A hatóság beszámolója szerint 2024. április 18-án este Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca környékén a megengedett sebességet túllépve a város felé tartott egy autó, amikor áttért a szemközti sávba, ahol egymás után két kocsival is összeütközött. A baleset következtében a szemből érkező első járműben egy középkorú férfi és nő a helyszínen meghalt, a másodikban utazó két férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A bolgár rendszámú autó sofőrje és utasai segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről.

Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították a baleset feltételezett okozóját, a 22 éves E. M. moldovai állampolgárt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Hét nepáli utasa ellen, akik engedély nélkül léptek Magyarország területére, szintén körözés van érvényben. A román hatóságok december 13-án fogták el a fiatal férfit, majd átadták a budapesti rendőröknek. A fővárosi nyomozók a moldovai férfit embercsempészés bűntett, halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – olvasható a rendőrség közleményében.

Korábban írtuk