Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A szakértő emlékeztetett arra, hogy Sulyok Tamás hétfői megválasztása után, az Országgyűlésben elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja.

Sulyok Tamás egy „tartással bíró jogász”. Soha nem volt pártpolitikus, tehát ezzel sem lehet bírálni. Még az 1990 előtti állampártba sem volt hajlandó belépni, ezért nem lehetett akkor bíró – mondta Szikra Levente.

Az elemző Sulyok Tamás alkotmánybírói tevékenységével kapcsolatban két olyan döntést is kiemelt, amelyek szerint a magyar alkotmányos identitás védelmét akár az európai joggal szemben is érvényesíteni kell.

Magyarország az unió tagja, de ahol nincs uniós hatáskör, ott folyamatosan védeni kell a magyar szuverenitást az EU „túlhatalma” ellen – fűzte hozzá Szikra Levente.

Korábban írtuk

Arra a riporteri felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a kormányoldal „puccsal” választ köztársasági elnököt, az elemző úgy reagált: az ellenzéki politikus „erkölcstelen és radikális” politikájával kívül helyezi magát a jogrenden és alkotmányon. A magyar alaptörvény világosan szabályozza az államfővel kapcsolatos kérdéseket, a magyar parlament hétfőn elfogadta Novák Katalin köztársasági elnök lemondását, és még aznap megválasztotta az új köztársasági elnököt.

Aki itt puccsról beszél, semmit nem tud az alkotmányos rendszerről – jegyezte meg Szikra Levente.

Annak kapcsán, hogy az ellenzéki pártok – az LMP és a Mi Hazánk kivételével – kivonultak az új köztársasági elnökről szóló szavazásról, az elemző azt emelte ki: a radikális baloldali ellenzék teljesen következetlen. Miközben szavakban hevesen ellenzik az alkotmányos rendet, tetteikkel minduntalan elfogadják azt, elindulnak a választásokon, s ha nyernek, elfogadják a pozíciókat és az azzal járó, nem kis fizetéseket, tehát az ellenzék soraiban teljes a következetlenség, „káosz”. Ez mutatkozott meg a parlament hétfői ülésén is, amikor a baloldali radikális ellenzék elfogadta Novák Katalin lemondását és Svédország NATO-csatlakozását, majd kivonult Sulyok Tamás megválasztásáról – mondta az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth rádióban.