Az uniós pályázati rendszert átlátni, mi több, eligazodni benne, embert próbáló feladat. PHARE és Sapard előcsatlakozási pályázatokon edződött szakemberek hada segíti a magyar vállalkozásokat, hogy minél több támogatást tudjanak lehívni a strukturális alapból. Azaz csak segítené, ha a hazai rendszer a Nemzeti Fejlesztési Hivatallal (NFH) az élen, az erre kiépített hivatalok és felállított bírálóbizottságok végre eljutnának odáig, hogy felismerjék, egy oldalon állnak a pályázókkal. Az EU-s pénzek felhasználása az egész nemzet felemelkedését szolgálhatná, de ehhez – ismerve Magyarország amúgy is jelentős lemaradását – gyors bírálatokra és elszámolásokra lenne szükség.

A közelmúltban napvilágot látott adatokat már a kormányzati oldal sem tagadja. Ezek szerint a 2004-2006-os időszakra vonatkozó, az I. Nemzeti Fejlesztési Tervben meghatározott célkitűzésekre szóló 676 milliárdos uniós keretből eddig 3,12 százalékot fizettek ki nyertes pályázatokra. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke – aki egyébként integrációs ügyekkel foglalkozó szakpolitikus is – úgy véli, a 3 éves pénzügyi periódus felénél már minimum 30, de inkább 50 százalékon kellene állni a kifizetésekkel.

– A hazai kis- és középvállalkozások már nagyon várták az EU-támogatásokat. Ők azok, akik egyébként is jelentős forráshiánnyal küszködnek, hatalmas adóterhek sújtják őket, és az egyre inkább eluralkodó körbetartozás is csak fokozza likviditási gondjaikat. Ezért nagy várakozással adták be pályázataikat. Nyolc-kilenc hónap elteltével eljutnak ugyan a szerződéskötésig, de ezalatt az adott beruházás általában már banki hitelből elindul. Tehát nagy szükségük lenne arra, hogy az elnyert összegekhez hozzájussanak, hiszen már a törlesztőrészleteket is fizetniük kell.

Több nyertes pályázóval is sikerült beszélnünk, akik elmesélték egymáshoz nagyon hasonló, mégis egyedi eseteiket. Kinek a számlákkal, kinek a „projekt-előrehaladási jelentésekkel” gyűlt meg a baja. A hivatal, ha bármilyen vélt vagy valós hiányosságot felfedez, hiánypótlásra kötelezi a pályázót. Sok esetben kiderül, hogy minden megvan, de a levelezgetéssel elmegy legalább két-három hónap. Ki türelmesen, ki egyre reményvesztettebben várja, hogy jogos támogatásához jusson. Egy valami jellemző azonban majd mindannyiukra, nem vállalják nevüket a nyilvánosság előtt, mivel attól tartanak, hogy akkor végképp lemondhatnak a pénzükről.

Horváth Edit enyingi gazdálkodó – aki talán bátrabb és elkeseredettebb is hasonló cipőben járó társainál – többéves pályázati tapasztalatait osztotta meg lapunkkal. Szerinte a legfőbb problémát az okozza, hogy egyrészt a pályázat kiírásának idejére általában még nem áll fel a pályázatok bírálására szakmailag alkalmas szervezet, másrészt pedig a beérkező pályázatok száma miatt a keletkező munka mennyisége sincs mindig összhangban a bírálóbizottságokat alkotó szervezet létszámával. Úgy véli, egy a korábbi időszakban már viszonylag jól működő szervezet helyett, amely szakmailag és létszámban is képes ellátni a feladatot, valakiknek mindig érdekében áll az, hogy egy új szervezet jöjjön létre, amelynek alkalmazottait jelentős költséggel ki kell képezni, új iroda és infrastruktúra kiépítése is szükséges, valamint fizetni kell az új vezetőket, irodákat. Ehhez társul még általában, hogy a bürokrácia nagyon bonyolult formában és ráérősen dolgozik, hiszen az ebből származó problémák általában a pályázónál jelentkeznek majd határidőcsúszások, illetve a különböző vállalkozókkal kötött megállapodások határidejének eltolódása miatt.

Ezek azonban szerződésbontást eredményezhetnek, amely jelentős mértékű anyagi kárral is járhat a vállalkozásoknál, hiszen az elszámolások határidejének kitolódása a vállalkozókat pluszforrások bevonására kényszeríti, hitel formájában, ami a bankok számára többletbevételt és nyereséget jelent, a vállalkozók számára viszont többletköltséget, amivel általában a pályázat készítése során még nem lehet számolni. Mint mondja, a fenti probléma alapja az, hogy a pályázat kiírása általában tartalmazza ugyan a pályázat elbírálása során a bíráló részéről betartandó határidőket, de tapasztalatai szerint ezek betartása nem jelent kötelezettséget a hivatalra nézve. Amennyiben a bíráló szervezet hibázik, késlekedik vagy sokszor megmagyarázhatatlan okok miatt hátrébb sorol egyes pályázatokat, ez semmilyen szankciót nem von maga után. Sok esetben hónapokon át a vállalkozó még a pályázat befogadásáról sem kap tájékoztatást.

– Természetesen a pályázó is hibázik, azonban nem mindegy, hogy a hiánypótlás befogadása és rendezése milyen gyorsan történik.

