Eljött a nemzetek kora

– Az ön által vezetett kutatás eredményei azt mutatták, instabil állapotban van az EU. Hogy hatott erre az állapotra a koronavírus-járvány?

– Egy ilyen válság időszakában sokkal élesebben jelennek meg azok a törésvonalak, amelyek megosztják az uniót, ezt a hibrid államszövetséget. Világos, hogy csődöt mondott az EU. Mert nincs meg az identitása, nincs meg az a közös „mi” tudata, amely alapján elhinnék az európai polgárok, hogy ez a szervezet képes megoldani a problémájukat. Az unió nem tudott olyan politikai értékközösséggé válni az elmúlt évtizedekben, amelynek tagjai megbíznának vezetőikben; a bizalom a tagállamok szintjén maradt. Ezen a szinten létezik a már említett identitás­érzés, a hazaszeretetre épülő összetartás, a honpolgárok egymás iránti felelősségvállalása.

– Sohasem juthat el ide az Európai Bizottság? Mi vele a fő gond?

– Tekintélye és legitimitása sincs. Nem választott, és deklaráltan is nemzetek feletti szervezet, a szuperföderális célok megtestesítője.

– A bizottság elnöke, Von der Leyen asszony most azt mondja, a tagállamok építsenek új Európát, amelyben egy nagy szív dobban a sok kicsi helyett! Van rá esély?

– Pár héttel ezelőtt David Sassoli, az Európai Parlament szocialista elnöke és Von der Leyen asszony azon siránkozott, hogy nincs szolidaritás a tagállamok között a járvány kezelésében. Ezt emlegette Jean-Claude Juncker is a migránsválság kapcsán. A Junkcer-féle adminisztráció kényszerítő erejű szolidaritást próbált az országokra erőltetni. Számos ország, mindenekelőtt Magyarország és a visegrádiak egyenesen nemet mondtak erre, míg voltak olyanok, amelyek csak szép csendesen elszabotálták a nagy szétosztási koncepciót. Az igazi baj tehát valójában az, hogy az uniónak nincs lelke, amire építeni lehetne egy nem felülről erőszakolt, hanem közösen vállalt együttműködést.

– A tanulmány összegzéseiből azt lehet kiolvasni, hogy az EU inkább maradjon jól működő gazdasági társulás, ne akarjon politikai szövetséggé válni. Miért?

– Nem jött létre a tagállamok közös értékrendje. A vezető nyugati nagyhatalmak ugyanis azt gondolják, annak elemeit csakis ők határozhatják meg. És ezeket rá akarják erőltetni az unió minden tagállamára. Tudni kell, hogy a Nyugat az elmúlt két évtizedben új, a neoliberalizmus és a globalizmus eszmerendszerén alapuló felfogást alakított ki magának, és ezzel elhagyta, sőt, meg is tagadta Európa klasszikus értékeit. Nos, ez az új, liberális értékrend vasfüggönyként zuhant le az EU nyugati és keleti fele közé. Tehát a Nyugat gyökeres megváltozása az oka annak, hogy hiányzik napjaink Európájából a vallási, filozófiai és kulturális értelemben vett közös értékskála.

– Hogyan tovább? Szűnjék meg az unió?

– Nem, de le kell nyesegetni róla a megvalósíthatatlan célokat, működésképtelen elemeket, mert ezeknek az erőltetése felesleges feszültségeket okoz. Itt elsősorban a teljesen hasznavehetetlen politikai, kulturális és világnézeti szempontokra gondolok. Az értékalapúság helyett újra érdekalapúvá kell tenni az EU-t, mégpedig a kölcsönös gazdasági előnyöket előtérbe helyezve, visszatérve a sikeres Közös Piac modelljéhez! Sajnálatos, hogy ebben a kérdésben épp egy járvány küldte az utolsó figyelmeztetést Európának, de bebizonyosodott, hogy itt egy alulról építkező, nemzetállamokból álló szövetségre van szükség.

