Eldobott gyermekek

A Büntető törvénykönyv szerint újszülöttgyilkosságnak a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés számít. Kifejezetten az újszülöttekről az ORFK nem vezet külön statisztikát. Az elmúlt csaknem négy évtizedre vonatkozó adatsor dr. Cseres Judit pszichológus és dr. Solt Ágnes szociológus kutatómunkájának köszönhetően vált ismertté.

A Demokratának nyilatkozó szakemberek úgy vélik, hogy hazánkban, de a világ más országaiban is több eset lehet, mint amennyi napvilágra kerül.

A szakértők a témával kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy a reménytelennek tűnő helyzetekben is mindig kell lennie más megoldásnak, mint az újszülött megölése.

Életmentő örökbeadás

A közelmúltban bírósági szakaszba érő, ezért napvilágra kerülő esetek közül talán annak a jómódban élő fiatalkorú vádlottnak a története a leghátborzongatóbb, aki 2022 tavaszán a házuk hátsó udvarán szülte meg eltitkolt várandósságból született gyermekét. A világra hozott kislány szájába WC-papírt gyömöszölt, majd a szomszédos lakatlan telekre dobta a magzatot, aki a téli hideg és az ellátatlanság miatt meghalt.

Egy másik fiatal nő karácsony másnapján annak ellenére dobta ki az emeleti ablakból a lichthofba az újszülöttet, hogy VIII. kerületi otthonának közelében két gyermekmentő inkubátor is található. A kicsi holttestét egy hónappal később találták meg.

Nem kevésbé drámai annak a 15 éves gimnazista lánynak az esete sem, aki azzal indította az évet januárban, hogy egy pécsi kollégiumi WC kagylójába szülte meg kisfiát. A baba életét végül nem sikerült megmenteni.

Néhány hete szintén a WC-ben szült egy többgyermekes, 45 éves kisújszállási asszony, aki azt állította, hogy sem ő, sem a családja nem tudott a várandósságáról. A kerti latrinába szorult picit a tűzoltóknak csodával határos módon végül élve sikerült kiszabadítani.

A hazai kriminalisztika történetében az újszülöttgyilkosságokat illetően bizonyára nem a mostani tél volt a legtragikusabb. 1994 februárjának első hetében ugyanis öt munkanap alatt öt halott kisbabát találtak Magyarországon. Ez volt Budavári Zita számára az utolsó csepp a pohárban, a pillanat, amikor úgy döntött, hogy civil szervezetet hoz létre a kicsik megmentése érdekében.

A nem várt újszülötteknek bölcsőt nyújtó szervezet az elmúlt évtizedekben kitágította eredetileg kitűzött célját, így a válságban levő fiatal terhes nők és anyák megmentése vált elsődleges feladatává. Ennek érdekében a Bölcső Alapítvány Budapesten teljes diszkréciót biztosító átmeneti anyaotthont működtet a krízisterhesek számára.

– Saját statisztikai adataink szerint a gondoskodást és támogatást kérő krízisterhesek 13-tól 48 évesig a legkülönbözőbb életkorúak és társadalmi helyzetűek lehetnek, alig több mint felük hajadon, a többiek házasságban, élettársi kapcsolatban, elváltan vagy özvegyen élnek – hangsúlyozza Budavári Zita kuratóriumi elnök. – Bár szülés előtt mindannyian úgy érezték, hogy nem tudják vagy nem akarják megtartani gyermeküket, húsz százalékuk mégis hazavitte a nem várt kisbabát, míg 80 százalékuk az örökbeadás mellett döntött. Ennek köszönhetően az elmúlt 29 évben közel 1600 krízishelyzetben levő várandós nőnek tudtunk segíteni, esélyt teremtve arra, hogy születendő gyermekük gondoskodó és szerető családi környezetben, méltó életkörülmények között nőhessen fel.

Egy se vesszen el!

Amint Budavári Zita fogalmaz, a hozzájuk forduló várandós nők gyakran megoldhatatlan nehézségként, teherként gondolnak a szívük alatt hordozott gyermekre. Mire elérkezik a szülés ideje, olyan beszűkült tudatállapotba kerülnek, hogy egyetlen céljuk van, minél hamarabb megszabadulni a magzattól. Ezért fordulhatnak elő olyan esetek, mint a néhány évvel ezelőtti pécsi újszülöttölés, amikor az anya nem a kórházi inkubátorba, hanem a tőle 50 méterre levő utcai kukába dobta gyermekét.

