Ékszerdoboz a Balatonnál

Mögöttünk az északi széltől védett Kisörsi-hegy napsütötte déli lejtője, előttünk Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton. Az óriási vízfelület magas páratartalmat, kiegyenlített hőmérsékletet, mindezzel együtt pedig szubmediterrán jellegű klímát ad. Minden együtt van hát a szőlőtelepítéshez, gondolták a rómaiak, sőt egyes történettudósok szerint már az igen fejlett mezőgazdaságú kelták is. A középkorban ugyanígy vélte az egyház, majd később számos főrangú család, amelyek egymással versengtek a Badacsony környéki szőlőbirtokokért. A XVII. században Kisörs már az Esterházyak tulajdonában volt, ám mivel Károly örökös nélkül halt meg, a közel tízhektáros terület árverésen Csigó István földbirtokosé malomtulajdonosé, majd később fiáé, Csigó Pál szolgabíró, országgyűlési képviselőé lett, akik folytatták a szőlőtelepítést, és a meglévő présházat átépíttettek.

– Történetünk tulajdonképpen velük, illetve a XIX. század elején dédapámmal, dr. Folly Gyulával, a pécsi Zsolnay család orvosával kezdődik, aki Csigó Pál lányát, Elzát vette feleségül. Akkoriban a művelt elit körében divatos hóbort, úri huncutság volt a botanika iránt érdeklődni és itthon soha nem látott, különleges növényekkel kísérletezni. Dédapám a családtól erre megkapta a lehetőséget is, hiszen sógornője egy meredek, sziklás-köves területet ajándékozott neki a Kisörsi-hegy oldalában. Ezen a szőlőművelésre alkalmatlan alig fél hektáron hagyták, hogy kedvére hódolhasson hobbijának – vezet bennünket Folly Réka, a badacsonyörsi Folly Arborétum tulajdonosa a kert szívéhez, az Öreg-arborétumhoz, ahol még ma is ott áll a dédapa által ültetett számos faritkaság. Folly Gyula valahogy ráérzett a katlanszerű mélyedés egyedi mikroklímájára, és 1905-ben mediterrán fenyőkülönlegességekkel, többek között szír borókával, japán és óriásmagvú tiszafával, sárgafenyővel, valódi ciprussal népesítette be a területet. – A körülbelül száz fa nagy részét a mai napig működő, neves nyugat-európai faiskoláktól szerezte be. Előnevelve, vesszőkosárban szállították le őket dédapámhoz, aki kézi erővel hatvan-nyolcvan köbméter követ termeltett ki, hogy ültetőgödröket ásson nekik. A növényeket persze kezdetben öntözni is kellett, így az ehhez szükséges vizet szamárháton hordatta fel a Balatonból. Jóllehet a család és a tágabb környezete is folyamatosan azt sugallta: épeszű ember nem ilyen értelmetlen időtöltést talál magának, a fenyők nem fogják bírni; vagy a hideg tél, vagy az aszályos nyár pusztítja majd ki őket. A kételkedőknek nem lett igazuk, több fenyőnk ma Kelet-Közép-Európa legidősebb példánya, a habos, tömött lombú szír borókánk pedig a szakértők szerint Európa legszebbje.

Persze Folly Gyula ekkor még a legmerészebb álmában sem gondolta, hogy az általa valóban hobbiként létrehozott kert egykor turistalátványosság lesz. Pláne, hiszen nem is sokáig gyönyörködhetett kedvenc növényeinek szépségében, az 1905-ös telepítés után alig pár évet élt csak. Korai halála, majd az első világháború a további fejlődést gyakorlatilag teljesen megakasztotta, a család csupán az alapító iránt érzett tiszteletből igyekezett életben tartani az arborétumot. A kert idővel szinte biztosan az enyészeté lett volna, ha nem jön a második világháború és rettenetes következményei.

Folly Réka nagyapját, az öt nyelven beszélő közgazdászdoktort kuláknak nyilvánították, így mindenét elvették, és a tapolcai bank­igazgatói állásából kitették. Feleségével és négy gyermekével beköltözött hát a kisörsi présházba, és bár a terület csaknem kilencven százalékát államosították, nem hagyott fel a telepítésekkel. Az egyre gyarapodó kertnek hamarosan híre ment, jöttek a látogatók, köztük neves tudósok is. Johann Gerd Krüssmann német botanikus-dendrológus cikket is írt a Folly Arborétumról, amelyet egy ékszerdobozhoz hasonlított: „Kicsi, de minden darabja kincset ér.” A Folly név és vele együtt a kert ezzel végérvényesen bekerült a köztudatba, nemcsak itthon, de külföldön is.

– Édesapám ezer szállal kötődött ide, látta, a szülei mennyit szenvedtek, ami megerősítette benne a szándékot, hogy visszaszerezze a birtokot. Mivel a rendszerváltás után kárpótlásként nem kaphatta vissza, környékbeli földeket vásárolt, és az állammal kötött csereszerződésekkel érte el, hogy a terület mégis újra a családé legyen. Agrármérnökként ő volt az, aki kutat fúratott, faiskolát alapított, megépítette az első sétautat, állami támogatásból bekerítette és megnyitotta az arborétumot a látogatók előtt – meséli Folly Réka.

Ő gyermekként a nyarakat a kisörsi hegyen töltötte nagymamájánál, miközben látta édesapja elkötelezettségét és azt az energiát, amivel az arborétumot igazgatja. Ezek az emlékek kellettek ahhoz, hogy 2010-ben közgazdász férjével és három gyermekével otthagyja Budapestet, majd feladja orvosi állását, és folytassa a három előző generáció munkáját. Azt az öthektárnyi területet, amelyen ma a világ csaknem 400-féle fenyőjét, köztük a föld összes ciprusát, a 25-féle cédrus mind a négy alapfaját, egy nemzetközi szinten is kiemelkedő borókagyűjteményt, illetve kétszáz lombos fát és hatezer évelő növényt figyelhetnek meg a látogatók.

– Az arborétumban nem erdőfoltokat alakítottunk ki, hanem egyesével ültettük el a különböző fenyőféléket. Fontos, hogy a tudomány szempontjából is értékes legyen a gyűjtemény, ám egy kertnek elsősorban mégiscsak szépnek kell lennie, hogy gyönyörködjünk és jól érezzük magunkat benne – vallja Folly Réka.

Szerinte hazánkban sajnos nem ilyen szemmel rendezgetjük a növényeinket, mert egyelőre nem ismertük fel, hogy a kertlátogatás a turizmus egyik ága, és akár komoly bevételi forrás is lehetne. – Egész évben nyitva vagyunk, hiszen az arborétum növényei minden évszakban más és más arcukat mutatják, így a látogató mindig talál valami újdonságot, érdekességet. És persze figyeljük a természetet, így az éttermünkben szezo­nális alapanyagokból főzünk, az árudában pedig azt kínáljuk, ami éppen jól mutat az otthoni kertekben is.

Az augusztus a Folly Arborétumban óriásvirágú mocsári hibiszkuszokkal, a selyemmimóza borzas virágaival, örökzöld tűlevelekkel és hangos kabócaénekkel, a több mint 160 éves egykori családi otthon, az úgynevezett „öregház” étterme pedig fenyőrügyszörppel és hideg almalevessel várt bennünket. Az új pinceépület előtt már ott vannak összekészítve a szüretre a ládák, hiszen a szőlőtermelés, a borászat éppen úgy hozzátartozik a családi örökséghez, mint a Kárpát-medence talán egyetlen olyan arborétuma, amely több mint egy évszázada az alapító család kezelésében van.