– Így indult az unió története…

– Ez tévedés, a tanulmányban is szerepel, hogy már az alapító atyák is szoros integrációban, illetve föderációban gondolkodtak. Ezt kell most megváltoztatni.

– Milyen politikai következményei lesznek a vírusválságnak?

– Először is mélyen beleég az emberek tudtába, hogy a politikai elitek, a pártok és a kormányok milyen módon reagáltak a járványra. Az unió már korábban elhatározta, hogy májustól konferenciasorozatot indít az EU jövőjével kapcsolatosan. Ha megrendezik egyszer, akkor azt kell az alapgondolatává tenni, miként lehet megmenteni az Európai Uniót. Ugyanis benne van a pakliban, hogy a jelenlegi törésvonalak mentén széthullik. Mi legyen az unió? Szuperintegráció vagy egyenlő nemzetállamok szövetsége? Új elem, hogy a válság szakadékokká mélyítette a korábbi törésvonalakat, ugyanis jól látható, hogy igazán hatékonyan csak a nemzetállamok tartják a frontot, és a szolidaritás is példaszerűen működik közöttük.

– Mi lesz a nagyhatalmakkal? A krí­zisbe jutott, kapkodó Amerikával, a kiutat nem találó Franciaországgal, amely már Csehországba exportálja a betegeit, vagy a magát nagyhatalomnak tartó Olaszországgal, ahol teljesen leállt a gazdasági tevékenység?

– A válság rámutatott, mennyire törékenyek a modern nagyhatalmak. Napjainkban Oroszország segélycsomagokat szállít az USA-nak, Kína pedig lélegeztetőgépeket, és a modern egészségügyi rendszerrel büszkélkedő franciák betegeket exportálnak idegen országokba. Ezek a gazdaságilag fejlett államok képtelenek a megfelelő eszközökkel fellépni a járvány ellen. Tabuk, tévhitek dőlnek meg, felborítva a nemzetközi politikai viszonyokat is, amelyeket nyilvánvalóan újra kell gondolnia majd a világnak. Ami zajlik, azt a nagyhatalmak súlyos tekintélyvesztésének tekintem. Kiderült, valójában nincsenek birtokában azoknak az eddig ügyesen színlelt képességeknek, amelyeket a komoly válsághelyzetek követelnek. Vissza kell venniük abból az önhitt álláspontból, hogy nagyobb a rálátásuk a világ dolgaira, és ezért indokoltan irányítják például a kisebb, közép- és kelet-európai országokat is. Hozzáteszem, most új tekintéllyé, de legalábbis példává válhatnak a rátermett és életképes, de eddig lesajnált kisállamok.

– Mit okoz a válság itthon, a belpolitikai színtéren? Ahol arról beszélt a DK-s Gréczy Zsolt, hogy nincs jobb idő a hatalom átvételére…

– Ilyen ellenzéke sehol sincs az éppen regnáló kormányoknak Európában. Romániától kezdve Nagy-Britanniáig még ha fogcsikorgatva is, de mutat valamiféle szolidaritást az adott kormánnyal e nehéz időkben az ellenzék. A magyarországi képtelen erre, most is csak a hatalomváltással foglalkozik. Régóta nem érdeklik már az erkölcsi, morális fenntartások. Csakhogy az efféle nyilatkozatok és lépések mélyen a szavazók tudatába égnek. Akárcsak az őszödi beszéd. Az ugyan 2006-ban hangzott el, ám meghatározta a 2010-es választások eredményét. De a 2015-ös, migránsválsággal kapcsolatos, cinikus ellenzéki megnyilvánulások is jelentősen hozzájárultak három évvel később a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelméhez. Sok-sok őszödi beszéd hangzik el mostanában Donáth Anna, Cseh Katalin, Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc szájából.