– Sokan felvetik a humán szolgáltatások rendszerének felelősségét, de könnyen belátható, hogy támogatást csak az tud nyújtani, akitől kérik. A krízisterhesek nem vesznek részt terhesgondozáson, a nem kívánt gyermek egészségével nem törődnek. Ha a családban nincsen kisgyermek, a várandós nő nem kerül a védőnő látókörébe. Egyébként is a „hivatal embereiként” tekintenek a rendszer munkatársaira, akik előtt semmiképpen sem fednék fel hetek vagy hónapok óta rejtegetett titkukat, hiszen még a közvetlen hozzátartozóiknak sem árulják el. Ha mégis oltalmat keresnek, leginkább olyan számukra kívülálló személyekhez, civil szervezetek képviselőihez fordulnak, akikkel képesek bizalmi viszonyt kialakítani.

Budavári Zita jelenleg is kapcsolatban áll olyan többgyermekes anyákkal, akik nem merik elmondani férjüknek, élettársuknak, hogy újra várandósak, mert félnek, hogy az apa végleg elhagyja a családot, így a már meglevő gyerekek eltartása is veszélybe kerülhet.

– Az egyik ilyen kétségbeesett édesanya azon tépelődik, hogy otthon, családja távollétében, egyedül, titokban szüli meg a gyermekét. Ez azonban mind a magzat, mind az anya egészsége szempontjából nagyon kockázatos, ezért én folyamatosan arra biztatom, hogy mindenképpen beszélje meg a párjával a problémát, valamint az esetleges örökbeadást. Fontos hangsúlyozni, hogy hajadon, független nő egyedül is dönthet az örökbeadásról, de férjes asszony csakis a házastársa hozzájárulásával mondhat le az újszülöttről.

A Bölcső elnöke kiemeli, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő élethelyzetekben is mindig van választási lehetőség és segítség, ezért az alapítvány azon dolgozik, hogy egy se vesszen el a kicsinyek közül.

Megmentett életek

Dr. Boros Julianna, a Katolikus Karitász Felzárkózó Települések Program dél-dunántúli régiójának szakmai vezetője 2019 tavasza óta folytat kutatásokat, amelyek fókuszában a Baranya megyei felzárkózó településeken élő, hátrányos helyzetű, jellemzően roma családok állnak.

Boros Julianna és Bucher Eszter Jelen vagyunk, segítünk! című tanulmánya rámutat, hogy a pár száz fős szegregálódó ormánsági aprófalvakban a férfiak és nők tradicionális szerepet töltenek be a családban: a főként fizikai munkát végző családfenntartó férfiak mellett a nők a gyermekneveléssel és a háztartással foglalkoznak. Azok a nők, akiknek van párjuk, túlnyomórészt instabil élettársi viszonyban, illetve mozaikcsaládban élnek. Iskolai végzettségük alacsony, szakmával, illetve önálló keresettel többnyire nem rendelkeznek, ami fokozza kiszolgáltatottságukat.

– Szakmai munkám során nem találkoztam újszülöttgyilkossággal, örökbeadással végződő krízisterhességgel azonban igen – tájékoztat Boros Julianna, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. – Tavaly egy hajléktalanként élő nő és élettársa került a látókörünkbe, miután beköltöztek az egyik településre, ahol kollégáinkkal együtt jelen vagyunk, segítünk. Az öt hónapos várandós nőnek valójában nem volt semmi elképzelése a jövőjét illetően, kilátástalannak látta a helyzetét. Családmentorként dolgozó kolléganőnk közreműködésével azonnal elkezdtük a krízistámogatást, egyéni esetkezelés keretében szakember segítségével mentális támogatást nyújtottunk, tartós élelmiszereket vásároltunk a kismamának, kapott ruhaadományt, megszerveztük a védőnővel való találkozást és az orvosi vizsgálatot is. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen olyan mértékben titkolt terhességről volt szó, hogy a várandós hölgy önmagának sem vallotta be, hogy babát vár, nem akart szembesülni a ténnyel. Folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot, de bevallom, hogy a szülés előtt egy hónappal felmerültek olyan aggályaink, hogy esetleg orvosi segítség nélkül, egyedül szüli meg a gyermekét. Szerencsére nem igazolódtak be a félelmeink. A pár végül az örökbeadás mellett döntött, ezért a védőnő és a családsegítő szolgálat együttműködésében a hivatalos ügyek intézésében is segítettünk nekik, miután végig támogattuk az anyát a várandóssága utolsó hónapjaiban, lényegében megmentve a születendő gyermek életét.

