Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Teljesen normális, ha nőként kételkedve állunk meg a KPST park bejáratánál, és felmerül bennünk a kérdés, vajon érdekelni fog-e minket, amit látunk majd. Általában még a legújabb, legdrágább és legszebb autók sem nyűgöznek le bennünket, nem csoda, ha az öreg, kiszuperált csotrogányokkal kapcsolatban még bizalmatlanabbak vagyunk. Állítólag volt olyan kivételezett hölgytársunk, akinek megengedték, hogy csak azután fizesse ki a belépőt, hogy megbizonyosodott róla, érdemes végignézni ezt a különleges panoptikumot. A jegyár pedig végül a kasszában végezte, ami minket is arra ösztönöz, hogy végigjárjuk Magyarország első szocialista időkbeli járműveit felvonultató tanösvényét.

Bizony nem túlzás így nevezni ezt a több kilométer hosszú útszakaszt: akár gyerekként, akár felnőttként éltük is túl az elmúlt rendszert, rengeteg újdonságot tudhatunk meg az itt felvonultatott vasakról. Koltay Péter tulajdonképpen gyerekkori álmát valósította meg, amikor gyűjtögetni kezdett, és mivel nehezen tud ellenállni annak, ami a hirdetőoldalakon szembejön vele, ma már közel 800 jármű parkol a 36 hektáros területen, amit Várpalota mellett, Pétfürdőn vásárolt, hogy otthont nyújtson számukra.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Koltay Péter

– A fiammal vágytunk rá, hogy legyen valamilyen keleti verdánk. Vettünk is egyet. Elkezdtem bütykölgetni, és ahogy ott munkásruhában, háton fekve, olajos kézzel az alkatrészeit rakosgattam, visszarepültem kamaszkoromba. Ekkor kapott el a gépszíj. Attól kezdve hónapokon át szinte mindennap vettem egy Barkast. Jelenleg 70 darab van a gyűjteményben. Most még az ecseri vár udvarán parkolnak, de nagy részüktől hamarosan megválok, hiszen már nem csak körülöttük forog a világ – mesél a kezdetekről az ötletgazda és tulajdonos, aki szakmáját tekintve számítógép-műszerész, de saját bevallása szerint ahhoz ért a legkevésbé.

Korábban írtuk

Koltay Péter egy emberöltővel ezelőtt céget alapított, és árulni kezdte saját tervezésű kapunyitó berendezéseit. Ma ez a vállalkozás biztosítja a hobbijához szükséges anyagi alapokat. Mint mondja, nem ellensége a saját pénzének, ezért minden erejét és tudását bevetve harcol a gépparkot kíméletlenül amortizáló természeti erőkkel, ugyanakkor hangsúlyozza, célja nem az, hogy szép és jó autókat mutasson be, hanem hogy mentse a menthetőt, vagyis begyűjtsön minden olyan régi járművet, amik a 60-as és 90-es évek között meghatározták a magyar utcaképet. Amelyik masina másnak szemét, az neki értékes kincs lehet, amit évek múlva vagy nem vagy csak aranyáron tud beszerezni.

– Ezt a kiszuperált alumíniumöntödei üsthordót, aminek egyik érdekessége, hogy a nagy teherbírás érdekében tömörgumi kerekei vannak, vasáron vettem meg. Megkerestem azt a fehérvári üzemet, amelyik egykor ilyet gyártott, gondoltam, biztosan érdekli majd őket, felújítják, kiteszik az udvarra, mint a múlt egy emlékét, de válaszra sem méltattak, úgyhogy nálunk maradt.

A következő állomásnál a park tulajdonosa már szerencsére rá is mutat, amiről beszél, így a GAZ szó hallatán nem a körülöttünk lévő gyomot bámuljuk, hanem egy teherautóra téved a szemünk. Ilyen típusból több is van a telepen, de talán ez a legkülönlegesebb darab, 1990-ben ugyanis szervizautóként szolgált azon az expedíción, amelynek során Roczkov Ferenc sárkányrepülővel átszelte az Atlanti-óceánt. Az ezredesnek végül a szenvedélye lett a végzete: tíz évvel bravúros teljesítménye után egy sétarepülés alkalmával a Balatonba zuhant és meghalt. De nem ő az egyetlen, akiről megemlékezünk sétánk során. Vannak, akik ugyan a Guinness rekordok könyvébe nem írták be magukat, mégsem merültek a feledés homályába.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

Ilyen az a sofőr is, akinek a teherautóját halála után az örökösei adták el. Nem is olyan régen a három lány közül az egyik ellátogatott a parkba, és a vezetőfülkében megsiratta édesapját, akinek Hógolyó feliratú névtáblája ma is őrzi az emlékét.