– Sajátos, ahogy az ellenzék a járványhelyzetet kezeli. A Momentum sajnálja a hitelek átütemezésére kényszerült bankokat, koronadiktatúrát emleget Brüsszelben, és ott áll mögötte Soros, akinek most újra eszébe jutott, hogy bedöntené a forintot…

–  Az elemzők többsége szerint Gyurcsány egyesíti és vezeti fel az ellenzéket a 2022-es választásokra. Én ezzel nem értek egyet. Igaz, az internacionálé felől érkező DK és a kozmopolita Momentum találkozik a globalista világrend eszméjében, de már most is az utóbbi a brüsszeli aknamunkák motorja. Ez egy identitás, kötődés nélküli alakulat, nem is párt, hanem egy jól pénzelt nemzetközi hálózat magyarországi ügynöksége.

– Meglepően sok szavazatot kaptak tavaly októberben. Miért?

– Van egy, főleg a fővárosban élő fiatal generáció, amely saját életstílusának és multikulturális, kozmopolita gondolatnélküliségének kifejeződését látja a Momentumban.  Ez nem politikai vagy világnézeti, hanem látás-, életmód- és felfogásbeli azonosulás. Semmit se szóltak például ahhoz, hogy a Momentum Szlovákiában és Romániában is magyar­ellenes párt mellett kampányolt az ottani választásokon. E szerint a világnézet szerint ez nem nemzetellenesség, hiszen már nincsenek nemzetek.

– Miben jobbak a nemzetállamok, mint a föderáció hívei?

– A nemzetállam területileg elhatárolt identitásközösség, amelyben szolidaritást vállalnak egymásért az emberek hazafias, azaz érzelmi alapon. A nemzet­államok a lokalitás legmagasabb szintjét képviselik. Gordon Brown volt brit miniszterelnök éppen fordítva ül a lovon. Globális járványról beszélt nemrég, hozzátéve, hogy immár eljött az idő a világkormány felállítására, ezt indokolja a koronavírus is.

– Hogy szerepelt a koronavírus-járvány kezelésében a WHO, az egészségügyi világszervezet?

– Ennek a szervezetnek sincs identitása, nincsenek kötődései. Azt láttam, hogy Kínában is az állami és pártvezetés a helyi irányításra bízta a járvánnyal kapcsolatos konkrét feladatok megoldását. Azaz felismerte a lokalitás jelentőségét.

– Friss hír, hogy Magyarországot elmarasztalta az Európai Bíróság a kvótaperben, és itt az újabb fenyegetés is, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból a járvány kezelése során bevezetett kormányzati intézkedések miatt…

– Ne álmodozzunk: a járványt követő fordulattal sem szűnik meg a törésvonalak mentén tapasztalható szembenállás. Vegyük észre, hogy az érvek, a logikus okfejtések és a konkrét bizonyítékok is teljesen feleslegesek, ellenfeleinket ezek nem érdeklik. Küldhetjük például a felhatalmazási törvényünk angol nyelvű másolatát ide is, oda is, mutatván, hogy nincs benne semmi különös, ami mások felhatalmazási törvényében ne lenne benne. Ellenfeleink konkrét politikai akaratot képviselnek, aminek semmi köze morálhoz, bizonyítékokhoz, miegyebekhez. Kicsit durvábban fogalmazok, de tessék észrevenni végre, hogy ki akarnak nyírni bennünket. Már ezer év óta. Szerintük nem vagyunk idevalók.

– Svédországot úton-útfélen példaként állították elénk. Mintaállam, mintademokrácia, mondták. Aztán a migráció után most a vírus kihívását is furcsa-felelőtlenül kezeli az ország. Mi a gond a svédeknél?

– Szerintem már Ingmar Bergman, híres filmrendezőjük is pontosan jelezte a bajt 1958-ban forgatott Úrvacsora című alkotásában. Vagyis a svédek elveszítették a mindenhatóba vetett hitüket. Maradt számukra a gátlástalan, zabolátlan liberalizmus, amelyben mindenki azt csinál, amit akar. Eljutottak oda, hogy nem lehet az egyént mozgásában korlátozni, az államnak nincs joga lassítani a járványt, történjen, aminek történnie kell, a szabad és liberális Svédország úgyis virágzik majd tovább. A probléma az, hogy élesen szembejön velük a valóság, nagy ütközés lesz ebből. Rájönnek, hogy ez a fajta liberalizmus a halál ideológiája.