Életünk Balatonja
Láthatóan fejlődik a tó évek óta. Mindez leginkább a Balaton-felvidéken teremt valami egyedit, építve a helyben található értékekre. Szeretjük a Balatont, sokan jobban is, mint a tengert, mert a mienk. Vannak, akik Svédország helyett élnek itt boldogan, mások a budapesti fogorvosi rendelőt cserélték balatoni arborétumra.
Ha valaki a mi gyerekkorunkban azt mondta volna, hogy a Balaton mellett a strandra kell még egy kültéri medence is, biztosan kinevetjük. Ma pedig örülnek neki a gyerekek: a tó vize néha hideg, ők pedig boldogan vesznek igénybe mindenféle pluszlehetőséget a pancsolótól az ugrálóig, a játszótértől a SUP-deszkáig. Be kell látni: a Balaton vize ma csak egy az attrakciók közül. A gasztronómia, a kulturális programok is vonzóvá tesznek egy-egy célpontot, nem beszélve a természetvédelmi értékekről. Az egyre-másra nyíló látogatóközpontok, tanösvények, kalandparkok, kirándulások, biciklizések, vízitúrák is megszokott elemeivé váltak a Balaton-parti családi nyaralásnak, akárcsak a kiruccanás a tanúhegyekhez vagy a Kis-Balatonhoz. Legutóbb, a járvány alatt felfedeztük magunknak az arborétumokat is. A vakáció komplex élmények halmaza, nem mindenkinek elég, hogy minden napra odaragassza magát a strandra. Ami pedig a szolgáltatások színvonalát illeti, ha egy cégnek nem kell kitermelnie az összes bevételét két hónap alatt, akkor tud építkezni, a minőségre koncentrálni a mennyiség helyett. Összeállításunkban ellátogatunk a kifinomultabb északi és a direktebb élményeket nyújtó déli part közeli helyekre is.
Összefogás
Az olyan szolgáltatók iránt nőtt meg a lelkesedés, amelyek több tevékenységet kínálnak egy csomagban, mondja Folly Réka. A Folly Arborétum igazgatója 2010-ben közgazdász férjével és három gyermekével hagyta ott Budapestet és az orvosi pályát, hogy folytathassa családja három generációjának munkáját.
– Nálunk is el lehet tölteni egy egész napot, kirándulni, játszóterezni, különlegességeket kóstolni, megismerkedni a növényekkel, a belőlük készült termékekkel, vagy csak csodálni a panorámát egy pohár finom bor vagy sütemény mellett.
Folly Réka szerint fontosak a helyi összefogások a turizmusban, hiszen valójában nem versenyeznek a vendéglátóegységek, hanem kiegészítik egymást.
– Most a Vánkos Panzió kezdeményezésére a badacsonyörsi borászokkal kezdtünk el közös programokat szervezni, szüreti mulatság biztosan lesz, de tavaszra is tervezünk rügyfakadást serkentő programot.
Erő rejlik az összefogásban, amikor egy mikrorégió meg tudja magát fogalmazni, és azt képviselni. A helyi értékeknek hívóereje van.
– Mi a badacsonyi régióhoz tartozunk, de mégis különbözünk a Kisörsi-hegy talaját, a borok karakterét tekintve. A tó a hátterét adja az egésznek, mindig is vonzó lesz, csak az a kérdés, hogy mit tudunk még hozzátenni. Nálunk nagyon jó párosítás a szőlőbirtok az arborétummal, amihez különleges családtörténet kapcsolódik. Olyan értékes, amit az elődeink létrehoztak, hogy én nem akartam veszni hagyni, ezért vállaltam a feladatot, amikor megtalált – meséli Folly Réka. (2020. szeptemberi számunkban bővebben is beszámoltunk a családról és az arborétumról.)
A Fenyőmúzeumnak is nevezett öthektáros kert és vendéglátóegységei egész évben nyitva vannak, és a közönség meghálálja, hogy rájuk tényleg mindig lehet számítani. Így évről évre nő a látogatószámuk, ma már 55-60 embernek tudnak egész évben munkát adni.
– Mi nem ingázó, csak nyárra érkező városi emberek vagyunk, nekünk itt zajlik az egész életünk, itt kell tudnunk boldogulni – szögezi le a vezető –, és szeretnénk az arborétumot is fenntartani. Néhány szezon után már ki tudtuk fizetni azokat a szakembereket, akik minőséget tudnak nyújtani a borászat és a kertészet termékeit tekintve is, és úgy érezzük, idén az éttermünk is felzárkózott ehhez.
