Több száz milliós számlagyár működtetése, nemzetközi csalás egy körözött bűnözővel, vesztegetés, súlyos testi sértés kísérlete – többek között ezekkel a bűnügyekkel hozta korábban összefüggésbe a hatóság azt a Vig Mórt, akivel kapcsolatban hétfőn az atv.hu megírta, két év alatt a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalt a praxisától eltiltott jogász cégének, a Sunstrike Hungary Kft-nek. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-HÍD Zrt-től a pénzek a Sunstrike Kft-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

A portál azt írta, hogy ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós költségvetési csalást érintő büntetőeljárásban vizsgálja. Ez már csak azért sem lehet meglepő, hiszen a Mandiner nemrég arról számolt be, hogy ennek az eljárásnak a keretében tartottak házkutatást tavaly év végén az A-Híd-nál.

A hatósági intézkedés még az ellenzéki pártoknál is kiverhette a biztosítékot, hiszen néhány nappal ezelőtt a Jobbik főpolgármester-jelöltje, Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt, amelyhez, úgy tűnik, a számlagyárba belebukó exügyvédnek is köze lehet.

A Magyar Nemzet megemlíti, hogy az A-Híd Tarlós István regnálása alatt, 2019. szeptemberében nyerte el a tendert, ám Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, ugyanakkor ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát.

A sokmilliárdos drágulás (bruttó 21.8 milliárd helyett 26.8 milliárd) mellett majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettest év végi bulin vendégül látó céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

A Magyar Nemzet azt írja, Vig Mórt tavaly novemberben vették őrizetbe, majd tartóztatták le. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával tartott házkutatást a jogásznál, akit többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg.

Korábban írtuk

 A NAV nyomozói egyébként összesen 33 fővárosi helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le. Az ügynek egyébként akár politikai szála is lehet, hiszen a DK-s Szaniszló Sándor korábban a baloldal külföldi kampányfinanszírozásával kötötte össze a számlagyáras eljárást.

Nem sokkal a razzia után került az is nyilvánosságra, hogy a férfi nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A jogvédő régóta ismert szereplője a magyar közéletnek, személyét a Soros-hálózathoz kötik amiatt, hogy dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is.

Később az is kiderült, Vig Mór múltja nem kimondottan makulátlan, ugyanis azzal vádolják, hogy egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, illetve egy vesztegetési ügyben két éve jogerősen is elítélték.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.