Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Schanda Tamás elmondta: az új autók az utcai gondozószolgálatok, a támogatószolgálatok, illetve az ifjúsági központok tevékenységét segítik majd.

Úgy fogalmazott: „a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hatékony, emberi és anyagi erőforrásaikat – a jó ötleteknek és az odafigyelésnek köszönhetően – célszerűen és a lehető legtöbb rászorulónak segítséget nyújtva használják fel”.

A segélyszervezetnél „minden forint jó helyre kerül”, ezért is teljesítette örömmel az ITM a kérésüket, és teremtett lehetőséget az elektromos autók megvásárlására – tette hozzá az államtitkár.

Schanda Tamás szólt arról is: a kormány kiemelten foglalkozik az autóiparon belül az elektromobilitással. Nemcsak a gyártás és a kutatás, fejlesztés, innováció területén, hanem az új, korszerű technológiák felhasználásában is élen szeretnének járni. Ezért indítottak az önkormányzatok részére elektromos töltőállomások telepítését támogató pályázatot, amelynek keretében több mint hatvan településen, összesen 170 töltőoszlop létesült, illetve létesül a közeljövőben.

Emellett támogatják a magyar családok, vállalkozók, önkormányzatok, egyházak és szervezetek elektromosautó-vásárlásait is.

A 2016-ban meghirdetett, első pályázati ütemben több mint 2 milliárd forinttal támogatták mintegy 1500 elektromos autó vásárlását. A második ütemben pedig újabb hárommilliárd forintot biztosítottak erre a célra, így továbbra is igénybe lehet venni a 21 százalékos, de legfeljebb 1,5 millió forintos támogatást a legfeljebb 20 millió forintos bruttó árú autókra – mondta az államtitkár.

Schanda Tamás megjegyezte: az autóvásárláson túl kedvezményes gépjárműadóval, cégautóadóval, regisztrációs adóval, valamint az átírási illeték fizetése alóli mentességgel is támogatják az elektromos autók használatát.

Megjegyezte: az állami flottáknál is igyekeznek egyre több elektromos autót használni.

Az intézkedéseknek köszönhetően 2019. január 1. és szeptember 30. között a zöldrendszámos autók száma 9 777-ről 14 323-ra emelkedett – tette hozzá Schanda Tamás.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke megköszönve a támogatást elmondta: az új autók vidékre, a konvergencia régiókba kerülnek.

Kiemelte: a járművek fenntartási költsége töredéke a hagyományos autókénak, a megspórolt pénz pedig lehetőséget teremt a segélyszervezetnek, hogy többet költsenek az általuk gondozott szegényekre, rászorulókra.

Emellett a segélyszervezetnek fontos a teremetett világ védelme is, az elektromos járművek ebben is segítik majd őket – tette hozzá.