A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV tárgyalása csütörtök este 8 órakor kezdődött és már negyed kilenckor véget is ért. A szakszervezet felállt az asztaltól és kijelentette, hogy nincs miről tárgyalni, hiszen a vasúttársaság nem állt elő érdemi javaslatokkal – jelentette a hírTV helyszíni tudósítója.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke bejelentette, hogy Gaskó Istvánt bombatámadással fenyegették meg, még őt SMS-ben azzal, hogy felgyújtják a házát. A az ügyben megkezdődött a nyomozás. Rendőri védelmet egyik szakszervezeti vezető sem kért.

(hírTV)