Fotó: shutterstock.com/Zsoltfilm
Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben beszélt a Kossuth Rádióban arról, hogy az egyre erősödő migrációs nyomás indokolttá teszi az idegenrendészeti szabályok szigorítását – emlékeztet a Híradó összefoglalója. A kormányfő akkor úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy ellakják tőlünk az országot.

„Kell egy új idegenrendészeti törvényt alkotnunk, ami szigorúbb a korábbinál, amely világosan meghatározza, hogy ki milyen jogcímen tartózkodhat Magyarországon, és egy erőteljes kikényszerítő idegenrendészeti erőt is e mögé helyez”

– mondta a kormányfő.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó szabályokról decemberben szavaztak a parlamentben. A törvény január elsején lépett hatályba, de csak péntektől kezdik alkalmazni.

Az új idegenrendészeti törvény rögzíti, hogy minden magyar munkahely elsősorban a magyar embereket illeti meg. Minden álláshely esetében meg kell vizsgálni, hogy arra van-e magyar jelentkező, és csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van. A tartózkodási engedély időtartama nem lehet határozatlan idejű, és nincs olyan jogcím, amivel automatikusan meghosszabbodik a tartózkodási engedély.

Korábban írtuk

Magyarországon lesz az Európai Unió legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, hogy az illegális migráció visszaszorítása miatti szigorítást a baloldal nem támogatta.

„Ezt az idegenrendészeti szigorítást csak a kormánypártok támogatták, a baloldali pártok pedig ellenezték a parlamentben. Egyértelművé vált tehát a szavazásnál, hogy a kormányoldal van a szigorítás pártján, a baloldalnak pedig kötelező migrációpárti leckéje van, tehát semmilyen szigorítást ők nem támogathatnak, mert az ő anyagi támogatóik, szponzoraik a dollárokat nem azért juttatták nekik, hogy ők szigorítsák a migrációval kapcsolatos jogszabályokat, így mivel ez egy szigorítás, ezt sem támogatták a baloldali pártok” – mondta Rétvári Bence.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.