A járvány Follyékat is súlyosan érintette: a kertet az elmúlt bő egy évben hat hónapon keresztül nem tarthatták nyitva, a vendéglátóegységek pedig még további két hónapot voltak zárva, így az 50 százalékos bértámogatás ellenére nehéz volt megtartaniuk az alkalmazottakat. A bérek másik felét hitelből finanszírozták.
– Mindannyian beálltunk padokat festeni, pergolákat építeni, végül is jó kis csapatépítő időszak volt ez számunkra – teszi hozzá Folly Réka. – Most a következő évek azonban arról szólnak, hogy a felhalmozott adósságainkat visszafizessük. A tavalyi nyár nagyon erős volt, az idei csendesebb, valószínűleg ezúttal elmentek külföldre, akik oda vágytak.
Életváltás
Nem úgy az egyik legstílusosabb badacsonyi panzió, az Óbester tulajdonosai, akik Svédországból költöztek ide. A kétszáz éves vincellérház a szőlőültetvények lábánál várja a vendégeit, az épület hagyományos Balaton-felvidéki megjelenéséhez jól passzolnak a skandináv elemek.
Illés Zoltán Svédországban született, magyar szülei az ’56-os forradalom után emigráltak, felesége pedig Catharina, svéd asszony.
– Ide jártunk a szüleimmel nyaralni, amikor már lehetett, még emlékszem, ahogy a nyaralókban egymás mellett álltak a Trabantok és a Mercedesek – meséli a tulajdonos. – Volt egy kis házunk Tördemicen, majd amikor apám meghalt, felújítottuk, hogy jobban eladhassuk, de olyan jó lett, megtartottuk. Tíz éve bukkantunk az Óbesterre, itt ettünk, a feleségem azt mondta, hogy na, egy ilyen helyet szeretne valamikor egyszer üzemeltetni. Kiderült, hogy eladó, belevágtunk spontán. Akkor már nagyon vágytunk az életmódváltásra. Én marketingesként, a feleségem könyvelőként dolgozott, imádtunk vitorlázni, és nyugodtabb, családközpontúbb életre vágytunk a gyerekeinkkel.
– De vajon jobb itt az élet, mint Svédországban?
– Mindenki csodálkozik, hogy idejöttünk, mert hát mindenki elvágyik innen, de a magyarok túlzottan rossznak látják a saját helyzetüket. Például az egészségügyben jobban csalódtam Svédországban, mint itt, Magyarországon. Szerintem a vasfüggöny még mindig működik, mentálisan – magyarázza Illés Zoltán.
Egész évben nyitva vannak, habár a grillterasz csak nyáron. Bár a tulajdonos marketinges szakember, mégsem reklámozza a helyet. Az ismerősök ismerősei úgyis megtalálják őket, a vendégek egymásnak ajánlják az Óbestert, és ennek az az előnye, hogy az ide érkezők pont azt várják el, amit ők adni tudnak.
– Igyekeztünk a magunk képére formálni a helyet, vigyáztunk a régi értékeire, de egy kicsit modernizáltuk a megjelenést. A Badacsony a hegyről szól, a szőlőről, a jó borokról, a finom ételekről, csak a negyedik-ötödik lépcsőfok a tó. Itt több elem van összhangban egyszerre, ami nagyon ritka, sokkal jobban is ki lehetne használni. Főként a gasztronómiában lenne jó fejlődni, most sok helyen megjelent a fine dining, de ez gyakran csak abban merül ki, hogy nagy a tányér és kicsi az adag. A másik, hogy nem értem, miért szégyelljük a helyi magyar konyhát. Miért jó az, hogy ugyanazt eheti itt az ember, mint Budapesten, Stockholmban vagy Párizsban? – teszi fel Illés Zoltán a kérdést. – Nem ezért jönnek ide a vendégek. Szerintem nem váltani kell más konyhára, hanem fejleszteni azt, ami itt jellemző.
Inkább jót, mint sokat
A Páskom Cottage Siófokhoz közel, a Mezőföld bőtermő vidékének egyik legfiatalabb településén, Lajoskomárom szőlőterületén található a pincesorral szemben, építészetileg ahhoz illeszkedve. Tulajdonosa igazi lokálpatrióta, 18 éve működteti a falubeli éttermét is, az Ereszt.
– Én úgy látom, hogy a településvezetőkön múlik a fejlődés iránya – vélekedik Mosberger Mihály. – Próbálnak a déli parton visszakanyarodni ebből a bulizós vonalból, de nagyon nehéz változtatni egy évtizedek alatt megrögzült gondolkodásmódon. Más embereket vonz, akik más szolgáltatásokat igényelnek, és más szemléletmódú vendéglátókat tartanak el.
Mosberger Mihály abból indult ki, hogy jó szakembereket csak akkor tud idehozni, ha egész évben adhat nekik munkát. Fontos szempont volt, hogy igyekezett nem túl nagyot markolni.
