Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív
Hirdetés

A képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) migrációval foglalkozó meghallgatását követően hangsúlyozta, minden erőt és figyelmet arra kell összpontosítani, hogy Magyarország megvédje magát a bevándorláspárti, „nagyon veszélyes emberektől, a nagyon veszélyes törekvésektől”.

Politikai nyomásgyakorlásról van szó, a bevándorláspártiak ugyanis legkevésbé sem engednek semmiben, nem adják fel terveiket – hangoztatta.

Azt mondta, hogy álszent, elfogadhatatlan és szélsőséges színjáték folyt az uniós parlament szakbizottsági ülésén, amelyen hősnek állították be annak a civil „Soros-hajónak” a kapitányát, egy egyértelműen politikai aktivistát, aki hajóján legalább három veszélyes bűnözőnek segített Olaszországba, ezáltal Európába jutni.

Hidvéghi Balázs szerint a csütörtöki meghallgatás is arról szólt, hogy ráerőltessék az Európaiakra a bevándorlást, ráerőltessék az országokra, hogy fogadjanak el brüsszeli utasításokat. Mindaz, amit a bevándorláspártiak erőltetnek, abba az irányba vezet, hogy bárki, akinek eszébe jut, elindul, mert egy Soros-hajó majd felveszi és beszállítja Európába – hívta fel a figyelmet.

„Meg kell őriznünk nyugalmunkat, határozottnak kell maradnunk, és azzal az erővel, amely a magyar emberek felhatalmazásából származik, meg kell védeni Magyarországot” – fogalmazott Hidvéghi Balázs.