Egységesen Újbudáért
– Melyek azok a témák, amelyekkel leggyakrabban találkozott a kampány során a kerületben?
– Igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni az elmúlt hónapokban arra, hogy minél több emberrel beszélhessek. Találkoztam helyi vállalkozókkal, szinte az összes intézményvezetővel az óvodáktól a nyugdíjasotthonokig, egyházi vezetőkkel, de szerveztünk rendezvényeket, jelen voltunk a piacokon, bevásárlóközpontokban is. Úgy érzem, az emberek nagyon örültek, hogy meghallgatják a gondjaikat. Ez azért is fontos volt, mert az elmúlt nyolc év rossz kormányzati döntései nem csupán gazdasági, hanem morális és mentális válságot is okoztak. A Fidesz programpontjai, mint a munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozások támogatása, vagy az egészségügy rendbetétele, itt is pozitív változást hoznak, mert az a személyes beszélgetésekből is kiderült, hogy e téren itt sem rózsás a helyzet.
– Például?
– Szükség lenne egy új gyermekegészségügyi központra, hiszen mióta a Budai Gyermekkórházat ellehetetlenítették, azóta az újbudai gyerekeket is Pestre kell vinni. Elképesztő, hogy miközben Újbuda a legnépesebb budapesti kerület, önálló városként a hatodik legnagyobb lenne az országban, megoldatlan ez a probléma. Aztán az építőiparnak például nagyobb szerepet lehetne adni. Nem csupán új házak építésével, hanem az itt lévő húszezer panellakás felújításával is. Az a zöldbank-program, amelyről korábban Orbán Viktor is beszélt, felkeltette az Újbudán élők figyelmét, hiszen a rezsiköltségek is csökkenhetnének. Az óbudai Faluház felújítása azt mutatja, hogy ez a helyes irány. A közbiztonság erősítésére is nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő kormány. Az újbudai kapitányság is létszámhiánnyal küzd, ezt rendezni kell, s szerintem nem ártana végiggondolni a korábban már működő albertfalvai őrs visszaállítását is. Mindezek mellett vannak más fontos ügyek. Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását a Lágymányosi hídon keresztül többször megígérte a kormányzat és a fővárosi vezetés, ám eddig elmaradt. És rendezni kellene a kelenföldi városközpontot is végre, mert a mostani állapota már méltatlan.
– Molnár Gyula az ellenfele, aki polgármesterként még 2006-ban is meg tudta őrizni a pozícióját. Nem könnyű ellenfél…
– Nem véletlen, hogy bár nem önkormányzati választások vannak, most is polgármesterként próbál kampányolni, hiszen sokan ismerik őt. Szinte mintha szégyellné az MSZP-tagságát, a lehető legkisebb pártlogó szerepel a szórólapjain, plakátjain. Több olyan lépése is volt, ami látványos, ezért szívesen reklámozzák, de a háttérben valamilyen kínos ügy van. A Kopaszi-gátnál, a Lágymányosi-öbölben végrehajtott fejlesztés például szép, csakhogy tudomásom szerint jelenleg is nyomoz az ügyészség az üzleti hátterével kapcsolatban. Ezek az esetek pedig nem vetnek jó fényt a városvezetői tevékenységére. Egyébként pedig ez nem önkormányzati, hanem országgyűlési választás, és nem árt, ha egy kerületnek olyan képviselője van, aki egy erős kormánypárti frakcióban ül. Ráadásul a kerület másik két választókörzetében Rétvári Bence és Kupper András személyében fideszes képviselő szerzett mandátumot, így egységesen tudnánk fellépni Újbuda érdekében.
– Mit vár a második menettől?
– Az első fordulót megnyertem, ebből pedig szerintem érezhető, hogy az itt élők is változást szeretnének. Nem akarok az ellenfelekkel foglalkozni, folytatom a kampányt, rendezvényeket tartunk, s eközben arról sem feledkezünk meg, hogy a lengyel áldozatokról megemlékezzünk a hét végén. Köszönöm azoknak, akik az első fordulóban támogattak, hogy velem vannak és bízom abban, hogy április 25-én még többen gondolják majd úgy, hogy a már győztes Fidesz–KDNP-t támogatni érdemes. Én pedig azon leszek, hogy ezt megháláljam.
Bándy Péter