– Sokan mindent szeretnének nyújtani, és a mennyiség okán nem jut pénz a minőségre. Mi a meghitt nyugalmat és a természet közelségét kínáljuk. Erős a gasztronómiai kínálatunk, van egy mini wellnessrészlegünk, egy kültéri medencénk, kerékpárok, halastó, minősített nordic walking, futó- és futballpálya, a közelben pedig a Festetics-kastély.
Úgy véli, érdemes egy kicsit letisztulni, kevesebbet adni, de azt szakmai minőségben. Tapasztalatai szerint egyre több olyan kicsi műhely indult el a Balaton-felvidéken, amelyek végül össze tudtak kapcsolódni, és így az egész térségre hatni. Most már délen is vannak ilyenek, csak még túl kevés.
Szabad gyerekkor
Nem csökken a kempingezés népszerűsége sem a Balatonon.
– Nekünk már hat éve szezonbérletünk van – meséli a háromgyerekes család anyukája, Rita. – Itt vagyunk a parton, jó a társaság, összejött több tíz család, akik szintén minden nyáron itt vannak. Összebarátkoztak a gyerekek, hordákba verődve bandáznak, hol nálunk, hol a szomszédban esznek, olyan szabadságuk van itt, amit máshol nem tudnánk megadni nekik. A kicsi például úgy tanult meg a nagyoktól biciklizni, hogy észre sem vettük.
A kemping területéről a gyerekek nem tudnak kimenni, mivel az itt lévők ismerik a többieket, a személyzetet, mindenki figyel a gyerekekre.
– Például a középső fiam eltűnős, ha keresni indultam, már messziről kiabáltak, hol van. Egyébként nekünk sem kell nagyon kitenni a lábunkat, van büfé, bolt, étterem, medence, gyönyörű nyárfasor, még ősszel is le szoktunk jönni néhány hétvégére. Nekünk tényleg nem nagy áldozat lemondani külföldről, ott nem tudnánk ilyen gyerekkort adni nekik. Én is úgy érzem, hogy itt tudok igazán kikapcsolni, lelazulni. A tengerpart egy másik közeg, oda kiruccanni lehet, idegenbe látogatni, itt pedig igazán lehetünk önmagunk piszkosan, fagyisan, mezítláb.
A kapcsolatok értéke
Sokan vannak, akik számára a Balaton nem a tengerparti nyaralás fapados változata, nem a járvány miatti vigaszág külföld helyett, hanem valóban az szerepel az első helyen. Még a déli part is, ami pedig valahogy megrekedt.
– Gyerekkoromban apámékkal jártunk vitorlázni, aztán kamaszként a Queen-táborban töltöttem mindig egy hetet Balatonszemesen. Ebből aztán zenekar nőtte ki magát, egy egész baráti kör, akikkel már jó negyvenesként jövünk össze minden évben egy hétre – meséli Gábor. – Nem tudok a Balatonról elfogulatlanul beszélni, a tó látványa, a szagok, a levegő rögtön hozza az emlékeket. Ezek az érzetek átszövik a látványt, még akkor is, ha néha nagyon retró.
Gábor nem szereti a közhelyeket, a nosztalgiát is csak mértékkel.
– Hülyeség az, hogy a Balaton a magyar tenger, én nem keresem benne a tengert. És az is igaz, hogy a déli part nem változott szinte semmit a nyolcvanas-kilencvenes évek óta, bár mintha kicsit megpróbálna becsapni, látványra is valamiféle illúzióját érezni a fejlődésnek, amikor az ember végignéz az üzletek, szolgáltatások során az úgynevezett sétálóutcákon.
Gábor sajnálja, hogy a régi századfordulós épületek felújítása helyett lebontják őket, és a helyükre hatalmas lakóparkokat húznak fel.
– Nekem akkor dobban meg a szívem, amikor ezeket a régi villákat látom sorakozni. Persze, sok helyen meg jó giccsesen sikerült őket felújítani. A strandokat is kellene fejleszteni; olyan szolgáltatásokra, mint amit most a Plage 18 nyújt Tihanyban, van igény.
Nem feltétlenül mindenhol luxusétteremre van szükség a strandon, nem kell másolni a tengert, nem kell homokot rakni oda, ahol nem volt soha, de a helyenként hiányos fű helyett lehetne pázsit, és érdemes lenne dobogós teraszokat kirakni, mondja Gábor. Építészeti szempontból is vannak kiaknázatlan lehetőségek bőven. Viszont ami elvehetetlen ettől az óriásira nőtt tótól, az a sok kialakult, igen gyakran tartósnak bizonyuló kapcsolat. Mert a Balaton valóban a miénk, és ennek őszintén lehet örülni.