Ezt erősítik meg a pályázatírók tapasztalatai is. Igen népszerűek a Regionális Operatív Program (ROP) pályázatai, de még az idei évben végrehajtott könnyítések mellett is tele vannak indokolatlan kötöttségekkel. Például sok esetben kötelezően előírják pénzügyi menedzser alkalmazását, de a projektmenedzsment elszámolható költségei mindössze 2 százalékot tesznek ki. A szigorú előírások betarthatóságát szinte kizárólag csak külső szakértőkkel (pénzügyi tanácsadó, mérnök, építész) tudják biztosítani a pályázók, ezek a szakemberek pedig magas rezsiköltséggel dolgoznak, ami nem fér bele a kétszázalékos limitbe. Nehezményezik, hogy sokszor menet közben változnak a feltételek, hogy nem, vagy csak sokára és hiányosan jutnak hozzá a szakmai pontozáshoz. Egyikük úgy magyarázta ezt, ha nem tudja, miért vontak le a pályázata elbírálásánál négy pontot adott helyen, legközelebb is el fogja ugyanazt a hibát követni és legközelebb is le fogják tőle vonni ugyanazt a négy pontot. Sokan azt is kifogásolják, hogy a döntésekkel szemben semmiféle fellebbezési joguk sincs.

Sárközi Csaba, aki évek óta pályázatírással foglalkozik, úgy véli, a támogatási döntéstől a szerződés aláírásáig, illetve az aláírástól a támogatás kifizetéséig terjedő indokolatlanul hosszú idő már túlmutat a hivatali bürokrácián. Szerinte a sokszor már időhúzásnak tetsző hivatali „packázások” azt sejtetik, hogy a közreműködő szervezetekre és azok munkatársaira politikai nyomás nehezedik. És ezek a hivatalok – természetesen mindig a „törvényes” időkereteken belül – különböző eszközökkel próbálják elősegíteni azt, hogy minél későbbre tolódjon ki a nyertes pályázatok kifizetése.

Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusa, uniós szakértő lapunknak elmondta, annyira túl van bürokratizálva a rendszer, ha bárhol bármi elakad, hónapokig tart az oda-vissza levelezgetés. Az NFH a tervezést és a felügyeletet látja el, a pályázatok konkrét kivitelezése – a kiírás és az elbírálás – az egyes minisztériumok dolga. Éppen ezért, vélekedik Nagy Sándor, a késések is a minisztériumok számlájára írhatók. Úgy véli, az operatív szint, vagyis a hivatalokban dolgozó munkatársak többsége felkészült, jó szakember, hiszen az elmúlt években kellő rutint szereztek. Szerinte az aláírói szinten – ami az osztályvezetők feletti, államtitkár-helyettesi, illetve államtitkári szintet jelenti – akadnak el a pályázatok. A késedelmek oka tehát legtöbbször az, hogy egy-egy szerződés hónapokon át vár az illetékes elvtárs aláírására.

Szerettük volna feltenni kérdéseinket a Nemzeti Fejlesztési Hivatal valamely felelős vezetőjének is, de senkit nem sikerült elérnünk. A honlapjukon megadott információs vonallal sem mentünk semmire. Az NFH-n belül működő Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység telefonszámai pedig nem léteznek, a megadott számokon előfizető nem kapcsolható.

Egyedül Molnár Józsefet, az egyik közreműködő szervezet, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. ügyvezető igazgató helyettesét értük el, aki elmondta, hogy ők összességében jól állnak a kifizetésekkel, hiszen a beérkezett mintegy 8 milliárdnyi elszámolási igényből 2 milliárdot már kifizettek. Hozzátette, a 2004-es év nekik is tanulóév volt, de idén már sok ügyfélbarát lépés történt és a pályázati kiírások is sokat finomodtak.

Pelczné Gáll Ildikó viszont azt hangsúlyozta, nem szabad egy szervezetet kiemelni, ahol éppen 25 százalékos a kifizetések aránya, hanem a rendszert egészében kell nézni, akkor pedig igenis a 3 százalékos mutatót kapjuk. Példaként a környezetvédelmi (KIOP) és az agrárpályázatokat (AVOP) említette, az előbbinél egyetlenegy projekt kapott eddig támogatást, míg az utóbbinál négy – az 5400-ból! Mint mondta, nagy az elmaradás a gazdasági versenyképességet javító pályázatoknál (GVOP) is. Lassú és egyáltalán nem hatékony a rendszer. A pályázatkezelés üteme, a késedelmes, sokszor a bizonytalan jövőbe vesző kifizetések miatt csökkent a pályázatíró kedv is a kis- és középvállalkozók körében.

– Az ilyen nagyfokú lemaradás nemcsak a vállalkozásokat sújtja, hanem azt is előrevetíti, hogy a kifizetések majd a 2007-2008-as költségvetést fogják jelentős mértékben megterhelni. A kormány a jelenlegi helyzet fenntartásával az uniós források lehívását, illetve a jövőbeli források elköltését is veszélyezteti – fűzte hozzá Pelczné.

Hogy miért tartják vissza a pénzeket, arról sokaknak sokféle elképzelésük van. Egyesek úgy vélik, a kifizetéseket a kampányra tartogatja a kormányzat, mások szerint a nagy szocialista szavazóbázissal rendelkező önkormányzatok kapnak majd a kellő időben kellő támogatást. S hogy a „mezei” pályázóknak mi a véleményük az egész pályázati rendszerről, az uniós lehetőségek kihasználásáról, azt jól mutatja az NFH saját honlapján lévő „Szavazógép” jelenlegi állása: az emberek 70 százalékát negatívan érintette a csatlakozás, elvárásaik nem teljesültek, és úgy érzik, nem használjuk ki kellőképpen az európai uniós tagság adta esélyeinket. A kis- és középvállalkozások egyelőre a vesztesek kategóriába tartoznak. De kik a nyertesek?