyugdíjukra egy élet munkájával szereztek jogosultságot, évtizedeken át fizették a járulékot. Csakhogy a rendszer nem ilyen logika szerint működik. Az aktív dolgozók nyugdíjjárulékából mindig a kortárs nyugdíjasok nyugdíját fizetik, félretett pénz lényegében nincs (a magánnyugdíj-pénztárakban eddig felhalmozódott tőke még évtizedekig nem játszik meghatározó szerepet), a folyó bevételből megy a folyó kiadás. Márpedig ha a folyó bevétel csökken (mert csökken a befizetők száma), a folyó kiadási igény viszont nő (mivel nő a nyugdíjasok aránya, sőt az életkor meghosszabbodásával egy ideig még az abszolút száma is), akkor hiány keletkezik, amire nincs fedezet. Illetve csak akkor van, ha az aktív dolgozókra az állam egyre nagyobb terhet ró. És ekkor indulhat be az ördögi folyamat. Gyakorlatilag semmi akadálya annak, hogy bárki bárhol a világon munkát vállaljon. Magyarán, hogy megszökjön a növekvő terhek elől egy olyan országba, ahol jövedelmeinek kevesebb részét vonja el az állam. Mióta Magyarország az Európai Unió tagja, ez még könnyebben megy. Az adószabályok egy ideig még megpróbálhatnak utánanyúlni a külföldön munkát vállalóknak, de már középtávon is reménytelen a dolog. A megszökők növekvő száma viszont azt vonja magával, hogy az otthon maradóknak még több terhet kell viselniük. Ami még több embert szorít a szökésre – és innen egyenes az út az államcsőd felé. Amikor Gyurcsány Ferenc arra biztatja a fiatalokat, hogy külföldön vállaljanak munkát, valószínűleg nem tudja, mit beszél. Mert ha tudja, abba jobb nem belegondolni. A népesedéskutatók valamikor a 2000. év tájára várták, hogy Magyarország lakosságának lélekszáma tíz millió alá süllyed. Aztán a legutóbbi népszámlálás talált plusz kétszázezer magyart – a határon túlról hozzánk betelepedőket, hiszen ők a demográfiai folyamatokba nem voltak betervezve (a rajtuk kívüli be- és kitelepülés nagyjából egyensúlyban van, és a demográfusok ezzel is számoltak). A helyzet tehát úgy áll, hogy Magyarországnak az elcsatolt területek magyarságának elszívásával sikerült elodáznia a demográfiai katasztrófát. Ráadásul a legjobb erőket kapja, hiszen nyilvánvaló, hogy nem az öregek, elesettek, tehetetlenek kelnek útra, hanem a vállalkozó kedvűek, magukban bízók, kockáztatni merők, kezdeményezők – zömmel a fiatalok. Ez a fajta szelekció tette naggyá egykor az Egyesült Államokat – igaz, a nagy kivándorlási hullám idején nemcsak az elesettek, hanem az európai szellemi elit, az arisztokrácia sem ment Amerikába, és ennek is mély nyomai maradtak az USA társadalmában. Ez azonban másik történet. A katasztrófát sikerült elodázni, de végleg elhárítani nem. A baj tényleg nagy. A kormánynak (bármely magyar kormánynak) valóban elemi kötelessége, hogy a legsürgősebben megoldásokat kutasson fel. Ha nem sikerül a születések számát növelni – és úgy tűnik, nem sikerül -, és nem emelkedik drasztikusan a nyugdíjkorhatár, akkor valamilyen más forrásból kell pótolni a fogyó népességet. És itt lép be az események menetébe a politika, a legócskább szavazatmaximáló ambíció. Amely a szó szoros értelmében mindenre hajlandó, csak hogy egy adott csoport hatalomban maradhasson. Magyarország ugyanis tragikus történelme következtében rendelkezik saját népességforrással. Magyar forrással. Mind a hét szomszédos országban élnek magyarok, és legalább kettőből a többség szívesen át is jönne. Senkinek nincs erkölcsi joga csak azért maradásra szorítani őket, hogy őrizzék a magyar jelenlétet a jólétben élő anyaországiak örömére. A kárpátaljai és a szerbiai magyarok előtt nem nagyon látszik más út, mint az áttelepülés vagy a beolvadás. Az erdélyi szórványmagyarság helyzete nagyon hasonló. Százezrek élhetnének teljesebb, boldogabb életet, ha átköltözhetnének az anyaországba. És ezek a százezrek újabb húsz évre enyhítenének a demográfiai feszültségen. A megoldás tehát amilyen kézenfekvő, olyan egyszerű. Csak kormányprogram szintjére kellene emelni a határon túli magyarok letelepedésének támogatását. Hogy ne kelljen súlyos százezreket költeniük ügyvédekre, akik beszerzik számukra az ezerféle papírt, igazolást. Hogy ne kelljen napokat – sokszor hiába – sorba állniuk lerobbant hivatalok előtt, ahol unott hivatalnokok packáznak velük. Hogy ne kelljen éveket várniuk az állampolgárságra, miközben mások jó pénzért hónapok alatt megszerzik azt. Csakhogy a határon túli magyarok nyolcvan százaléka magyar állampolgárként a jobboldalra szavazna. Mert súlyos sebeket kaptak a magyar baloldaltól, amelyeket szemfényvesztő dumákkal nem lehet orvosolni. A magyar szocialistáknak és elődeiknek történelmi bűneik vannak a határon túli magyarokkal szemben. Legutóbb a kettős állampolgársággal kapcsolatban sértették vérig az egész elcsatolt magyarságot, ideértve azokat is, akiknek eszük ágában sincs áttelepülni. Hát ezért kell az egymillió kínai. Mert ők bizonyára a mindenkori hatalom lojális kiszolgálói lesznek. Őket nem érdekli a nemzet (mármint a magyar), csak az üzlet. Hogy a kifőzde, a ruhaüzlet, a vegyeskereskedés menjen, és lehetőleg adót se nagyon kelljen fizetni. Hogy aztán a nagyok odafönt mit csinálnak, kivel üzletelnek, az őket hidegen hagyja. Szavazatukat, ha lesz, meg lehet majd venni kedvezményekkel, apróbb előnyökkel. És még dolog sincs velük, bűnügyeiket egymás közt intézik, a magyarokra mosolyognak, és nagy összegre lehet fogadni, hogy utcai tüntetéseken soha nem vesznek részt. Egymillió bevándorolt egymillió szavazatot szerez magának. Mi lesz, ha ők döntik el Magyarország jövőjét?