Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Az Egyszülős Központ az idén 200-200 budapesti és vidéki egyszülős családot lep meg ajándékcsomaggal. Az adományok eljuttatásában vidéki színházak segítenek, képviselőik kedden vették át a csomagokat, hogy azokat karácsonyig átadhassák a vidéken élőknek.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára a rendezvényen úgy fogalmazott, a rendszerváltás után újra képessé kellett tenni az embereket, hogy észrevegyék a másikat és fontos, hogy aki tud, az adjon annak, aki nála rászorultabb.

Hoppál Péter megköszönte, hogy az Egyszülős Központ az idén a vidéki kőszínházakat kérte meg az ajándékok eljuttatására és a színházaknak is, hogy ezt elvállalták.

Úgy vélte, azzal, hogy a színházak szerepet vállalnak a kezdeményezésben, cáfolják, hogy az individuum, a mindenáron önmagát megvalósító, „mert megérdemled” elvére épülő kultúra időszakát éljük. A színházak részvétele a kezdeményezésben mutatja, hogy a közösség is érték, és az egymás iránti nyitottság mindannyiunk feladata – mondta Hoppál Péter.

Korábban írtuk

Emlékeztetett: a színházak szerepvállalása a kezdeményezésben nem előzmény nélküli, hiszen a kulturális ágazat intézményrendszerében dolgozók, így a művészek is a pandémia időszakában kivették a részüket a társadalmi felelőségvállalásból és megmutatták, érzékenyek az emberek problémáira.

Hoppál Péter úgy fogalmazott, túl advent harmadik vasárnapján már „kézzelfogható közelségben” van karácsony ünnepe, amikor mindannyian kicsit úgy érezzük, megajándékozottak vagyunk és vágyunk is arra, hogy ezt az élményt megosszuk másokkal. Megjegyezte: családi körben ez magától értetődő, az európai keresztény kultúrkörben a karácsony, a megváltóval való megajándékozottság köré épült az egymás megajándékozottságának kultúrája.

Hozzátette: az Egyszülős Központ a háború okozta gazdasági válságban azt vállalta, hogy felhívja a figyelmet azokra, „akiknél törékeny az egyensúly, annak megtartása is erőfeszítéseket is igényel”. Ebben jó, ha számíthatunk egymásra – jegyezte meg.

Hoppál Péter a diakonisszák egykori jelmondatát (Jutalmam, hogy tehetem) idézve azt kérte, legyen ez az Egyszülős Központ kezdeményezésének a küldetése, hogy a társadalom széles körei érezzék, válság idején különösen fontos, hogy „odafigyeljünk egymásra és legyen a jutalmunk, hogy tehetjük”.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője arról beszélt, Magyarországon körülbelül 300 ezer családból hiányzik édesapa, édesanya, és az országban félmillió olyan gyerek él, aki mellől hiányzik az egyik szülő. Hozzátette: az egyszülősség néha nagyon nehéz élethelyzetet jelent, ezért az Egyszülős Központban, amikor csak tehetik, igyekeznek „csodát tenni”, olyan családoknak, amelyeknek „nagyon hiányzik a csoda az életéből”.

Nagy Anna felhívta a figyelmet arra: vannak családok, akiket sokszor senki nem vesz észre, és ezek a családok „nem szokták meg azt, hogy kapnak valamit”. Hozzátette: a központ által összeállított ajándékoknak köszönhetően ezek a családok is megkapják „annak a csodáját is, milyen, amikor körülöleli az embert a figyelem”, valaki észreveszi, hogy nehéz nekik és segítségre van szükségük. Ez a fajta ajándék legalább olyan fontos, mint ami a csomagokban van – jegyezte meg.

Az Egyszülős Központ a támogatói felajánlásoknak köszönhetően az idén négyszáz egyszülős családot lep meg az ünnepekre egyenként 40 ezer forintos, tisztítószert, tisztálkodószert tartalmazó ajándékcsomaggal. Az Egyszülős Központ karácsonyi nagykövetének a megyeszékhelyek színházigazgatóit kérték fel, akik a saját városukban adják majd át az ajándékcsomagokat.

A budapesti egyszülős központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt 4,5 évben 27 ezer családnak nyújtottak segítséget. Idén márciusban Budán megnyílt a második Egyszülős Központ.