„Szeretett barátunk, kollégánk Kovács András Ferenc költő ma hajnalban elhunyt. Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud” – írta közösségi oldalán a Látó szerkesztősége, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a volt főszerkesztőt.

Budapest, 2023. december 30. Hatvannégy éves korában 2023. december 30-án elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költõ, esszéíró, mûfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt fõszerkesztõje – közölte a marosvásárhelyi lap szerkesztõsége. A felvétel 2022. október 12-én Budapesten készült. MTI/Czimbal Gyula
Hirdetés

Kovács András Ferenc 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben. Munkásságát Kossuth-díjjal, József Attila-, Déry Tibor- és Babérkoszorú díjjal is elismerték.

A marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

Korábban írtuk