Hirdetés

Merkely Béla elmondta: eddig nem tapasztaltak súlyos szövődményt azoknál a Semmelweis Egyetemen kezelt betegeknél, akiket a magyar gyártású remdesivir hatóanyagú készítménnyel kezelnek. A beteg, aki elsőként részesült ebben a terápiában, már otthonában lábadozik – tette hozzá. Kitért arra, hogy az egyetemen 26 beteg kapta meg a gyógyszert, az intravénásan adott készítmény a vírus szaporodását akadályozza meg, így a szervezet le tudja győzni a fertőzést.

A rektor úgy fogalmazott: a remdesivirrel kezelt betegeknél „nagyon optimisták vagyunk”. Azt mondta, a készítményt az oxigénkezelést igénylő betegek kapják, és az időben elkezdett gyógyszeres kezelés egyéb más terápiás lehetőségek mellett – vérplazmakezelés, kortikoszteroidok adása – tud segíteni. Merkely Béla beszélt arról is, hogy a vírusfertőzésen átesett betegek esetében nemcsak az „akut szakasz” legyőzése a fontos, hanem a fertőzés okozta úgynevezett maradványtünetekre is oda kell figyelni.

A remdesivirrel kezelt betegek utánkövetése egy évig tart. Merkely Béla kitért arra, hogy a remdesivir október 22-től rendelkezik az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) minősítésével. Hozzátette: feltételezhetően a remdesivir hatóanyagú készítmény megkapja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi engedélyét is a széles körű alkalmazáshoz. A magyar betegeket négyes fázisú klinikai vizsgálatokba vonták be, amikor a szer biztonságosságát és tolerálhatóságát vizsgálják – mondta Merkely Béla.

Korábban írtuk