Boros Julianna hozzáfűzi, nehézséget jelent, hogy a nők jelentős része az ellátásokkal kapcsolatban szerzett negatív tapasztalatai miatt nem keresi fel az igénybe vehető szolgáltatásokat. A szakember úgy véli, krízisterhesség esetén az egyik legfontosabb kulcskérdés éppen az, hogy van-e olyan támogató személy az érintett környezetében, akiben megbízik annyira, hogy elfogadja a segítségét.

Kiszolgáltatott helyzetben

Magyarországon az 1981–1998 közötti rendőrségi ügyiratok feldolgozása alapján dr. Cseres Judit kriminológus végzett először átfogó kutatást, amely a saját újszülöttükkel végző anyák helyzetét mutatta be. A vizsgálatot az 1998–2018 között ismertté vált esetek elemzésével Solt Ágnessel, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) tudományos főmunkatársával együttműködve folytatta. A közel kétszer húsz év adatainak összevetése során a kutatók jelentős változásokat tapasztaltak a tettesek családi helyzetét, életkorát és lakóhelyét illetően is.

Míg az első vizsgálati időszakban leginkább fiatal lányok ölték meg újszülött csecsemőjüket, addig 1998 után sokkal jellemzőbb, hogy a nem kívánt terhességet férjezett vagy élettársi kapcsolatban élő gyerekes anya hordta ki.

A területi megoszlást illetően Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas vármegyék felülreprezentáltak, de például Békés és Tolna megyében húsz év távlatában egyáltalán nem történt ilyen eset. Ugyanakkor míg az első húsz évben jellemzően tanyán és kisközségben éltek az elkövetők, később a falvak adataihoz képest a városokban is emelkedtek az esetszámok.

Solt Ágnes arról tájékoztat, hogy 1990 előtt több olyan esztendő is volt, amikor húsz fölé emelkedett az újszülöttgyilkosságok száma. Ám később a civil szervezetek támogató munkájának, majd az internetes felvilágosításnak köszönhetően látványosan csökkent a végzetes esetek száma, évente átlagosan öt ügyre.

– Az elkövetők jelentős része eltartottként, függő szerepbe kényszerítve él a családban. Azzal ellentétben, amit a családtagok állítanak, elképzelhetetlen, hogy ne sejtenék a terhességet, de többségük voltaképpen ki nem mondott hazugságként szemet huny felette. Egyszerűen arról van szó, hogy a nem kívánt várandósságot a nő egyszemélyes magánügyének tekintik, lényegében elvárják, hogy a terhesség titkokban maradjon, és végső soron azt is, hogy a megszületett gyermek „tűnjön el”. A segítség nélkül, magányosan szülő, pánikhelyzetbe került tetteseket nem az ölési szándék vezérli, hanem a terhesség tagadásának, az ezzel kapcsolatos hazugságnak a mindenáron való fenntartása. Sokan azzal magyarázzák tettüket, hogy a már meglevő gyerekek védelmében, kétségbeesésükben titkolták várandósságukat. Szégyenkeznek, félnek a kirekesztettségtől, de az újszülöttet a legtöbben nem akarattal gyilkolják meg, sokkal inkább ellátatlanul magára hagyják, így a gyermek az elhanyagolás következtében veszíti életét.

Az OKRI tudományos főmunkatársa arra is rávilágít, hogy az igazságszolgáltatás sajnos egyáltalán nem foglakozik a szülést megelőző hónapok körülményeinek feltérképezésével, amelyek végső soron az újszülött halálához vezetnek. Ilyen módon lényegében teljesen mentesítik a felelősség alól az anyával egy háztartásban élő személyeket, pedig a családtagoknak komoly szerepük van abban, hogy a várandós nő ne lásson más kiutat, mint hogy sorsára hagyja a babát.

– Az újszülöttgyilkosságot elkövető nők kiszolgáltatottságának ténye tulajdonképpen mutat egyfajta helyzetképet a társadalom aktuális állapotáról, de abból, hogy idén januárban több gyermekhalállal végződő ügy is napvilágra került, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ahhoz ugyanis hosszú távú, 1-2 évtizedes trendeket kell megfigyelni – magyarázza Solt Ágnes.

Hozzátéve, hogy a hazai jogszabályok a terhesség 13. hetétől az élethez való jog alapján abortusztilalommal, majd a születés pillanatától fogva kiskorú veszélyeztetésének bűntette esetén is védik a magzatot, illetve a világra hozott gyermeket. Nincs azonban nincs olyan törvény, amely alapján büntetőjogi felelősségre lehetne vonni a drogot, illetve alkoholt fogyasztó vagy a magzatot egyéb módon bántalmazó anyát. Ez pedig a szakember szerint jelenkorunk nagyon is valós problémája, mert hozzájárul az újszülöttgyilkosságokhoz.