A megható történetek után a krimi világába repít minket idegenvezetőnk. Bemutatja azt az értékszállító páncélozott járművet, aminek két helyen is hibás a szélvédője. Mint kiderül, a krátereket nem kavicsfelverődés hozta létre. Az egykor Budapest és Bécs között ingázó 18 tonnás óriást állítólag a 90-es években támadták meg fegyveres rablók, ők hagytak rajta ma is látható nyomokat. Bár a legenda szerinti jelenet filmbe illene, a jármű nem jelent meg soha a mozivásznon. Vannak azonban igazi sztárok is a sorban: egy IFA és egy halottszállító vagy szakmai nevén pompakocsi például A mi kis falunk című magyar sorozatban, egy Aro pedig a Blokád című film Árpád hídi jelenetében szerepelt. De vannak hasonmások is: ilyen például az a ZIL tűzoltó, mint amilyet a Csernobil című sorozatban vagy az a Tatra szippantós autó, mint amilyet a Hyppolit, a lakáj című filmben láthattunk.

A telepen parkoló társak némelyikének sajnos nem lehetett ilyen fényes karrierje, mert az életük valahol félresiklott.

– Ennek az UAZ-nak az orrába gyárilag egy olyan motort építettek, mint amilyen a mögötte lévő Zaporozsec farában van. Nem is lehetett forgalomba helyezni, mert erőteljes fékezéskor nemes egyszerűséggel orra bukott. Egy tanyán használták, ott ugyanis nem kellett semmiféle papír és jogosítvány hozzá. Mivel a parkunk közúti forgalomtól elzárt hely, itt van lehetőség kipróbálni néhány járművet. Én például jártam már az erdőben a gyűjtemény egyik csuklós buszával, de aki akar, vezethet kamiont vagy beülhet egy Jelcz 420 típusú rendőrségi vízágyúba is.

És ha már az előbb a buszoknál jártunk, Koltay Péter elújságolja, néhány példányból már elkezdték kicsavarozni az üléseket, mert azt szeretnék, ha a jövőben kiállításoknak adnának helyet. Az egyikben retró használati tárgyak, a másikban régi kerékpárok és motorbiciklik lesznek, a harmadikban pedig a 60-as, 70-es évekre jellemző iskolai eszközöket fognak bemutatni. A tárlatok anyagát szintén ő gyűjti.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

– Ilyennel mentem a nászutamra – mutat az egyik kerek lámpás Škodára a velünk együtt sétáló, egyébként csapatépítő tréningen részt vevő BKV-buszsofőrök egyike, amikor már a személyautók között nosztalgiázunk. A keleti blokk csodái között inkább a személyes emlékek miatt töltünk sok időt, a nyugati autóknál pedig azért, mert egy többnyire ismeretlen világba engednek betekintést: fénykorukban nem sokat láthattunk belőlük a magyar utakon. Itt van például Columbo felügyelő Peugeot 403-asának szedán változata, de ha már a francia autóknál járunk, megcsodáljuk azt a Renault 10-es is, amivel alig 8500 kilométert tettek meg az elmúlt évtizedek során, mégis szanaszét rohadt. Na igen. Ilyen az, amikor az ember garázsban tartja az autóját. Garázsban, ami beázik…

A KPST park járművei között van, amelyik a saját erejéből, saját kerekein érkezett, de ők képviselik a kisebbséget. A többség már életképtelenül, vontató vagy tréler segítségével jött, vannak, amik az autópályán adták meg magukat, de olyanok is, amelyek a cél előtt pár méterrel lehelték ki a lelküket, és úgy kellett bevonszolni őket. Néha már az adásvétel sem zajlik zökkenőmentesen. Megesett, hogy az üzletkötés után eltűnt a jármű alváza és a kerekei. Az eladó úgy gondolta, elviszi a MÉH-be, amit más már megvásárolt tőle. A közel 800 jármű között legalább tíz ilyen problémás van, ebből kettőnek a korábbi tulajdonosa már börtönben ül újbóli értékesítés miatt, vagy mert azt adta el, ami sosem volt az övé.

Nehézségek ide vagy oda, a KPST park él és virul, ráadásul napról napra gyarapszik. Néhány kritikus szerint ez csak egy roncstemető, ahol idővel minden tönkremegy. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a járművek, országunk egykori építőmunkásai és életünk hűséges szolgálói a darálóban végezték volna. Azzal, hogy ide kerültek, ha örök életet nem is, néhány évtizedet biztosan nyertek, amivel mi is kaptunk egy lehetőséget, hogy megnézhessük fiatalságunk hagyatékát. Nosztalgiázni pedig mindenki, még mi, nők is imádunk. A park vendégkönyvének bejegyzései is ezt igazolják.